Ónody-Molnár Dóra: Együtt
Egy egész generációt tönkretettek – ezt jelenti a PISA-teszt eredménye. Nekik gyakorlatilag annyi. Abban a globális gazdasági rendszerben, ahol az innovációtól a gyártásig, a kereskedelemtől a szolgáltatásokig mindenki mindenkivel versenyez, behozhatatlan hátrányt jelent, hogy a 15 éves magyar diákok a munkaerő-piaci boldoguláshoz szükséges képességeket igen csekély mértékben birtokolják: szövegértésből, matematikából és természettudományból is a fejlett országokkal összehasonlítva az utolsó helyek egyikén kullognak. Sokkoló adat, hogy a magyar diákok negyede funkcionális analfabéta. Mi lesz velük akár csak húsz év múlva, amikor az összes betanítható rutinmunkát fejlett robotok fogják ellátni? Felháborító, hogy Magyarországon a tudáshoz való hozzáférést, azaz a jó élet esélyét mennyire meghatározza, hova születik egy gyerek. A mostani PISA-mérés megint kimutatta, hogy elképesztően nagyok az egyes iskolák közti különbségek. Akik a települési adottságok vagy éppen a bőrük színe miatt nem jutnak el a színvonalasabb iskolákba, alig reménykedhetnek abban, hogy elkerülhetik a munkanélküliséget.
Mindezt a korábbi PISA-felmérések is kimutatták már, most azonban tovább romlott a helyzet. Eddig azok, akik nem akartak a valósággal szembenézni, mondhatták, hogy a gyengébb eredmények arra vezethetők vissza, hogy a rossz iskolák és a hátrányos helyzetű gyerekek lehúzzák az átlagot, amúgy nincs baj a magyar közoktatással. Természetesen jelentős mennyiségű cinizmus és érzéketlenség kellett ahhoz, hogy valaki ne tartsa alapjaiban erkölcstelennek és elhibázottnak azt a rendszert, amelyben gyerekek tízezrei azért húzzák le az átlagot, mert nem megfelelő helyre születtek. Mindenesetre sok középosztálybeli szülő nyugtathatta magát azzal, hogy ez nem az ő problémája, az ő gyereke jó helyre jár.
A két hete nyilvánosságra jutó eredmények azonban azt mutatják, hogy az elitgimnáziumok tanulói is gyengébben teljesítettek, mint korábban. Általánosan elmondható, hogy a magyar gyerekek nehezebben birkóznak meg az életszerű feladatokkal, mint azok a kortársaik, akik nem visszaporoszosított, központosított, merev, a fegyelmezésre és a korai szelekcióra épülő iskolarendszerben tanulnak.
„Nem a kormány áll a katedrán és nem a kormány ül a padban” – kommentálta Lázár János az eredményt, rögtön leszögezve, hogy a Orbán-kormány oktatáspolitikájának a kudarchoz semmi köze. Ők itt sem voltak. Nem ők kormányoznak hat éve (a felmérés idején öt éve), nem ők alakították át a rendszert a tartalmi szabályozástól a működtetésen át a pedagógusok értékeléséig. Nem ők vettek ki az elmúlt években ebből az ágazatból annyi pénzt, amennyivel az utolsó helyek egyikére esett Magyarország a GDP-arányos oktatási kiadások tekintetében.
Nem, mindenről a tanárok tehetnek, hiszen amikor becsukják az osztályterem ajtaját, ők állnak szemben a diákokkal. Más kérdés, hogy az osztályterem ajtaját ma már résnyire sem lehet behúzni, hiszen tanfelügyelők ellenőrzik, hogy az órai munka milliméterre megfelel-e a kormány által előírt tantervnek. Amely persze teljesen idegen attól a fajta tudástól, amelyet a PISA mér. Ennek ellenére valamelyest osztom Lázár véleményét: a pedagógusok egy része valóban felelőssé tehető, csak épp nem úgy, ahogy ő gondolja. Azokról beszélek, akik 2010-ben alig várták, hogy a Fidesz-féle ellenreform eltörölje azt az oktatáspolitikai irányt, amely gyerekközpontú szemlélettel, kompetenciaalapú képzéssel és az iskolai autonómia támogatásával kulcsszerepet játszott a kettővel ezelőtti PISA-mérésben jelentkező enyhe javulásban. A pedagógusok egy része ellenállt az elmúlt 25 évben annak a modernizációnak, amely a fejlett országok oktatási rendszerein végigsöpört. A magyar kormány az elmúlt hat évben az ő pozícióikat erősítette meg az iskolákban, elfojtva a tantestületek nyitott tagjaiban meglévő vágyat a megújulásra és a korszerű pedagógia átvételére.
