A Giro hazament, mi maradt utána?

Halász Áron írása a 168 Óra hetilapban jelent meg. 

2022. június 7., 10:56

Szerző:

Egy mondás szerint minél magasabb egy város kerékpáros közlekedésének átlagsebessége, annál rosszabb abban a városban biciklizni. 

Talán tíz éve hallottam először, amikor Londonban jártam. Az angol főváros délutáni csúcsforgalmában tényleg szinte csak 50 alatti férfiakat láttam országúti bicikliken, technikai ruházatban és védőfelszerelésben versenyezni az emeletes buszokkal és teherautókkal. Nevük is volt: MAMIL, azaz middle aged man in lycra, magyarul: középkorú férfiak tapadós ruhában. Hasonlóak voltak a Giro d’Italia versenyzőihez, csak őket nem kísérték, hanem üldözték a kocsik, a járókelők nem tapsoltak, maximum a túlélésükért drukkoltak nekik, a tévés rohamcsapatok pedig a baleseteikről és nem a sikereikről számoltak be. 

Nem így nézett ki a holland csúcsforgalom, amit Amszterdamban láttam. Férfiak és nők fele-fele arányban (ahogy a lakosságban is jelen vannak), idősek, gyerekek kényelmes libakergető bicikliken, mindennapos ruhájukban mentek a dolgukra. Kényelmes, autómentes útvonalakon. Legfeljebb a bringás ételfutárok versenyeztek a robogós kollégáikkal. 

Budapesten már van, ahol nyugodtan lehet tekerni, de a város nagy része még egy akadályokkal bonyolított versenypálya. 

Persze Amszterdam sem volt mindig olyan, amilyennek ismerjük. Ott is divat volt az autó, ott is házakat bontottak le az utak kiszélesítéséhez. Aztán ott is jött egy olajválság, és ott is felháborodtak a lakók azon, hogy halálra gázolják a gyerekeiket. Ez negyven éve volt. Az eltelt időben minden kezdeti ellenkezés mellett megvalósították az élhető városról szóló programjukat. Így tesz a mai London is: 2022-ben már kevesebb helyen kell versenyezni, mint 2012-ben. 

A tőlünk 3 óra vonatútra lévő, az építészetileg és méretében is nagyon hasonló Bécs talán jobb minta lehet a külföldi jó példákat egyre kevésbé elfogadó magyaroknak, mint Amszterdam. Az osztrákok olyan környezetben alkalmazzák a holland megoldásokat, amire nem lehet azt mondani, hogy idegen lenne Budapesttől. 

Azt is mondják, hogy a hétköznap bringázó nők aránya megmutatja, mennyire bringabarát a környezet. A budapesti civil számlálások női aránya a legjobb esetekben sem éri el a 40 százalékot. Pedig ők is szívesen bringáznának az iskolába, egyetemre, dolgozni, moziba, a boltba, vagy ahova a mindennapok vinnék őket. 

Hiszen tudják: bringával járni szabadság, egészség, spórolás. A Kerékpárosklub 2020-as reprezentatív felmérése szerint a budapestiek több mint 70 százaléka el tudja képzelni, hogy biciklire üljön, amennyiben vonzóbb utak várnák őket. Nem csak hétvégén, és nem csak egy verseny miatt. Ezt bizonyítja, hogy az új kerékpársávokon olyan tömeg jelent meg, amelyik előtte autóval, közösségi közlekedéssel, vagy sehogy nem járt a város azon részein. 

A kerékpározásra nyitottság aránya óriási lehetőség Budapestnek, és fellélegzés azoknak is, akik sosem bicikliznének. Mi kellene, hogy azok is bringára üljenek, akik még csak szeretnének? 

