Az unikum

Ahhoz, hogy újjáépítsünk mondjuk egy likőrbirodalmat, jó hosszú ideig kell élni. Ez a feltétel Zwackéknál általában adott volt. A dinasztia sokadik leszármazottjának, Péternek indulásként csupán az ostromot és a nyilasokat kellett megúsznia „zsidó gyökerekkel rendelkező keresztény család sarjaként”. (Zwack önmeghatározása.) Szigorú, katolikus nevelést kapott (a család komolyan vette ezt), miközben élvezhette a törékeny polgári lét minden örömét. A napfényes ifjúság évei átmeneti (koalíciós) korra estek.

A Soroksári úton még állt a gyár, megbombázták, de működött. Jött az érettségi (1945) a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, az ifjú Zwack a család hagyományaihoz igazodva kétkezi munkát vállalt az üzemben, hogy aztán a Pázmányra iratkozzon be. Ifiként magyar bajnok teniszben, sportol, nyelveket tanul, készül. Át kellett volna vennie a gyárat. Ez rövid kitérővel, 1990-re sikerül. Az apa, János „jó tanácsa” volt az ÁVH első, „bemutatkozó látogatása” után, hogy innen el. Itt nem nő fű egy Zwacknak. Milánóban, később New Yorkban a körülményekhez igazodva már nem jogot, hanem közgazdaságtant hallgat, ’56-ban gyűjtést rendez emigráns magyaroknak (First Aid for Hungary), szeszimportőrként dolgozik, céget alapít, tíz év után a zöldkártyát is megszerzi, hogy 1970-ben visszarepüljön Bécsbe. A gasztronómiai és italkultúra fellegvára változatlanul Európa. Majd Genova, Velence, Firenze következik, ide-oda röpdös a világban, és csöndesen „visszagazdagodik”. A Napi Gazdaság szokásos „leggazdagabb magyarok”-kiadványa a Zwack-vagyont tizennégymilliárd forintra becsüli.

Közben az Unicum sorsa is beteljesedik. A titkos receptet a család csempészi ki Nyugatra. Az államosítás után a híres gyár előbb önállóan működik, majd beolvasztják egy állami likőripari vállalatba. Itt pancsolják a Zwack-hagyományoktól egyre inkább elszakadó mű-Unicumot, a Hubertust és társait. Az osztályharcos győzelemnek ára van. Mivel a család jogvédelmet kér a márkára, a magyar állam nem árulhatja Zwack Unicum néven. Gyerekkorunk városi legendája volt, hogy „minden recept hamis”. „Az igazi unikum”, az igazi élet, a nívó máshol van, tőlünk elérhetetlen messzeségben.

Ahogy Zwacktól is messze volt Magyarország. 1987-ben váratlanul bukkant fel, első priva­ti­zá­tor­fecskeként. „Egyetlen célom volt az Unicum márka és a gyár visszavétele, ami akkor az álmok... birodalmába tartozott!” – nyilatkozta egy 2008-as interjúban. „Gyakran teniszeztem Demján Sándorral, Németh Miklós miniszterelnökkel és Horn Gyulával, [akik] azzal húztak, hogy kapitalista vagyok.” Pedig csak szeretett volna (magyar) kapitalista lenni. Nem is hitte, milyen közel a nagy nap.

Zwack – más újrakezdőkkel ellentétben – tudta, nem lehet (nem is illő) hazajönni, és ott folytatni, ahol az apjának a nemzedéke abbahagyta, nem lehet „mindent vissza”-alapra helyezkedni. Adott arra, hogy a Zwack-örökséget súlyos pénzekért, darabonként vásárolja vissza. Ahogy a cég az elemzők szerint ma is ad arra, hogy példásan adminisztrált, pontosan fizető, konzervatív üzletmenetet folytasson. Negyven év alatt fordult a világ. Ahogy 1947-ben az állam nyelte le Zwackékat, 1991-ben Zwack vásárolta föl a Bulivot, a Budapesti Likőripari Vállalat nevű céget.