De van itt még egy felelős. Róla az elmúlt hetekben nem sok szó esett.
A rendszerek általában akkor mozdulnak, ha nyomás helyeződik rájuk. A szülők tömege éppen ilyen nyomásgyakorló erőt jelent. Ők azok, akik a finanszírozói és a gyerekeiken keresztül igénybe vevői annak a szolgáltatásnak, amelyet közoktatásnak nevezünk. Mit tettek az elmúlt évtizedekben az átlagszülők? Tulajdonképpen minden olyan változást, reformot, intézkedést elleneztek, amelyek jobb PISA-eredményekhez vezetnének. Szinte egy emberként háborodtak fel, amikor a liberális oktatási miniszter megtiltotta az alsó tagozatosok buktatását. A törvény abból indult ki, hogy a kisgyerekek eltérő tempóban haladnak, az évismétlés nem a hozott hátrányok megszüntetését, hanem az adott gyerekekről való lemondást hozza. Eredmény: katasztrofális PISA-teszt.
Hoffmann Rózsa első intézkedéseinek egyikével megszüntette a gyerekek szöveges értékelését az alsó tagozaton. Nem csak a pedagógusok, a szülők egy része is követelte vissza az osztályzást, függetlenül attól, hogy 6-8 éves korban ennek semmi haszna nincs, miközben a szöveges értékelés részletes képet adna a csemetéik fejlődésről. Ebben az életkorban az osztályzás és a folyamatos számonkérés – gyakorlatilag az összes gyerekpszichológus szerint – csak a felesleges stresszt növeli és az iskola megutálását okozza. Eredmény: katasztrofális PISA-teszt.
A szülők csendben voltak, amikor a kormány fokozatosan felszámolta a sokszínű alapítványi iskolarendszert. Ebbe a szegmensbe zömmel a rossz érdekérvényesítésű családok gyerekei jártak, akiknek az alternatív pedagógia a hátrányok leküzdésének esélyét jelentette. Ahová a kormánypárti képviselők gyerekei járnak, azok az iskolák nem szűntek meg. Eredmény: katasztrofális PISA-teszt.
A szülők többnyire egyetértenek a mindennapos testnevelésóra bevezetésével, annak ellenére hogy az iskolák negyedében nincs megfelelő tornaterem. A mindennapos tornaórának sokszor semmi köze nincs a mozgás öröméhez, az iskolai stressz levezetéséhez, a játékossághoz – ez a tanóra újabb frusztrációforrás a gyerekek többségének. Hiába lenne szükség a feszültség levezetésére, kis lazulásra – a központi tantervtől nem lehet eltérni, haladni kell itt is katonásan. Lehetne informatikaóra is akár két szekrényugrós tornaóra helyett (az erkölcstanról nem is beszélve), de a szülők nem tiltakoznak. Eredmény: katasztrofális PISA-teszt.
A szülők tűrik, sőt támogatják, hogy a gyerekek fejét nem a korosztályuknak megfelelő olvasmányokkal terhelik. Nem nonszensz, hogy ugyanaz a kötelező irodalom ma, mint ötven évvel ezelőtt? Szöveget érteni ugyan nem tudnak, de ugorjanak neki A kőszívű ember fiainak, majd akkor megtanulják. A szülők legyintenek. „Mi is felnőttünk valahogy.” Persze, és az eredmény: katasztrofális PISA-teszt.
A szülők többsége helyesli a roma gyerekek iskolai elkülönítését. Nem szeretik, ha az osztályban van valaki, aki „hátráltatja a többieket a tanulásban”. Panaszkodnak, hogy a gyerekek túlterheltek, de ha végre megjelenik valamilyen tehercsökkenés lehetősége, azonnal visszapakolják a gyerekekre a terhet különböző iskolai foglalkozások formájában. Mi, szülők küldjük felvételizni már tízévesen a gyerekeinket, mert alkalmazkodunk a rendkívül kártékony korai szelekcióval járó 4-6-8 osztályos rendszerhez. Eredmény: katasztrofális PISA-teszt.
Kormány, pedagógusok, szülők: együtt tettük tönkre az országot.
