Nagy N. Péter: Ausztria mintha menekülne
A miniszterelnök Ausztria bő egy évtizeden belüli utolérését tervezi, a kormányzati műhelyek őszinte elragadtatással fogadták a gazdasági fejlődés számait. Bizonyítékuk is van már rá, hogy működik az unortodox szisztéma, nem csak az akarat szól mellette. A politikai illiberalizmus eredményessége nem mérhető, de ennek is könnyebb az elfogadtatása stabil gazdasági környezetben. A kritikus gondolkodásnak is illik ilyenkor elbizonytalanodnia. Sok minden életképes a világon ugyanis, ami ízlésünk ellen való. Igaz, rögtön hozzá kell tenni, hogy sok-sok helyen az itteni bárdolatlanságok nélkül is a miénkhez hasonlóan, sőt jobban teljesít a posztkommunista rendszer, de hátha ez is érvényes.
Most tényszerűen úgy állunk, hogy 2019 első negyedévében a magyar gazdaság 5,3 százalékkal bővült. Ez kontinenscsúcs. És erre az évre is talán csak egy százalékpontot veszítünk a lendületből. Félő azonban, hogy olyan lehet a gazdaság is, mint a lakásárak. Azok is irdatlan, de nem épp imponáló tempóban nőnek, ami legalább olyan sokakat hoz nehéz helyzetbe, mint amilyen mértékben hasznot hoz másoknak. A Századvég azonban aggálytalanul fogalmaz, a fogyasztás Magyarországon továbbra is a növekedés egyik hajtóereje marad, mert az átlagbérek emelkedése meghaladhatja a tíz százalékot, különös tekintettel a családvédelmi akcióterv hatásaira is.
Jelentősen tovább nőnek a beruházások, amelyeket segítenek a még mindig bőséges uniós források, a hitelkamatok tartósan alacsony szinten tartása, valamint az otthonteremtési kedvezmények. A beruházások növekedését támogatják a magas ráfordítással bíró kormányzati programok is, mint például Magyar Falu, Modern Városok. A Portfólió címe azonban úgy összegzi a jelenséget, hogy Annyira zakatol Magyarország, hogy utolértük a régiót. Innen is lehet nézni.
Minden egymásnak szánt örömünk mellett ugyanis kénytelenség észrevenni, hogy 2013 és 2018 között a magyar gazdaság csak éppen olyan gyorsan növekedett, mint a régiós átlag. Semmi különös. Sőt lényegében igaz ez az egész évezredre. A térség országai egy tömbben és alig csökkenő távolságra autóznak Nyugat- és Észak-Európa mögött, legfeljebb egymás közt cserélgetik a pozíciókat a szelíden üldöző bolyban. Idetartozik, hogy a mi pillanatnyilag feltűnő lendületünk is csak a GDP-számokra vonatkozik.
Ha a háztartások jövedelmeit nézzük, vagyis azt, hogy a megtermelt jövedelemből mennyi jut el a lakossághoz, akkor azt látjuk, hogy a válságot követően a kelet-közép-európai térség országai közül e tekintetben csak Horvátország és Szlovénia családjainak jutott kevesebb, mint a magyaroknak. Ideértve a remek tavalyi és az ígéretes idei évet is. Csaba László közgazdász professzor a Fühü.hu-nak adott interjújában azt mondja erről, hogy „a magyar gazdasági csoda csak statisztikai látszat. Nincs mögötte tartalom, akármilyen számokat ragadunk ki, a lemaradásunk egyre nagyobb a régión belül is.”
Ráadásul miközben előzgetjük egymást itt a térségben, a tömb masszívan és tartósan az elöl járók mögött nyeli a kilométereket, miközben ezekhez az átlagos teljesítményekhez is zseniális részhajrákra, kemény megoldások sokaságára van szükség. De nagy egészében vajon mitől lenne minden másképp? Meglehet, úgy általában a történelmünk során sem előztünk meg nagyon senkit, és minket sem más, aki tendenciózusan mögöttünk volt. Olyan ez, mint a jéghoki, túl bonyolult játék ahhoz, hogy új ország törjön be a legjobbak közé, de ahhoz is, hogy onnan kiessen valaki.
Ezen belül nem Bécset kéne most utolérni, menekül szegény előlünk emberesen, hanem Pozsonyt. Közelebb is van. Nem hokiban, mert ott egy másik földrészen. Ha mindenáron versenyezni akarunk, tegyük, mert nem is tehetünk mást, de nagyobb pénzeinkkel ne magunkra fogadjunk. A szakirodalom először is a fejlődő, meglóduló országok szükségszerű megtorpanási fázisára hívja fel a figyelmet, ami Brazíliára például éppen úgy érvényes, mint a volt szocialista tömbre.
Ez még előttünk áll. Csak valami eredeti, akár szervezési ötlettel lehet innen elmozdulni. Komoly érvrendszerek szólnak amellett is, hogy a tempót diktáló európai mag és az újak tartósan külön úton maradnak, hiszen utóbbiak a fejlettebb régió tőkebefektetéseit használják, ami eleve kijelöli a szerepeket. Esély az innovációs készségekben, a kitörési energiákban van. A volt szocialista országok gyors ütemben kezdtek is fölzárkózni a felsőfokú iskolázottságban, de a helyzet sajnos változik.
A lengyeleknél stagnálásba, Romániában enyhe, Magyarországon pedig radikális csökkenésbe váltott a felsőoktatás támogatása, miközben Ausztriában hatalmas ütemben nőtt. Ebben történetesen utolérhetnénk őket. Egyelőre azonban kaptak tőlünk még egy ajándékegyetemet is.
