Markó Beáta: Férfiszoknya

2017. március 2., 08:48

Szerző:

Kilt. Így nevezik a klánoktól függően különböző színkombinációkban létező kockás szoknyát – a férfiak által hordott skót népviseletet.

Talán a zöld-kék-piros kockájú szoknya lebeghetett a kormányfő lelki szemei előtt, amikor minap a parlamenti felszólalásában „nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni” kifejezéssel válaszolt a jobbikos frakcióvezető kérdésére. A szellemes, cseppet sem homofób megjegyzést harsány hahotázás fogadta saját táborából. A Parlament erős szerkezetű, statikailag kitűnően megépített kupolája ekkor sem zuhant a tiszteletre semmilyen okot nem adó honatyák fejére.

Forrás: hirhatar.com

Sok-sok évvel ezelőtt, amire a miniszterelnök már nemigen emlékezhet, az Úr 2013. esztendejében, amikor személyes hadserege, a TEK még nem zárta le a fél XII. kerületet, hogy ő biztonságban érezhesse magát Cinege utcai otthonában, nehéz helyzetű devizahitelesek demonstráltak a háza előtt. Több ezer csődbe ment, elkeseredett ember idézte fel a kormányfőnek saját korábbi szavait, miszerint „senkit sem hagyunk az út szélén”. A dulakodástól sem mentes tüntetésen a résztvevők követelték, hogy váltsa be ígéretét, tegyen meg mindent a megsegítésük érdekében. A felhevült hangulatban az ember, aki nem szokott más férfiak szoknyája mögé bújni, kiküldte a feleségét a tömeg lecsillapítására, mely feladatot az asszony sikeresen teljesítette.

Rossz nyelvek szerint az ország első embere a Parlamentbe sem mer bemenni golyóálló mellény nélkül. Mindezt egy, a Facebookon terjedő fotóval – amelyen a zakója hátán átütő és kitüremkedő mellény látható – kívánják bizonyítani egyes rosszindulatú emberek. A magunk részéről – természetesen – még véletlenül sem ülünk fel ilyen híreszteléseknek, ki tudja, milyen, Photoshoppal és egyéb technikával készült fényképeknek.

Azt viszont mindenki láthatta, hogy a miniszterelnök – aki nem szokott más férfiak szoknyája mögé bújni – legutóbbi, évértékelőnek nevezett uszítása és nyílt zsidózása során, amelyet az eleddig négyszer átadott Várkert Bazárban tartott, buszokkal és teherautókkal keríttette körül magát. Az egyik ellenzéki párt maroknyi tiltakozóját, akik igen veszélyes sípokkal felszerelkezve mentek a helyszínre, több száz méteres távolságra szorították. A biztonsági intézkedéseknek hála a hergelés a maga megszokott, nyugodt folyamában, a csillogó szemű vagy éppen alvó hívek és elkötelezettek nagy egyetértése és tetszése közepette lezajlott.

A kormányfő tanult és olvasott ember, nyilván ismeri a magyar nyelvben használatos anyámasszony katonája kifejezést, ám érvek hiányában a személyeskedést választotta. A magyar közbeszéd, a belpolitikai élet elmúlt hétévi naiv szemlélője azt hiheti, ennél nincs lejjebb. De mindig van. Előbb-utóbb mindig újra bebizonyítja a miniszterelnök, hogy van. Meglátják.

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.