Zwack szerette rendszerbe foglalni életvezetési elveit. Nála az italfogyasztás, az ivás módja, a sport, az öltözködés, a vezetés, ahogy rágyújt – életstílus, a szociális hovatartozás kifejezője volt. Lássuk, mit iszol, és megmondom, ki vagy. A zwacki gondolatban volt ráció, mert „ama negyven év alatt” barbár ivási szokások jöttek divatba Pesten. Hogy más ne mondjunk, a sör Unicummal, a kannás bor, a dobozos sör, az almabor pillepalackban, az energiaital, a kóla vörösborral, a ragacsos vermut nőknek. Az állami szeszipar tobzódása után (cseresznyepálinka, Lánchíd brandy) a minőségi italfogyasztás a középosztály privilégiuma lett.

De Zwack, a likőrgyáros ránézésre szigorúan absztinens, mondhatni, savanykás figurának látszott. Nem hisszük, hogy látta valaki akár csak kapatosan is.

A politikába is belekóstolt a maga decens, fanyalgó módján. Ma már furcsa belegondolni, de Zwack volt az egyetlen (utolsó) magyar politikus, aki négy párt közös támogatásával indulhatott – és nyerhetett – Kecskeméten (1994), s ami a fő: köztük volt a Fidesz és az SZDSZ. Ahogy a nekrológokat olvasom, Zwack „bűnös”, liberális múltját az állami hírcsatornák szégyenlősen kerülik, ami orbáni világszemléletet tükröz. A Rubik-kocka, a tokaji aszú, az Eötvös-inga, a libamáj, na és persze a magyar Unicum nemes nemzeti hagyomány, hungarikum. Érzelmi töltésük csak pozitív lehet. Méltatlan, hogy egy echte magyar gyártmány idegenszívűek találmánya legyen.

A politikában Zwack nem volt sikeres, ambíciói is korlátozottak voltak. SZDSZ-ügyvivő 2000-től 2003-ig, az OT-elnökség tagja, kép­­­­­­­viselő, de mandátumáról má­­­­­sodszorra viszonylag gyorsan le is mond. Párttagsága pártjával együtt szűnt meg.

Zwackot „betakarítás idején”, abban az életszakaszban ismertük meg, mikor a jómódú sikerember minden létező stallumot, kitüntetést megkap, mindenhova hívják és beválasztják. VOSZ-elnök, az év vállalkozója, kiskereszt, középkereszt, nagykereszt, becsületrend, Kossuth- és Széchenyi-díj, bizottsági tagság, díszpolgárság. Az ilyesmi ritkán szimpatikus. Zwackon se látszott, hogy szétvetné az öröm. Természetesnek vette és elfogadta. Udvarias ember volt. De valójában csak az Unicum, a cég érdekelte.

Második hazájában, Toscanában legalább olyan ismert volt, mint Pesten. Gyászhíreikben a toszkán lapok azt emelték ki, hogy a velük és náluk élő legenda egy ismert helyi kávéház tulajdonosa volt, és ami a fő: bőkezűen szponzorálta a violákat, az imádott Fiorentinát. Furcsa ember volt, egy régi stílus utolsó képviselője. Kimért, blazírt, távolságtartó, mosolytalan, néha még komor is. Látszott, hogy küzdelmet folytat az örök ifjúságért: a haját festette, öltözködése kifogástalan, mintha skatulyából húzták volna elő. Ki tudja, mennyi volt ebben a puritán önfegyelem, és mennyi a tudatos arculattervezés.

Zwack 2008-ban döntötte el, hogy vége, ezentúl nyugdíjas bejáróként vesz részt cégének életében. Nem könnyű egyszerre magánembernek és hivatalos márkanévnek lenni. A feladatot Zwack megoldotta, átmentette a családi hagyományt. De ez ma már az utódok gondja. Újra van kétszáz évük, hogy elbíbelődjenek vele.