Braun Anna: Az igazság odaát van
Az ember (tudatos) létezésének legelső pillanatától olyan helyzetekkel találkozik, amelyeket nem tud azok teljességében megérteni. A megértés határán túl csak a hiányt vagyunk képesek felfogni. A kérdés az, hogy e homállyal mit kezdünk: benépesítjük-e „démonokkal”, vagy más módon keressük a feloldást? Sokan a démonokat választják.
Ezt Krekó Péter 2014-es disszertációjának (Összeesküvés-elmélet mint kollektív motivált megismerés, 2014) köszönhetően tudjuk. Krekó külföldi példák alapján azzal a feltételezéssel élt, hogy az összeesküvésen alapuló világnézet akár a lakosság többségét is jellemezheti. Ehhez alapot adott például az a tény, hogy egy 2013-as felmérés szerint az amerikaiak 28 százaléka szerint egy titkos elit globális szövetsége uralja az egész világot. Krekó nem tévedett. Az első, 2009-es vizsgálatában a válaszadók több mint kétharmada inkább egyetértett az összeesküvés-világnézetet kifejező skálákkal, viszont két évvel később ez az arány jóval alacsonyabb volt, kevesebb mint a megkérdezettek harmada. Vagyis a hangulat akár néhány év leforgása alatt is megváltozhat a politikai környezettől függően. Ez biztató és rémisztő is ugyanakkor.
Az összeesküvés-elméletek legfontosabb tézise, hogy egy hatalmas, alattomos és hatékony nemzetközi hálózat arra szerveződött, hogy elpusztítsa bizonyos emberek életmódját (Hofstadter: The Paranoid Style). Dacára annak, hogy ez az apokaliptikus koncepció főként a szélsőséges politikai erők témája, követői ott vannak a társadalom különféle rétegeiben. Az a Krekó Péter által is kimutatott tény pedig, hogy sem a képzettség, sem a lakóhely nem befolyásolja, ki hisz ezekben az elméletekben, jelzi, hogy nagyon fontos szociális funkciójuk van, s jól körülhatárolható pszichológiai szükségletet elégítenek ki. A tudomány is rádöbbent, hogy ezek az elméletek fontos kollektív „téveszmék”, melyek a valós félelmeket és társadalmi problémákat tükrözik – nem pedig az egyén pszichés terheltségét jelzik, ahogy ezt korábban gondolták.
Az összeesküvés-elméletek a társadalmi problémákat a végtelenségig egyszerűsítik, fogyaszthatóvá téve azokat. Másrészt rámutatnak a világban uralkodó igazságtalanságra, és annak okot és nevet adnak – paradox módon e megszemélyesítéssel egyszersmind hitet nyújtanak, hogy az emberek képesek lesznek saját sorsukat a kezükbe venni. Az összeesküvés-elméletek tehát segítenek eligazodni a világban, rámutatnak a jelen nehézségeinek okára és megszüntetik – vagy legalábbis csillapítják – a tehetetlenség kínzó élményét.
Ahogy Krekó is írja: az összeesküvés-elméleti gondolkodás „olyan módon segíti a világ megértését, hogy illeszkedik a csoport jellegzetes identitásához, gondolkodásához és motivációihoz, így a saját csoport számára pszichológiailag kielégítő magyarázatot nyújt a társadalmi-politikai világ jelenségeire”. Krekó kutatásaiból az is kiderült, hogy az összeesküvésekben való hit a szorongások, félelmek, aggodalmak mélységével jár együtt, de ez a szorongás nem az egyén saját életével kapcsolatos, sokkal inkább magasabb szintű, például a nemzet egységével összefüggő.
A kérdés ezek után csak az, hogy a konteó (conspiration theory) már a szorongásra adott válasz, amely csökkenti annak hatását (ahogyan Groh feltételezte), vagy valamiféle hirtelen bekövetkezett, váratlan és negatív esemény okozta rossz élmény magyarázatául szolgál, de nem csökkenti a feszültséget (Festinger elmélete szerint), esetleg épp ezek az ördögi manipulációkkal fenyegető elméletek okozzák a magasabb szorongásszintet (ahogy Butler látja). Erre egyelőre nincs válasz. A veszély azonban, hogy a konteók által az adott társadalmat formáló politikai erők újabb és sokkal nehezebben racionalizálható tereket hódíthatnak a maguk számára, kézzelfogható.
