Zalatnay Sarolta nyugdíja olyan alacsony, hogy az énekesnő télen sem pihent: Kőkeményen dolgoztam

Zalatnay Sarolta elárulta, mit dolgozott, hogy minimális összegű nyugdíját kiegészítse.

2024. május 7., 07:55

Szerző:

Zalatnay Sarolta arról nyilatkozott, hogy lassan kezdődik a nyári szezon, és ő aztán egy koncertfelkérésre sem mond nemet – hiszen anyagilag nem engedheti meg magának, hogy ne dolgozzon.

Zalatnay Sarolta nyugdíja mindössze 60 ezer forint

A múlt héten ment nyugdíjba Falusi Mariann, és elárulta, hogy 85 ezer forintban állapították meg a nyugdíját. Nos, ez rendkívül kevés, de még mindig több, mint amennyit Zalatnay Sarolta kap. A 76 éves énekesnő korábban is beszélt arról, hogy mindössze havi 60 ezer forint a nyugdíja, de most a Blikk kérdésére újra előkerült a téma.

„Végre kezd beindulni a szezon, nyáron nem is tervezek pihenést, majd pihenek, amikor eljön az ideje. Tartom magam a »mindhalálig rock&roll« jelszóhoz, és megyek, amíg kellek”

– mondja Zalatnay Sarolta, aki nemcsak nyáron nem pihen majd, hanem az elmúlt télen sem pihent. Többek között a következőket mondja arról, hogy mivel telt az elmúlt bő fél év:

„Annak ellenére, hogy nem sokat álltam színpadon, kőkeményen dolgoztam. Az elmúlt évek terméséből felújítunk, frissítünk dalokat, új hangzást adva nekik.”

Korábban sok szó esett a Zalatnay Sarolta életét bemutató játékfilmről. Nos, hírek-újdonságok nincsenek erről a projektről most már jó ideje, de az énekesnőnek ez nem szegi a kedvét:

„A filmről továbbra sincs hírem, nem tudom, mikor kezdődhetne el a forgatás, ám ezt a célomat nem engedem el, mert ezt a filmet ebben az életben még meg akarom csinálni.”

A Kossuth-díj is jól jönne

Zalatnay Sarolta már korábban is beszélt erről, hogy úgy tűnik, most legalábbis egy időre megfeneklett a filmprojekt, de hozzátette, reménykedik még benne, mint ahogyan egy Kossuth-díjban is reménykedik. Utalt arra is a Mandinernek adott interjújában, hogy nem azért ennyire alacsony a nyugdíja, mert nem fizetett be semmit a kasszába: állítása szerint amit az előadóművészek fizettek, az eltűnt. Ez többé-kevésbé egybevág Falusi Mariann múlt heti nyilatkozatával.

„Hatvanezer forint a nyugdíjam, gyorsan teszem hozzá, azért csak ennyi, mert sok zenésztársammal együtt hiába fizettünk nyugdíj-járulékot 1989-ig, nincs nyoma a rendszerben, így nem is számít bele a nyugdíjunkba. Az előadói jogdíjból is jön valamennyi pénz, de ha nincs havonta négy fellépésem, akkor nem tudok megélni”

– nyilatkozta Zalatnay Sarolta februárban. Ugyanebben az interjúban került szóba, hogy Zalatnay Sarolta Kossuth-díjat is szeretne az önéletrajzi film mellé, de valahogy ez sem érkezik:

„nem tagadom, néha nekem is gyötri a lelkem a gondolat, hogy nem kapom meg azt az elismerést, amely egy művészember életében a csúcs.”

Az interjúban szóba kerül Stohl András, aki nemrég nyilatkozott arról, hogy börtönbüntetése miatt nem számít rá, hogy valaha is szóba kerül a Kossuth-díjra, de úgy tűnik, Zalatnay Sarolta ezt nem tartaná kizáró oknak, legalábbis saját magára nézve nem:

„az én korosztályom tagjai közül az arra érdemesek már régen megkapták a Kossuth-díjat.”

(Kiemelt kép: Zalatnay Sarolta Instagramja)