Fiala János: Légy a tejben

A minap egy szélső-jobboldalinak mondott publicista, aki valamiért kiszorult abból az orgánumból, ahol korábban hosszú cikksorozatban osztotta az eszét – teszem hozzá nem is eredménytelenül –, olyan jobboldali, meghatározó politikai személyiségeket szólt meg média-megnyilvánulásaik kapcsán, amire az elmúlt időben nem volt példa. 

2021. június 2., 19:07

Szerző:

Nem könnyű.

Sokáig hittem, van kollektív IGAZSÁGÉRZET.

Miért hittem?

Mert anno, a bábszínházban – kisbetűvel, mert sok bábszínház van, és az élmény a fontos, nem a helyszín –, egyszerre kiabáltunk, mi gyerekek, hogy figyelmeztessük a JÓT, amikor feltűnt a színen a ROSSZ.

Akkor még valamiért élt közöttünk valami közmegegyezésszerűség – pedig nem ismertük egymást a nézőtéren –, hogy ki JÓ és ki ROSSZ.

Akkor, felhevülten azért ordítottunk torkunk szakadtából, mert azt hittük, nélkülünk nem veszi észre a JÓ, hogy már a közelében ármánykodik a ROSSZ, és kérés nélkül figyelmeztettük, hogy meglegyen köztük a kellő távolság.

Jót akartunk, és nem számított, hogy a JÓ férfi volt-e vagy nő, öreg, vagy fiatal, kik voltak a szülei, tanult-e zongorázni vagy kétkezi munkás volt, hol lakott, volt-e autója és ha igen, milyen, hogy mivel foglalkozott, esetleg munkanélküli volt-e vagy cirkuszigazgató.

Akkor még kellő távolságban volt egymástól tej és légy.

Aztán idősebbek lettünk – ami teszem hozzá, nem feltétlenül azonos a szó klasszikus értelmében vett felnőttséggel –, és

- először az derült ki, hogy már nincs közmegegyezés a JÓ és a ROSSZ megítélésében, és megszületett a szekértábor-jó és a szekértábor-rossz, ami mellett már nem volt helye az egyéni megítélésnek,
- másodszor, ha véletlenül mégis ugyanazt tekintettük ROSSZNAK, valamiért nem kiabáltunk már kórusban a JÓNAK, hogy a közelében ármánykodik a ROSSZ, hanem igyekeztünk négyszemközt tisztázni vele, hogy ne legyenek fültanúk, hogy még véletlenül, se lehessen bennünket azzal megvádolni, hogy nem voltunk kellően lojálisak, ezzel párhuzamosan pedig árulókká váltak a szemünkben az óvatosságnak fittyet hányók, a szekértábor logikát megtagadók, akik hol ennek, hol meg annak adtak igazat, mit diktált éppen az igazságérzetük.



Ekkor kezdődött a közeledés a légy és a tej között.



A minap egy szélső-jobboldalinak mondott publicista, aki valamiért kiszorult abból az orgánumból, ahol korábban hosszú cikksorozatban osztotta az eszét – teszem hozzá nem is eredménytelenül –, olyan jobboldali, meghatározó politikai személyiségeket szólt meg média-megnyilvánulásaik kapcsán, amire az elmúlt időben nem volt példa.

Szakács Árpád nem a Magyar Nemzetben, hanem az Erdély.ma hírportál internetes felületére rótta alábbi mondatokat:

„A politika és a politikusok mindig visszatükröződései egy adott társadalomnak... az 1920 utáni politikai elit egy olyan korábbi korszak öröksége volt, amelynek tagjai hatékonyan vezérelték le a nemzeti feltámadás folyamatát, hiszen nem a ... a tömegember masszájából termelődött ki az akkori országvezető elit...van annak üzenetértéke, hogy jelenleg a magyar lét, a magyar jövő legfontosabb bástyájába... egy cirkuszigazgatót neveznek ki."

Ismerem Fekete Pétert. Ha bajom volt/van vele, annak nincs köze cirkuszigazgató mivoltához, hiszen volt ő színházigazgató is, de ez a szakácsi logikához nem passzol. Ez eddig tehát színtiszta cirkuszigazgató-rasszizmus. Ami ezután következik Szakácsnál, attól függetlenül figyelemreméltó, hogy kevés benne a logika, sőt, a kartácstűzében egyszerre semmisül meg érték és bóvli.

Mert:

  • Szijjártó Péterrel nem az a baj, hogy Kis Grófóval és Majkával mutatkozott, hogy
  • Borkai Zsolt orgiája alatt Fekete Pákó „zenéje" szólt, ahogy
  • Orbán Viktor sem azzal rí ki a sorból, mert levelet írt a születésnapos Fásy Ádámnak.



Szakács álszemérmes. Nem tetszik, hogy fákat rak az erdő elé, hogy ne arról kelljen beszélnie, ami fontos, ahogy attól sem vagyok boldog, ami ennek kapcsán az ellenzéki sajtóban történt, az a snassz-közeli fogadtatás, amit ez a cikk – Konzervatív példaképek Kis Grófótól Fásy Ádámig – kiváltott.

A légy egészen közel került a tejhez.


Aztán ma láttam egy kampányvideót, amiben Fürjes Balázs és Pokorni Zoltán beszélgettek a kvízkirály, a minap a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs vezetőjének kinevezett Gundel Takács Gábor társaságában. Fogalmam sincs, hogy mit keresett ott, de megint eszembe juttatta a legyet, meg a tejet.

 

(Kiemelt kép: Unsplash/ Camilo Jimenez)

A politika és a közvélemény lemondott arról, hogy elővegye a homofób ultrákat, helyette egy kollektív döntést gyaláz. Dönthetünk-e magunk a szurkolók kizárásáról, vagy megtűrjük őket? Vélemény.