Mátyás Győző: Fapapucs

Jó, hát akkor állítsuk meg Amszterdamot (mindössze 173 kilométerre van Brüsszeltől! Na, ugye!), foglaljuk el Rotterdamot, sőt, rohanjuk le egész Hollandiát! Bár, szerintem, hadat azért mégsem fogunk üzenni, mert háború esetén a magyar férfilakosság tekintélyes része azonnal holland hadifogságba akarna esni.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

De ha ezen a módon végül nem akartuk is nyomatékosítani a magyar narancs szupremáciáját a hollanddal szemben, azért a külügy komoly diplomáciai irgum-burgumot foganatosított. Minden futsalosok legnagyszerűbb külügyére érezhető büszkeséggel rendelte vissza a hollandiai magyar nagykövetet Hágából.

Egy rosszul megfogalmazott, félreérthető mondat miatt. Amit a távozó holland nagykövet mondott éppen a 168 órának adott interjújában. Ismételem: rossz mondatról van szó. Persze nem egészen azért, amiért a magyar hatalmi akárkik rárepültek. (E tekintetben külön gratulálnánk D. Tamás szokásos cizellált kommentárjához /meg ahhoz, ahogy az európai színtéren reprezentálja hazánkat, ezzel is növelve az ország iránt megnyilvánuló szimpátiát/. Amúgy várjuk Rezsiszilárd értő megjegyzéseit is.)

Semmilyen módon nem lehet ugyanis összevetni az iszlám szélsőségesek ellenségképző logikáját a magyar kormány gyűlöletpropagandájával, bármennyire visszataszítónak gondoljuk is azt. Azért nem, mert egyszerűen képtelenség eltekinteni azoktól a horrorisztikus borzalmaktól, szörnyűségektől, amely „eredményekhez” a gyakorlatban az iszlám szélsőségesek „elvei” vezetnek. Ebbe a kontextusba a magyar kormány egyszerűen nem keverhető bele.

Az más kérdés, hogy a holland nagykövetnek esze ágában sem volt „egyenlőségjelet tenni a terroristák és a magyar kormány közé”, amivel lucidus elméjű külügyminiszterünk megvádolta őt. És ezt komoly csúsztatás nélkül nem lehet kiolvasni az ominózus szövegből sem. De ha valamiben, hát csúsztatásban a magyar kormányerők nagyon jók.

Gátlás nélkül ferdítik, torzítják el politikai ellenfeleik kijelentéseit, nézeteit, simán meghamisítják, teszem azt, Soros álláspontját, de még rosszabbul járnak a szövetségeseik, mert „Brüsszelről”, azaz az Unióról nettó hazugságokat terjesztenek, hogy aztán közpénzen kampányolhassanak a saját koholmányaik ellen. S mivel a holland nagykövet elleni furor hibátlanul illik ebbe a paradigmába, elég nehéz hinni, hogy a szörnyülködést őszinte felháborodás motiválja. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy ez az egész túldimenzionált reakció megint csak a gyűlölet mozgósító erejű felszítására szolgál. (Gyűlöletet kanalizálni hollandok ellen! Hm.) Amivel mellesleg indirekt módon igazolják is a nagykövet állítását, miszerint nálunk a politikai színtéren csak fekete-fehér látásmód létezik, meg azt, hogy a kormány mániákusan gyártja az ellenségképet.

Persze ebben az elméretezett diplomáciai izmozásban nem lehet nem észrevenni a sértettség, a megint-bántják-a-magyart kiirthatatlan motivációját.

Amitől a honi diplomácia valami felhúzható hörcsögre emlékeztetően kezd azonmód vicsorogni, prüszkölni és anyázni. Összetévesztve ezt a nevetségesen agresszív felfuvalkodottságot a szuverenitás kinyilvánításával.

Mert szinte betegesen akarják bizonyítani, hogy mi mekkora ászok vagyunk, és nekünk sokkal nagyobb a f… fapapucsunk, mint a hollandoknak, vagy bárkinek.

A honi hatalmi klikk úgy hiszi: majd ezért fognak respektálni minket. A több tiszteletet azonban nem plakátokon kell követelni, hanem szívós gyakorlati munkával szokás kiérdemelni.

Például a közös európai kultúra értékeinek ápolása, az európai szolidaritásban való tevékeny részvétel bizonyítása révén. De ilyesmivel nem nagyon dicsekedhetünk. Ezért megy ez a nevetséges, ki-ha-én-nem melldöngetés. Európa erős és büszke hátsóudvara. Ahol egy elképesztően korrupt rendszer tenyészik, amit a holland adófizető nem köteles finanszírozni. Vagy a német, vagy a francia. Nos, ezt mondta ki a holland nagykövet, s érzésem szerint ezek voltak az interjúban az igazán fullánkos mondatok.

Arra az alapdilemmára mutatnak rá ugyanis, amelyet már régóta kerülgetnek a mértékadó európai vezetők. Vagyis arra, hogy meddig finanszírozza egy lator állam létét és működését (egész pontosan: tolvaj oligarchái gazdagodását) az Európai Unió, miközben fogcsikorgatva tűri, hogy ez a kormány lépten-nyomon deklarálja: mennyire lesajnálja azokat az értékeket, amelyekben a többiek hisznek?

A NER-korifeusokat érzékelhetően rettentően dühíti ez a bírálat. De megvan az ellenszerük: már régen nem annak a közönségnek játszanak, amelyik fogékony erre a kritikára. Ameddig a NER-propaganda a választási győzelemhez szükséges számú hívekkel képes elhitetni, hogy itten csak a haldokló Nyugat akarja elnyomni a jövőbe mutató illiberális progressziót (lám ezek a hollandok is, még a királyságot sem voltak képesek megdönteni, és kioktatnak bennünket demokráciából) addig nyert ügyük van.

És most nagyon így áll a helyzet.