Ceglédi Zoltán: Az elmúlás előnyeiről
Remélem, senki nem lepődik meg: én sem a cikkeim honoráriumából élek. Ezt csak a kormánypárti, diktált-előrágott vélemény biztosítaná, propagandalapokban. Idővel tán illúzió és ígéret se lesz, hogy ha kevéske, késő, de mégiscsak pénz jár a nem fideszes betűkért. Ma a Fidesz által (a mi adóforintjainkból) fizetett propagandasajtó kizárólagossá tétele zajlik, a morális korrupció és kivéreztetés mellett (a Népszabadság esetében) brutális agyoncsapással is.
Fotó: Bazánth Ivola
Ha ez folytatódik, nekünk, nem fideszeseknek nem lesz semmink. Nem panasz, nem riogatás, hanem szimpla prognózis ez, „semmi” alatt ugyanis a hivatalos sajtótermékeink hiányát értem. Az okos, alkalmazkodni képes szereplők sokáig kitartanak majd, de ma Magyarországon a politikai hatalom teljhatalom: korlátlan pénz és gátlástalan törvénygyár garantálja, hogy ha Orbán Viktor úgy dönt, akkor pusztán idő kérdése, hogy a hagyományos-hivatalos sajtóban csak az őt körbenyalók maradjanak.
A fideszes sajtó ugyanakkor pont jellege, missziója folytán képtelen néhány alapvető funkció ellátására. Például nem tud okos lenni. A differenciált gondolkodás megköveteli, hogy ne egy félrészeg focihuligán pusztító gyűlöletét adjuk elő a politikáról, közös ügyeinkről megfogalmazott álláspontként, és értelmesen reagáljunk arra, ha bármelyik párt bármelyik politikusa lop, csal, hazudik vagy épp igaza van. A fideszes sajtónak figyelmen kívül kell hagynia alapvető tényeket, különös tekintettel arra, hogy a tartótisztjük ugyanazon interjún belül is képes két homlokegyenest ellenkező dolgot állítani.
Aztán: a propagandasajtó nem tud iránymutató, valóban népszerű és nyereséges sem lenni. Kizárólag a közpénz tartja el, fogyasztói a hívő magszavazókon kívül a hiánygazdálkodás kompromisszumosai meg a kötelező vásárlók (önkormányzat, állami hivatal stb.). De a spontán érdeklődés messziről elkerüli – hiszen előre, cikkről cikkre lehet ma tudni, hogy mit ír holnap a kormánylap, kivel üvölt benne a kormány publicistája, milyen hazugságot dobnak fel az esti kormányhíradóknak.
Ők tehát lesznek, mi meg egy idő múlva talán nem leszünk – mármint így. De ebben az egyébként szomorú pillanatban válik el az itt megnevezhetetlen matéria a májtól: kik lesznek azok, akik ingyen, blogokon, szamizdatban, hovatovább házfalon is megírják? Kik lesznek azok, akik pincékbe lehordott székeken ülve, ligetben lerakott pokrócokra telepedve is elmondják, megvitatják? Kik fogják munkaidő után a munkaidőben keresett pénzüket arra költeni, hogy jobbat, okosabbat, minőségibbet álmodjanak és tervezzenek a létezőnél és kötelezőnél?
Nem várom ezt az időszakot, de látom az előnyeit annak, ha bekövetkezik. Ekkor ugyanis olyan világos lesz a különbség, mint volt a rendszerváltás előtt: a nyomtatott betű, a hivatalos kép és hang silány hatalmi szenny, a búvópatak viszont tiszta és éltető. A félreszakértő, a vezetett tollat markoló pont ezzel a győzelemmel indul el a lejtőn. Elfoglalja az általa felgyújtott, porig rombolt várat. Csak ő neveztetik majd újságírónak, de ezzel az újságíró valódi jelentése pártalkalmazott lesz. Legyen vele boldog.
Innen pedig csak egy ugrás meglátni a jót abban, amit az ellenzéki pártok magukkal művelnek. Ma nincs ember, aki őszintén hinné, hogy a baloldal megerősödésének, kormányváltó erővé válásának vagyunk épp szemtanúi. Porlanak. Képtelenek friss erőt begyűjteni. Így pedig egyre kevesebb szereplő egyre kisebb egzisztenciát tud arra építeni, hogy ő politizál. Majd meglátjuk, ki lesz az, aki ingyen, munkaidő után, lelkesedésből is… Velük kezdődhet el valami új.
