Mátyás Győző: Öngól
Én még láttam Lenint, értsd: futballistát magyar pályán. Legutolsóként Törőcsiket meg Nyilasit. Azóta finoman szólva egyre rezerváltabb viszony fűz a focihoz, de azért ‒ távolabbról, mint régen ‒ követem a fejleményeket. Azt is, hogy most három magyar csapat is kiesett az EL-selejtezőkből. (A Honvéd majd továbbmegy, de nem a pályán kivívott győzelemmel.) A Fradi meg még továbbjuthat, de ha így lenne, akkor is nagyon messze volnánk attól a célkitűzéstől, amelyet az MLSZ A magyar labdarúgás stratégiája, a megújulás évtizede 2010-2020 c. kongeniális alapvetésében kitűzött még 2011-ben. Merthogy bizony létezik ilyen tudományos igényű munka, amelyik a magyar foci fellendülését lett volna hivatott stratégiai támogatást nyújtva elősegíteni. No már most az ott előirányzott célokból nem sok valósult meg. A klubokat illetően az volt a kívánalom, hogy 2014-ig egy, 2015-től két klubcsapat jusson be minden évben a BL vagy az Európa Liga csoportkörébe. Feltehetőleg azért, mert ez az elvárás inkább álom volt, az MLSZ később módosította: 2015 és 2020 között minden évben jusson be egy klubcsapat a BL vagy az EL csoportkörébe. Eddig ez egyszer sikerült. Találhatók aztán az elaborátumban egyéb, a csodavárás aleseteinek tűnő igények is, például az, hogy az NB I átlag nézőszáma 2020-ra legyen 8 ezer fő – ez a 2018/19-as szezonban 3301 volt. De miért csodálkozunk azon, hogy a közönség nem kíváncsi a nyilvánosság előtt elkövetett szédelgésre, amit futballnak csúfolnak? Arra viszont mindenki kíváncsi, hogy mindez mennyi közpénzt emésztett fel.
Nos az eredeti terv szerint mostanra a futballba kábé 170 milliárd forintot pumpáltak volna. Szerény becslések szerint ez nagyjából 700 milliárd forint lett. Úgy nőnek ki a földből a stadionok, mint a csiperke, zúdul a tao-pénz a fociba (számítások szerint 2011 óta 275 milliárd forint,) a klubokhoz áramlanak a gazdasági szempontokkal nehezen indokolható hirdetések, szponzori pénzek, és a vastagon túlárazott tévéközvetítési jogdíjak.
Pénzeső esik fociországra.
S mindez azért, mert a futball állítólag nemzeti ügy. Szerintem meg elsősorban egy játék és üzlet, ami kétségkívül adhat okot nemzeti büszkeségre. Ebben a sorrendben. Nálunk azonban tényleg nemzeti ügy. Mindig is az volt, ez nem a mostani kurzus találmánya. Már önmagában sem volt soha túl egészséges, ha a focitól vártuk a nemzeti nagyság visszaigazolását. Most annyival súlyosbodik a helyzet, hogy a foci egyben a legfőbb orákulum személyes passziója is, aminek kiéléséhez nincs állami pénz, mi sok lenne. Ez meg… igen, ez pontosan az.
Amúgy még azt sem mondom, hogy a labdarúgás ne szorult volna teljes megújításra, amit célszerű az utánpótlás-nevelés radikális reformjára alapozni. De ez csak akkor működne, ha tényleg forradalmat csinálunk. A struktúrát, a kereteket és főként a viszonyokat illetően. Na de számolatlanul önteni a pénzt egy közegbe, ahol semmi sem változik, sőt. Így csak egy korrupt, versenyképtelen, svindlire alapuló rendszert konzerválnak, ami garancia az eredménytelenségre. Ahol ezzel a teljesítménnyel a focisták 2 milliós átlagfizetést húznak, ahol a játékosigazolások, meg a különféle szerződéskötések kapcsán virágzik a korrupció, nem beszélve a sokszorosan túlárazott építkezések kapcsán mozgó pénzekről. Azért sem változik ezen a terepen semmi, mert a foci kapott egy új funkciót is, a politika játszóháza lett: ma már egy politikus tekintélye, befolyása abban mérhető, hogy mekkora a f… futballstadionja.
Az egész vircsaft nem kis mértékben a rendszer szimbóluma. Ha a felsőbbség ennyire ambicionálja, hogy legyen foci-Kánaán, ennyi pénzt ölnek a buliba, és ebből ilyen teljesítmény jön ki, az rávilágít arra, hogy miként és milyen hatékonysággal működik a rendszer egésze.
Csak éppen más területeken lehet operálni a kommunikációs halandzsával. A Sargentini-jelentés liberális ármány, a kötelezettségszegési eljárás támadás a nemzet ellen, az OLAF-vizsgálat beavatkozás a belügyeinkbe, és különben is Soros.
A MOL Fehérvár viszont kimegy a pályára és kikap egy másodosztályú liechtensteini csapat ellen. Ezt nehéz megmagyarázni. De majd megpróbálják.
