Pungor András: Brightonban esik

Simon Katának hívták. Ahogy legalább százezer lányt Magyarországon. Szőke haja volt, mint negyvenezer másik Simon Katának, és szeplő volt az orrán, mint hetvenkettőnek, aki Simon is volt, meg Kata is egyszerre.

Albérletben lakott, és egy Ráday utcai sörözőben dolgozott. Két éve költözött Pestre, mert az ő kék szemű Bencéje már nagyon el akart jönni Gyarmatról, ahol se élet, se igazi munka nincs. Ezt a fiú mondta, meg azt is, hogy nem akarja örökké a szélvédőket mosni a benzinkúton. Bencét végül elvitte a pesti éjszaka, pontosabban egy másik lány, akinek nagyobb volt a melle, keskenyebb a dereka, és piercing volt a szája fölött, de még a nyelvében is.

Kata esténként felhívta az édesanyját, nem beszéltek Bencéről, csak arról, hogy Évinek a fodrászatból kislánya született, meg hogy a szomszédék Malagán nyaraltak, pedig három hónapja nem fizettek közös költséget.

Délelőtt ő nyitotta ki a sörözőt, ha a boltos fiú integetett neki, nevetgélt, és szipogott, ha a főnök leszidta, mert munkaidőben Hannah-ról olvasott, aki az örökké napfényes Brightonban bébiszitternek szegődött Hartfordékhoz, hogy a kicsi Alice-ra és Seanra vigyázzon. A második fejezet első bekezdésében jelent meg a korán kopaszodó James Field, a magas muzsikus fiú, és egy oldallal később Hannah már bele is szeretett.

Kata szívét is elrabolta a könyvbéli srác, aki Hartfordék rokona volt, és a Royal Festival Hallban szeretett volna hegedülni. Jamest valami betegség gyötörte, talán a tüdejével volt baj, hogy pontosan mi, az csak a hetvenkettedik oldalon derült volna ki, amikor elutazott kezelésre egy távoli országba, de Kata még nem jutott el addig a könyvben.

A fiú jóképű volt, szelíd és udvarias. Hannah és Kata is imádták előzékenységét, kedvességét. James szerette a kocsikat, de nem volt pénze arra, hogy vegyen magának. Kata folyton róla álmodozott, és Domestost öntött a felmosóvízbe, pedig a főnöke figyelmeztette, hogy az felmarja a hajópadlót utánzó linóleumot. A lány elhatározta, hogy egyszer kiköltözik Angliába, ott biztosan legalább százezer James Field él, negyvenezer korán kopaszodik, és talán akad hetvenkettő, aki magas és muzsikus is egyszerre, és ő mindent elkövet majd azért, hogy egyiküket magába bolondítsa.

Egy este, záráskor nem stimmelt a kassza; hiányzott hetvenkétezer forint. A főnök összeveszett Katával, aki sírva ment haza. Másnap nem ment be dolgozni, nem nyitotta ki az üzletet, nem mosolygott a boltos fiúra. Kikapcsolta a mobilját, betett hetvenkétezer forintot a bankba, az interneten repülőjegyet vett, aztán becsöngetett a szomszédjához, akinek volt otthon nyomtatója. Délután, zsebében a jeggyel boldogan sétált a Szabadság hídon. Arra gondolt, hogy csak egy napot kell kibírnia, és Brightonban bébiszitternek áll. Már el is képzelte a két gyereket, akikre vigyáznia kell; persze őket is Alice-nak és Seannak fogják hívni. A Feneketlen-tónál járt már, amikor a Bartók Béla út 72. előtt álmodozva lelépett az úttestre. Meleg szél fújt, úgy pergette a leveleket a járdán, mint a teraszon hagyott könyv lapjait.

Egy Ford gázolta el. A külföldi sofőr azonnal kihívta a mentőt, de már nem tudtak segíteni rajta. A helyszínelők felírták a gázoló adatait, aki sajnálta a történteket, és egy tolmács segítségével minden kérdésre készségesen válaszolt. Brit állampolgár volt, udvarias és előzékeny, James Fieldnek hívták. Néha köhögőroham fogta el, emiatt elnézést kért, azt mondta, azért jött Pestre, mert olvasta, hogy a termálvizeink csodákra képesek. A rendőrökkel körbejárták a vadonatúj Fordot, csak az első lámpája tört össze. Nem volt nagy a kár. A hátsó ülésen fekvő hegedűnek sem lett semmi baja.

James közben felhívott valakit. Izgatottan mesélte, mi történt vele az örökké napfényes Budapesten. Hannah a vonal végén sóhajtott; Brightonban akkor is rossz volt az idő.

Esett, már vagy hetvenkét órája.