Nagy N. Péter: Páva-variációk újratöltve
Lassan már nem tudjuk, mit beszélünk. Itt vannak például a pávák. Táncuk a magyar közbeszédben a partner átverésének mutatványa. Az interpretáció eredetije 2012-ből, Orbán Viktortól származik: „A diplomácia táncrendje miatt az elutasítást úgy kell előadni, mintha egyébként barátkozni szeretnénk. Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, hogy majd a hét javaslatból kettőre-háromra (úgyis megcsináltuk már, csak ők nem vették részre) rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadjuk. Ez a bonyolult játék afféle pávatánc.”
Afféle?
– Ó, Laksmana, majd megszakad a szívem, annyira hiányzik Szítá. Nem bírom már soká, belehalok a bánatba, ha nem találjuk meg hamarosan a hercegnőt – mondja Ráma, a hindu „megtartó” isten hetedik földi reinkarnációja (avatárja) a Ramajanában. A gyönyörű táj csak fokozta bánatát, minden Szítára emlékeztette, a pávák tánca pedig azt juttatta eszébe, hogyan bújt hozzá szerelmesen Szítá.
Senkinek az átveréséről nincs szó. A világ gyönyörűségekben fürdik ott, ahol nálunk a külföldiek átverésének jelképe keletkezik.
A pávák tánca nem így szerepel Dél-Kínától Mianmaron keresztül Indonézián át a méltóságteljes spanyol pavaneig a tradicionális táncokban.
Sehol.
A valóságban pedig a pávalányok tudnának beszélni arról, hogy komolyan kell-e venni a táncoló, gyönyörűséges farktollazatot bontó férfiakat.
Lehetne ez a pávatánc elszólás is, ami jól hangzik, ha nem igaz is. De sajnos inkább a kormányzati beszédmódot sűríti magába, azt, amit a szavak valódi jelentésének eltorzítása jellemez.
Fotó: Reuters/Vincent Kessler
Hogy a páváktól egy merész szárnyalással a jelenhez érkezzünk, a Soros-mondakör minden elemét ugyanez a torz valóságkezelés jellemzi.
„A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság” – írta egy közleményében nemrég a Fidesz, amely szöveg folytatását nem közöljük, hiszen a napokban a bíróság is vádaskodásnak minősítette, és megbüntette miatta a közreadót. Hanem a „spekuláns” szón már bizonyára sokan átsiklanak, amely ugyanis Soros György állandó jelzője a Fidesz-beszédben, és úgy használják, mint Orbán a pávatáncot, taszító szóként. Ehhez képest a shortolásról (így Soros György leglátványosabb pénzügyi akcióiról is) szóló tanulmányában Veres Zoltán így definiál: „A spekuláció kifejezés eredetileg elmélkedést, filozófiai gondolkodást jelent elvont fogalmak terén, melynek fő feladata az ellentétek összeegyeztetése; de fogalmakkal való merő üres játékra is szokás alkalmazni. Jelen dolgozatban egy másik jelentéstartalmát használjuk, miszerint a spekuláció »a kereskedelmi életben a kereskedőnek az a tervezgetése és számítgatása, amelynek segítségével a szakmájába vágó ügyletek esélyeit iparkodik kideríteni«.”
Nálunk ma már végképp nem ezt jelenti, hanem a pénzzel való becstelen manipulációt.
Zavarba jönnének a kormány Sorost megvető barátai, ha etikailag kellene értékelniük a shortolást (rövid eladást), ami a befektetési bankár egyik fő tevékenységi területe.
A nemzetközi szakirodalom is csak hümmög, hogy egy kicsit jobban kellene ugyan szabályozni, de azért megvan a maga nagyon komoly szerepe. Hogy az ezzel az ügylettel foglalkozók erkölcsi megsemmisítésére használhatnák önmagában ezt a műveletet – spekulációt –, az komoly helyen nem merül fel.
Nálunk evidencia. Így aztán nem is tesz semmi mást a Fidesz, illetve a kormány, mint azt, hogy ha valamit vagy valakit erkölcsileg meg akar semmisíteni, megsorosozza. Bokros Lajost például így: „Bokros Lajos a Soros-hálózat tagja, Soros pénzéből fizetik, Soros pénzéből él. Soros fizetett katonájaként rágalmazza Magyarország miniszterelnökét.” (Kormányzati Tájékoztatási Központ.)
Soros ugyanebben a kommunikációban évi egymillió migránst (ő valójában menekültekről beszél) telepítene (valójában a fogadásukra készítené fel az államokat) Európába, miközben ő tavaly nyáron a Foreign Policyban évi háromszázezer emberről írt. A hatalom hamisan értelmező szótárszavainak felsorolását még hosszabban folytathatnánk.
Az velük a legnagyobb baj, hogy az ellenkezőjük sem igaz, tehát nehéz velük értelmesen vitatkozni.
Mintha el akarnánk dönteni a pávákkal kapcsolatos igazságot. Ady az autentikus, aki így idézi a népdalt: „Fölszállott a páva a vármegye-házra, / Sok szegény legénynek szabadulására”, vagy az igazság az eredetiben van, imígyen: „Leszállott a páva / Vármegye házára, / De nem ám a rabok / Szabadulására.” A megoldást leginkább talán Kodálynál találjuk, akinek több forrása is volt Adynál, s aki a Páva-variációkban mindkét változatot használta: Röpülj, páva, röpülj, / Vármegye házára, / A szegény raboknak / Szabadulására. / Felszállott a páva / Vármegye házára, / De nem ám a rabok / Szabadulására.”
Ami később következik, az a nyomatékosabb.
Komoly ember kellő tudás birtokában így bánik a szavakkal.
