Ónody-Molnár Dóra: Erkölcsi mélység
Azt beszélik, Balog Zoltán a minisztersége előtt érzékeny lelkész volt. Állítólag úgy foglalkozott emberekkel, hogy a sorsukra jó hatással volt. Tárcavezetőként azonban szomorú mérleget hagy maga után, az elmúlt hat évben emberi sorsokat tett tönkre, gyerekek ezreitől vette el egy jobb élet lehetőségét.
Szemben sokak véleményével, én úgy látom, hogy Balog Zoltán nem báb volt az oktatásért is felelős minisztériumszörny élén. Előde, Réthelyi Miklós valóban nem csinált semmit, feladata mindössze annyi volt, hogy a kormányüléseken csendben bólogasson, és a költségvetési forrásokért folytatott viták alatt némán üldögéljen. Balog viszont, ha a minisztériumához tartozó más területeket nem is, az oktatást aktívan formálta. Még társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként vett részt a magyar uniós elnökség munkájában, és hirdette büszkén a nemzeti romastratégia elkészültét. Azét a romastratégiáét, amelynek végrehajtását miniszterként el kellett volna kezdenie. De lényegében nem kezdte el. Sőt amikor civilek a stratégia végrehajtását kérték számon rajta, akkor őket a később védjegyévé vált pökhendi gőggel dogmatikus jogvédőknek titulálta. A dogmatizmus itt annyit jelent, hogy a jogvédők számon kérték, miért nem tartja be a kormány a nemzetközileg is vállalt kötelezettségét a szegregáció csökkentésében. Balog miniszterségének egyik letörölhetetlen szégyenfoltja, hogy az Európai Bizottság 2015-ben meg is indította a kötelezettségszegési eljárást a roma gyerekek oktatási elkülönítése miatt.
Igen, az egykori lelkész hat éven át tartó kitartó küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy a fehér és barna bőrű gyerekeket szétválasztó struktúra fennmaradjon.
Már egy évvel az után, hogy a minisztérium élére kinevezték, olyat tett, hogy abba még Novák Előd vagy Toroczkai László is belepirult volna: önként jelentkezett, hogy kiálljon a roma gyerekek elkülönítése mellett abban a perben, amelyet a hátrányos megkülönböztetés felszámolása érdekében indítottak el „a dogmatikus jogvédők”. A miniszter által támogatott görögkatolikus fenntartó nem a szépen felszerelt, tágas, belvárosi iskolájába vitte a nyíregyházi roma gyerekeket, hanem nyitott számukra egy külön helyszínt, mindössze néhány kilométerre a másik intézménytől. A telepi romáknak jó lesz a telepi cigányiskola, fejezte ki ezzel Balog, aki szerint úgy lehet integrálni, ha elválasztunk.
Ennek szellemében következetesen dolgozott azon mostanáig, hogy a marginalizált társadalmi csoportok eleve nagyon korlátozott mobilitási lehetőségeit tovább szűkítse. Minisztersége idején jelentősen csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma, ami nem magyarázható demográfiai trendekkel. A hátrányos helyzetű roma gyerekek közül egyre kevesebben jutnak el a gimnáziumi érettségiig, amiből az következik, hogy a felsőoktatásba sem tudnak bekerülni. Balog aktívan járult hozzá ahhoz, hogy a magyar állam bőkezűbben finanszírozza az egyházi iskolákat, mint a sajátjait. Az egyházi iskolákat azonban semmi nem kötelezi arra, hogy körzetes feladatokat ellássanak, így számos helyen ennek az egyházi-kormányzati együttműködésnek köszönhetően nőtt tovább a társadalmi szakadék. A középosztály gyerekei mennek az egyházi iskolákba, az alsóbb rétegeknek marad a leromló állami.
Balog végigasszisztálta azt a pusztító folyamatot, amelyet a tankötelezettség korhatárának leszállítása és a közmunka kombinációja okozott. A nyomor arra kényszerítette családok ezreit, hogy a gyereküket 16 éves korában kivegyék az iskolából, és tanulás helyett elküldjék árkot ásni, mert még a minimálbér összegének felét kitevő bér is jelentős bevétel a családnak. Cserébe elvesztették minden esélyüket arra, hogy a nyomorból kitörjenek.
Akár szimbolikusnak is tekinthető Balog utolsó intézkedése. Néhány hete született meg egy csaknem tíz éve tartó per elsőfokú ítélete. E pert a szegény és roma gyerekek oktatási esélyegyenlőségéért küzdő alapítvány indította el még Hiller István miniszterségének idején annak érdekében, hogy a kormányzat ne háríthassa el a felelősséget, amiért Magyarországon a roma gyerekek mintegy kétharmada szegregált iskolákba jár. A bíró történelmi jelentőségű ítéletet hozott: nemcsak a törvénysértés tényét mondta ki huszonnyolc szegregáló iskola esetében, hanem konkrét cselekvésre utasította a minisztériumot, részletesen leírva, hogyan kell az elkülönítést felszámolni és a folyamatot ellenőrizni.
Ha valakinek nem az az eltökélt szándéka, hogy rasszista alapokon nyugvó rendszert működtessen, akkor magában hálát adott volna ezért az ítéletért. Innentől kezdve mutathatna a papírra, amikor belekezd a politikailag kétségtelenül kockázatos, számos helyi konfliktussal járó átalakításba, hogy nincs mit tenni, végre kell hajtanunk a bíróság döntését. Senki nem állhat a törvények felett, ahogy Orbán Viktor szokta mondani ironikusan.
Balog minisztériuma azonban közleményben tudatta, hogy fellebbez az ítélet ellen. Tehát
bejelentették, azért fognak küzdeni, hogy a rasszista rendszer fennmaradjon.
A közlemény szövegéből könnyen rá lehet ismerni a lelkész miniszterre, aki sosem fogta vissza magát a liberálisok és a jogvédők ócsárlásában. Szerinte „a kormány felzárkózási eredményeit folyamatos nyomonkövetések és megbízható mérések igazolják”. Ilyen méréseket azonban senki nem látott. Lapunk hiába kérte a tárcát, hogy az ország szegregációs térképét hozza nyilvánosságra, a kérést azzal tagadták meg, hogy a dokumentum munkaanyag.
Utolsó húzásával Balog több ezer érintett diáktól tagadta meg az együtt oktatás lehetőségét, hiszen a fellebbezéssel az ügy másodfokra, majd vélhetően a Kúriára kerül. Nekik már biztosan nem adatik meg, hogy ugyanolyan színvonalú oktatást kapjanak, mint a fehér gyerekek. Nem tudom, miért csinálta ezt. Azért, mert megveti a cigányokat, vagy azért, mert nem tudott túllépni a liberálisok ellen érzett vak gyűlöletén, akiket összekapcsolt a szegregáció elleni harccal? Mindegy. A politikai bukását az erkölcsi régen megelőzte.
