Mátyás Győző: Az üldözött főkurátor
Nemrég fejeztem be az Omertá-t, Tompa Andrea súlyos regényét. Érdekes szerkezetű, négy belső monológban megelevenített történet az ötvenes évek Romániájából. Kétségkívül nem egy skandináv krimi, mégis feszültséggel teli, artisztikus mű. Azt viszont nem tudtam, hogy a szerző mellesleg egy “nagy nemzetközi hálózat” része, „a liberális kör tagja, amelyik folyamatosan lejáratja a hazánkat”. Ami nyilván azt is jelenti a jobboldali szóhasználatban, hogy az amúgy nem éppen rémisztő kinézetű hölgy egyben véleményterrorista, valószínűleg szabadkőműves is (mostanában a hivatalos sajtóban azok sem állnak túl jól) és persze Soros-ügynök is. Merthogy Vidnyánszky Attila szerint ő meg Csáki Judit, az ismert kritikus „elintézte azt, hogy nem kívánatos személlyé váltam Strasbourgban, ahol tanítottam volna. A beregszászi társulatom előadásai egy pillanat alatt nemkívánatosak lettek”. Szóval ezek a hölgyek ekkora hatalommal bírnak, mert összeesküsznek, békanyálba mártott őrölt kígyófarokkal mételyezik a nemzetközi szakmát és elintézik a nagy direktort. Mondjuk ehhez talán annyit, hogy elintézni történetesen Vidnyánszky Attila intézte el Csáki Juditot, amikor odaejtőernyőzték a kaposvári egyetem élére, és rövidesen kirúgta Csákit, a színházi tanszék vezetőjét. Kettejüket illetően erről a konkrét elintézésről tudunk.
Vidnyánszky Attila, úgyis mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának frissen kinevezett elnöke adott két interjút (Origo, Kossuth Rádió), és ezek tekintélyes részében Gyurcsány bődületesen ostoba megjegyzését frappírozza a rendező úr. Kihagyhatatlan ziccer, Vidnyánszky ki is használja, rendben. Csakhogy a szokásos csúsztatással egybekötve. Egyszerűen nem igaz, hogy Gyurcsány antidemokratikus, még inkább: badar megszólalására ne hördült volna fel mindenki, aki egyébként brutális einstandnak tartja az SZFE „modellváltását”. A foglalók még akkor is hazudnak, amikor akár igazat is mondhatnának.
Vidnyánszky az interjúk további részében egyfelől hazaárulózza és félelemkeltéssel vádolja a színházi szakma tekintélyes részét, másfelől pedig a sérelmeit és üldöztetését emlegeti. Erre az utóbbira jól figyeljünk, mert ez általános kurzusjelenség. Nincs már olyan terület a kultúrában, tudományban, amelynek intézményeit a rezsim el nem foglalta vagy meg nem semmisítette volna, és lám, a hatalmi pozícióból mégis mindig a sértettség hangja hallatszik, hogy itten a jobboldal a liberális megfélemlítő terrorbrigádok zsarnokságának ártatlan áldozata. Értjük ugye: ha akarnak (és látjuk: akarnak) beszüntetnek újságot (Népszabadság), elüldöznek nemzetközi hírű egyetemet(!), einstandolnak kutatóintézeti hálózatot, elfoglalják a művészképzés egyik fellegvárát, és közben egyfolytában panaszkodnak. Ami nevetséges és borzasztóan képmutató, egyetlen szempontból azonban bíztató: azok, akik állítólag elnyomják őket, már csak egyetlen eszközzel rendelkeznek, a tehetségükkel. És ezzel is képesek az intézményekben trónolók fölé kerekedni?
Úgy lehet, mert például Dörner már elég régóta igazgatja az Új Színházat, Balázs Péter Szolnokot, de valahogy nem sikerült európai színvonalú műhelyeket létrehozniuk. Pedig ugye pénz, paripa, fegyver. És hát a Nemzetit sem véletlenül kell vattaemberekkel feltölteni.
Szóval a panaszosság mögött kisebbrendűség érzés acsarog. Ami viszont borzasztóan veszélyes tud lenni. Vidnyánszky szép szavaival: „egy klikk, egy bagázs” irányít itt mindent szerinte, és most ők, az elnyomottak – nyilván a „most mi jövünk” jegyében – elhozzák a szabad szellemet. Hát van humorérzéke a rendező úrnak.
A másik vád, ami folytonosan visszaköszön a térfoglalók monológjaiban, hogy az úgynevezett balliberális oldal politikai kérdést csinál a szakmaiból. Klasszikus esete annak, amikor azzal vádolják meg az ellenfelet, amit maguk követnek el. Ascher Tamás egyenesen valamiféle politikai machinátor lenne, aki „a nemzetközi háttérhatalom” ügynökeként zavarja össze a hallgatók tudatát, hogy ekként vegye át a hatalmat. Nem torzítok, az eredeti interjúban sincs sokkal több értelme Vidnyánszky mondandójának.
A legárulkodóbb része az interjúk egyikének, amikor (ez meglepetés) megkérdezik Vidnyánszkyt, hogy miért nem választottak be senkit a kuratóriumba az egyetem szenátusa és a HÖK által ajánlott személyek közül. Vidnyánszky egyszerűen kitér, mert tényleg megválaszolhatatlan, hogy teszem azt Udvaros Dorottya vagy Eötvös Péter helyett miért csupa olajos ember ül a testületben. Értjük persze, de nem mondjuk.
Szóval érdekes és a jövőre nézve nem túl bíztató tanulsága az interjúknak, hogy a kuratórium elnöke a párbeszéd hívének mondva magát folyamatosan hazaárulózza, Soros-ügynöközi azokat, akikkel dialógust kellene folytatnia.
