Lakner Zoltán: Az ellenzék csapdája

2018. április 26., 14:53

Szerző:

Bármit gondoljunk a választás lefolyásáról, eredményéről, az eredmények manipulálásáról, jelen tudásunk szerint az újabb kétharmad lehetővé teszi Orbán számára a kivételes állapot fenntartását. Azt a politizálást, amely a jog erejét az erő jogával cseréli fel, és mindent elkövet, hogy ezt az állapotot fenntarthassa.

Az Orbán által március 15-én kilátásba helyezett elégtétel folyamatban van, és továbbra is dübörögni fog a bevándorlásellenesség, hivatkozási alapul szolgálva olyan Alaptörvény-módosításokra, amelyek még nagyobb hatalmat adnak a kormány kezébe.

Teljesen világos, hogy a Fidesznek nincs kétharmados társadalmi többsége, a voksukat leadó választók valamivel kisebb része szavazott a kormánypártra, habár a csaknem 50 százalékos listás eredmény kiemelkedően magas. A versenyfeltételek súlyosan egyenlőtlenek voltak a kormánypárt és riválisai között, de ez a helyzet éppenséggel romlani fog a következő években, mégis ilyen körülmények között kellene újraszervezni az ellenzéket.

Wolfgang Schäuble német kereszténydemokrata politikus egy politikai krízis hosszú távú megoldása kapcsán egy alkalommal azt mondta: olyan ez, mint a maratoni futás, az a titka, hogy rögtön az elején jó irányba kell elindulni.

Most a rajtvonalnál sokak szerint az vár eldöntésre, be kell-e, be szabad-e ülnie az ellenzéknek a NER harmadik kiadásának parlamentjébe.

A rendelkezésre álló tapasztalat nyolc év, amiből az utolsó hármat még csak nem is kétharmados többségben kormányozta végig Orbán, és aminek a végére a parlamenti ellenzék a belső átrendeződés ellenére pontosan ott tart, ahol annak előtte: egyharmadon. Ebből nem következik automatikusan, hogy a parlamenti jelenlét volt a kudarc oka, hiszen elképzelhető, nélküle még szűkebb lett volna az ellenzéki pártok hatóköre. Annál inkább számot kell most vetni azzal, mire mehetnek a parlamentben vagy azon kívül a NER továbbépítése idején.

Három fő érv hangzik el a parlamenti munka felvétele mellett: képviselet, nyilvánosság, pénz. Ezekkel kapcsolatban valóban megfontolandó érvekre találhatunk, amelyek mérlegelése nyomán születhetne a következő évekre szóló stratégiai döntés az ellenzéki oldalon.

A képviseleti érv lényege, hogy a választók, akik ellenzéki jelöltekre voksoltak, nem azért tették ezt, hogy utána a megválasztott képviselők ne vegyék fel a munkát az Országgyűlésben. Az állampolgárok tudták, hogy a szavazatuk parlamenti jelenlétet eredményez, ezt várják most el. Felvethető azonban, hogy az ellenzéki választói motiváció az Orbán-rendszer nyolcadik évében elsősorban annak szólt, hogy Orbánt leváltsák. A képviselet kérdése ettől kezdve viszont főként arról szól – miután a leváltás nem sikerült –:

vajon az ellenzéki parlamenti jelenlét és tevékenység alkalmas-e a rendszerellenes politizálásra? Vagy, éppen ellenkezőleg, a parlament elhagyása nyitna erre több lehetőséget? Például azáltal, hogy a NER díszleteit elhagyó ellenzék társadalmi hitelességet nyerne e lépésével.

A második érv a parlament által biztosított nyilvánosság, hogy például az ülésterem az egyetlen hely, ahol Orbánnal közvetlenül vitába lehet szállni. Jelen körülmények között a megszólalás és a hallatszódás e porondja különösen fontos, mivel itt a képviselők nemcsak bírálhatnak és vitázhatnak, hanem speciális jogaikkal élve értékes közadatokhoz juthatnak. Másfelől viszont megfontolásra érdemes, volt-e eredménye, hatása az Orbánnal folytatott parlamenti asszóknak. S vajon elvi szempontból mennyi értelme van az ellenzék által autokratának tartott vezetővel vitatkozni? Vajon nem kizárólag a tüntetések nyelve volna-e az, amin beszélni kellene Orbánhoz, s vajon nem a Házon kívül kellene-e kommunikálni az Orbán hatalmától szabadulni akarókkal?

A képviselők által kikérhető közadatok rendkívül értékesek, sokat segítettek a hatalom valódi természetének feltárásában. De nem úgy áll-e a helyzet ma már, hogy nem újabb fontos részletek feltárása, hanem az alternatív országvízió megfogalmazása, az erős ellentábor kiépítése, valamint a változás reményének fenntartása az ellenzék fő politikai feladata?

Végül ott van az állami pénz, ami a kiéheztetett ellenzéki pártok számára szó szerint létfontosságú. Ahogy Kunhalmi Ágnes fogalmazott: ha egy doboz papírt kapunk, arra is szükségünk van. A kérdés az, hol áll meg ez a logika, hiszen minden országgyűlési tisztség, pozíció újabb forrásokat nyit meg, egyúttal azonban a stallumok behúzzák az ellenzéki képviselőket a NER establishmentjébe. Igaz, minden poszt fontos a parlamenti munka legalább kicsiny befolyásolásához, csakhogy az alapvető ügy az, van-e értelme az egésznek. Érdemes lenne meghatározni azt a minimumát a parlamenti beágyazódásnak, ami a még használható ellenőrzési jogosítványokat működésben tartja, egyúttal azonban demonstrálja, az ellenzéki képviselők felfogták, hogy ők maguk is a NER foglyai.

Ha a parlamenti ellenzéki pártok nem találnak, netán nem is keresnek a ciklus indításaként legalább ilyen köztes lehetőséget a benti és kinti létre, akkor saját magukat írják ki a kormány- és rendszerváltást sürgető közvélemény maradék bizalmából. Az ellenzékváltás ugyanis nem csupán divatos indulat, hanem egyre inkább politikai eszköznek tűnik sokak szemében a rendszerváltáshoz. A parlamenti ellenzék csakis önmaga megváltoztatásával felelhet erre, máskülönben végképp elveszíti létezésének értelmét. 

Horoszkóp

„Itt az idő, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit rólunk mondanak, hanem kezdjünk el mi is mondani valamit. Mert van mondanivalónk, ami fontos és hasznos mindenki számára.” A következőkben Köves Slomó, ortodox zsidó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítójának és vezetőjének véleménycikke olvasható.

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.