Böcskei Balázs: Mit ér és milyen a szabadság oltás nélkül?

Ehhez hasonló írásokat olvashat a csütörtökön megjelent 168 Órában.

2021. november 18., 11:28

Szerző:

Miért nem oltatja be magát valaki? Ez a kérdés elsősorban azokban tevődik így fel, akik azon észjogi gondolkodás kizárólagosságának talaján állnak, miszerint az emberek racionális cselekvők, akik képesek felismerni érdekeiket, annak megfelelően meggyőződéseiket értelmesen kialakítani, majd pedig így döntéseket hozni. Tekintsünk el attól, hogy vannak olyanok, aki egészségi kockázatból mondanak le arról, hogy a járvány-visszaszorítás és a vírussal szembeni egészségmegőrzés egyetlen eddig ismert lehetőségével éljenek. Vannak viszont azok, akik általános oltásellenességükből következően utasítják el a vakcinát. Ezen attitűd háttere a személyes rossz tapasztalatoktól kezdve a természettudományos ismeretek hiányán vagy az érzelmi alapú érvelésen át egészen a „racionálisan” felépített összeesküvés-elméletekig terjedhet, mely utóbbiaknak előbbiek mind részei lehetnek. Egy oltásellenes személyes motivációi széles skálán mozoghatnak, nem is lehet a hagyományos kérdőívkutatással vizsgálni ennek hátterét. Az alapjogi gondolkodás, azaz döntésszabadság túlhangsúlyozása annak csak a kimenete.

Utóbbiak gyakran érvelnek azzal a közhelyessé lett állítással, miszerint

szabadságuk addig terjed, amíg mások szabadságát nem sértik,

márpedig kinek a szabadságát sértik azzal, hogy ők oltatlanok maradnak. Ennek a durvább kommentérvelése, miszerint joguk van kockáztatni egészségi állapotukat, akár meghalni is. A kockáztatás jogát senki sem vitatja, azt azonban meg kell jegyezni, hogy az oltást negligálók sem a halált kívánják választani, hanem legfeljebb annak lehetőségét. Ezért sem analóg a helyzet a szabadsággal való élés felől nézve nem kevésbé egyszerűbb eutanázia kérdésével.

De valóban nem sértik-e ezzel mások szabadságát? Georg Lakoff amerikai nyelvész legutóbbi podcast-adásában (FrameLab Podcast: Freedom, Empathy, Vaccines, Death) mutat rá arra, hogy a szabadság nemcsak az állam, hanem annak polgárai részéről sem lehet önkényes. Nem kell a politikatudományban jól ismert társadalmiszerződés-elméleteket felsorakoztatni ahhoz, hogy belássuk: a társadalomban való létezés felelősséggel is jár, annak vállalásával magunkért és másokért. Ez természetesen kölcsönös, és egyúttal az empátia felé mutat. A másikért érzett empátia a társadalmi integrációnak olyan feltétele, ami nélkül együttműködésről, szolidaritásról vagy közös cselekvésről nem beszélhetünk. Ennek hatósugara jelen esetben a teljes politikai közösség.

És ezen a ponton térjünk vissza az előző kérdésre: amennyiben egy beoltott megfertőzödik egy oltással nem bíró által, nyilván pozitív teszteredménye nem a halál felé viszi (köszönhetően beoltottságának), de éppenséggel karanténba kerül. Az pedig együtt jár mozgásának, cselekvésének korlátozásával, akárcsak azzal, hogy munkájában és teljesítésében akadályoztatva lesz. Továbbá óvatosan, de hozzátehetjük azt is, hogy az egészséghez való joga alapvetően sérül, és mások miatt kell viselnie annak megsértésének következményét. Magyarán

az egymás iránti empátia sérül akkor, amikor azt gondoljuk, hogy egy krízis- vagy ilyen rendkívüli helyzetben is a negatív szabadságra támaszkodni adott és sérthetetlen.

Mindezzel még mindig nem szeretnék érvelni a kötelező oltás mellett, és semmiképpen sem célom az oltáselutasítók stigmatizálása, csak látni kell, hogy a valamitől való szabadságnak, tehát hogy az egyén minden külső nyomás és beavatkozás nélkül rendelkezzen maga fölött, lehetnek korlátai a politika kevéssé normális állapotában.

Már csak azért is, mert a fertőzöttek száma nő, és például a YouGov által a britek körében szeptemberben végzett kutatás szerint a megkérdezettek 66 százaléka nem érzi magát biztonságban zárt térben azok körében, akik (nem egészségügyi okokból) választották az oltásnélküliséget. Ezen a ponton a társadalmi együttműködés és kooperáció a tét (az intézmények működésétől kezdve a közös terek használatáig).

Nyilván a legfontosabb a kényszerítés elkerülése lenne, de van egy pont, amikor az edukációs kampányok már nem elégségesek, függetlenül attól, hogy milyen az adott kormánnyal szembeni bizalom. Bajorország, Berlin és Szászország már úgy döntött, hogy a közösségi tér legtöbb színteréről kizárja az oltással nem rendelkezőket. Az USA-ban a Covid States Project keretében végzett, 2021 júliusában készített felmérés alapján az amerikaiak 64 százaléka támogatja a mindenki számára kötelező védőoltásokat, és 70 százalékuk támogatja, hogy a repülőgépre való felszállás feltétele legyen. Az Economist/YouGov felmérése szerint a megkérdezettek több mint 60 százaléka támogatja a kötelező védőoltásokat az úgymond frontvonalban dolgozók (pl. börtönőrök, rendőrök, tanárok, katonák, egészségügyi dolgozók), valamint a kongresszusi tagok esetében.

Érteni kell persze, hogy az emberek megítélésében az állam általi kötelezővé tétel túlmutat magán a víruson. De mi van a korlátaikat elérő kommunikációs kampányok és a kötelező oltás elrendelése között? Lehet ott még megoldás, de a helyzet addig is nyugtalanító. 

 

(Kiemelt kép: 168 Óra-grafika)

Megérkezett a koronavírus negyedik hulláma. Az elmúlt hét végén már 51-en haltak meg, 3274 új fertőzött volt, országszerte emelkedett a szennyvíz víruskoncentrációja. Hétfőn 908 koronavírusos beteget ápoltak a kórházakban, hétszer annyit, mint szeptember elsején. 126-an voltak lélegeztetőgépen, majdnem tízszer többen, mint az ősz első napján. Kásler miniszter visszarendelte a rezidenseket az intenzív osztályokra.

Az egyesült ellenzék október 23-i megemlékezésén a beszélő fejek egytől egyig megígérték, hogy most már aztán tényleg lesz összefogás és – csak hogy megmutassák mennyire nem a levegőbe beszélnek – azonnali hatállyal bevezették a Rippl-Rónai utcáig érő Kodály köröndöt.