A Giro d’Italia előtt két héttel – sokkal kisebb lezárások közepette – tízezren vonultak fel az I bike Budapest bringás felvonuláson. Úgy tekertek át gyerekek, fiatalok, férfiak és nők a városon, ahogy máskor nem lehet. Gyorsan és olcsón megvalósítható fejlesztéseket kértek – bringázható buszsávval visszaadott, dugómentes Lánchídat, a metrópótló buszsávok feleslegessé válása után bringasávokat az Üllői útra és biztonságosabb Astoria csomópontot –, amik megvalósításához pénz alig, inkább döntés szükséges. Pár lépés azon az úton, amit Bécshez hasonlóan Budapest is maga elé tűzött, de az utóbbi évekig csak bátortalanul lépkedett az irányába. Pár olyan tábláért és felfestésért emeltek a felvonulás végén tízezren biciklit, ami a bringázásra nyitott budapestiek legnagyobb hiányosságain – a Duna átjárhatóságán és a külvárosok belvárosi kapcsolatán – foltozna nagyokat. 

Mindenki nyerne a hétköznapi kerékpározáson. Nyerne egy egészségesebb környezetet, egészségesebb lakossággal, akik többet tudnak dolgozni, többet termelnek. Nyernénk biztonságosabb utcákat, ahol a szülő nem ordít a gyerekére, ha a járdaszegély közelébe megy. Kisebb zajban, kevesebb stresszel és tovább élnénk. A belvárosból sem költöznének ki annyian, hogy visszaingázva gerjesszék a további kiköltözést, ezzel az egykor zöld kertvárosuk ellakótelepesedését. 

Szombaton egy ismeretlen srác el akarta cserélni baseballsapkáját a kopott, rózsaszín simlis sapkámra, amit évek óta hordok bringatúrázáshoz. Korábban még hülyegyerek sapkának számított, de ezen a hétvégén már többen „hű, de menő Giro-s sapkád van” szöveggel szólítottak le miatta. Vajon ők az olasz verseny miatt szerettek bele a kerékpársportba? Jövő héten már találkozunk az utakon? Beállnak egy sportegyesületbe? Autót vezetve nagyobb oldaltávolsággal előzik a bringázókat? 

Senki nem tudja.

De ha egy dologra jó volt a Giro d’Italia magyar rajtja, akkor az a bringázásra fordított figyelem. Csak tartana ki az év többi napjára is! Az önkormányzatok mellett azok is aktívan tehetnek érte, akik idehozták a Girót.

Mivel? Például azzal, ha végre átengedik a szakmai, állami, önkormányzati és civil szervezetek által öt éve gyúrt, kerékpár- és gyalogosbarát KRESZ-módosítást, amihez hasonlót júniusban fogadhat el az osztrák parlament. Ha a fővárosi kerékpározásra is adnak pénzt. Ha az autós életmód helyett a közösségi közlekedés és kerékpár kombinálását támogatják az ingázók körében. És ha nem csinálnak pártpolitikát a közlekedési kerékpározásból.

Mert a bringás közlekedés a világ legtermészetesebb dolga, amihez nem kell versenyzőnek lenni. Ezt a választók pártállástól függetlenül tudták a Giro előtt is. Utána talán kicsit többen.

(A szerző a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályának fenntartható közlekedési szakreferense.)

(Kiemelt képünk illusztráció. I bike Budapest. 2022.04.23. Fotó: Pozsonyi Roland / 168)

 

Soros György nyerészkedik a háborún, ezért ő nem a békében érdekelt, háborús uszító – mondta péntek reggel Orbán Viktor. A szomszédunkban valóban háború van, ami különös súlyt ad a miniszterelnök szavainak, így megnéztük: igazat mond-e a kormányfő?

„Ledobta az atombombát Parragh László, az MKIK elnöke azzal, hogy megszüntetné a katát, és másik, közelebbről meg nem határozott adózási módot vezetne be helyette. Több mint négyszázezer katás egyszerre hördült fel, hogy »hát mégis mit képzel ez a rolexes!«. Parragh László felnégyelése előtt azért érdemes néhány szempontot figyelembe venni – és kivételesen háttérbe szorítani a zsigeri érvet, hogy ami nekem többe kerül, az csak rossz lehet.” F. Szabó Emese véleménycikke a 168 Óra hetilap június 2-i számában jelent meg. 

Szürreális kalandba keveredtünk, amikor megpróbáltunk bankszámlát nyitni a KH mobil applikációjával. Az is kiderült: a törvények csak másokra vonatkoznak, rájuk annyira nem.