Mégis, kinek az érdeke?

Amikor Varga Mihály belengette az esetleges – és szerinte szükséges – változásokat a katás adózásban, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara feje rögvest akcióba lendült. Kinyilatkoztatta, hogy egyáltalán nem ördögtől való a katás adózás megszüntetése, mert sokan visszaélnek vele. Arról egyébként nem beszélt, hogy a kormányzati pozíciókat is meg kell-e szüntetni hasonló okokból.

Parraghnak persze ez a dolga, hiszen katás vállalkozók tömegei fizetnek a kötelező kamarai tagságért, cserébe pedig többek között érdekképviseletet kapnak – elvileg. Ez mondjuk eddig kimerült abban, hogy az égvilágon semmit nem tett velük kapcsolatban a kamara, és pontosan tudjuk, hogy ez a legjobb helyzet, mert akiért hivatalos szervek nem tesznek semmit (a kulisszák mögötti és asztalok alatti háttérbeszélgetéseket most engedjük el), az legalább levegőt kaphat, élhet a lehetőségeivel. 

Ebben nyilván benne van, hogy vissza is élhet velük (már ha megtalál egy-egy kiskaput), ezt pedig az állam jól megfontolt érdeke kivédeni. Más kérdés, hogy a kamara kinek az érdekképviseletére vállalkozik akkor, amikor beszedi a kötelező tagdíjat. Most már jól látszik: az államéra. 

Az érdekvédelemhez persze tájékozottság sem árt, amit nem feltétlenül várhatnak el a kamarai tagok egy olyan szervezet elnökétől, aki szerint a pedagógusok hosszú nyári szabadsággal, a tűzoltók pedig a munkavégzés közben kapott adrenalinlöketekkel ki vannak fizetve. 

Itt mindjárt fel is vetődik, hogy mi köze a kereskedelmi és iparkamarának a pedagógusokhoz és a tűzoltókhoz. Eláruljuk: semmi. Viszont az is igaz, hogy a tanárok és a lánglovagok éppen olyan érdekképviseletre számíthatnak a kamarától, és személy szerint Parragh Lászlótól, amilyenre a katás és nemkatás vállalkozók, akik fizetik a kötelező és behajtható tagdíjat. És hogy ez az érdekképviselet mit takar? Ezt is eláruljuk: semmit. 

Az viszont árulkodó, hogy mikor szólalt meg Parragh. Tudniillik abban a pillanatban, amikor a pénzügyminiszter (micsoda meglepetés, már csak a megnyert választások után) megjelölte a célt: hozzá kell nyúlni a katához. A kamaraelnök pedig bemutatta, hogy számára – és ezzel testülete számára is – mit is jelent az érdekképviselet, pontosabban, hogy kinek az érdekeit képviseli. Már, ha eddig lett volna kétségünk. 

A tényleges szándékot persze el lehet rejteni olyan hangzatos kijelentések álcahálója alá, hogy a katásoknak alig lesz nyugdíjuk, mert a kata nem ugyanúgy számít a szolgálati időbe, mint más adózási formák. De ha az érdekképviselet valóban azokat szolgálná, akik azzal a tagdíjukkal fizetnek érte, amit esetleg nyugdíjkasszába is tehetnének, akkor erre nem az adónem megváltoztatását vagy esetleges eltörlését javasolná a kamara, hanem az idevágó törvények olyan módosítását, hogy ez a valóban áldatlan állapot megszűnjön. 

Nem is kérdés, hogy ugyanolyan naivitás lenne ezt elvárni a kamarától a NER foglalkoztatáspolitikájának véglegesítésekor, mintha egyes szakszervezetektől várnánk a munkavállalók képviseletét, de azokban legalább nem kötelező a tagság és tagdíjfizetés. Itt igen, ráadásul a tagdíjak már új számlára, mi több, új bankba mennek – abba Gránit Bankba, amelyben egy bizonyos Tiborcz István cége nemrég többségi tulajdon szerzett. 

Parragh László erről is nyilatkozott. Azt mondja, a bankváltásra nem jött felülről utasítás, egyszerűen csak a Gránit Banké volt a legjobb ajánlat. 

Ezt hallva Marlon Brando arca rémlik fel A keresztapából: „az én ajánlatomat nem fogja visszautasítani”. 

Legfeljebb az érdekeit képviselni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó címmel megrendezett gazdaságpolitikai fórumán a Boscolo Budapest Hotelben 2014. március 19-én. MTI Fotó: Beliczay László)