Tóth Vera megrázó vallomása: ilyen volt Tompos Kátya, amikor utoljára beszéltek

Tompos Kátya színész-énekesnőre emlékezve Tóth Vera megosztotta annak történetét, hogyan ismerkedtek meg és mikor beszéltek utoljára.

2024. május 31., 11:46

Szerző:

Tóth Vera is csatlakozott azokhoz a művészekhez-barátokhoz, akik a közösségi médiában tisztelegnek a ma elhunyt Tompos Kátya előtt. Az énekesnő azt írta meg, hogyan ismerkedett össze Tompos Kátyával, illetve a legutolsó beszélgetésükről is ír.

Tompos Kátya és Tóth Vera

Tóth Vera a 2019-es Színházak éjszakája kapcsán dolgozott egyszer együtt több művésszel, köztük Tompos Kátyával. Megrázó most elolvasni az énekesnő visszaemlékezését és egyben búcsúját kolléganőjétől. Tóth Vera a Facebookon a következőket írja:

„Öt évvel ezelőtt az Ördögkatlan Fesztiválon forgatták le a 2019-es Színházak Éjszakája hivatalos videoklipjét Kátyával, Hrutka Robival, nameg számtalan színészóriással, zenésszel, nagy-nagy emberrel. Mi épp Palkonyán üldögéltünk a kertben néhány (közös) ismerőssel, mikor besétált a stáb Vecsei Hasival, Kátyával, Robival. Ecsetelték, hogy keresnek egy szép kis gangot, falusi helyszínt is az egyik képkockához. Azonnal mondtuk nekik, hogy a portánk ajtaja nyitva áll ezelőtt a jelenet előtt, jöjjenek csak nyugodtan. Majd megkérdezték, hogy volna e kedvem szerepelni egy kicsit benne? Így termettem én spontán, egy kedves, ugri-bugri csodacsaj, egy angyali lélek mellett tátogva a szöveget. Tavaly szerettem volna meghívni Kátyát vendégművésznek, beszéltünk vagy két órát telefonon, őszinte volt, olyan érzést keltett, mintha már régóta jóbarátok lennénk és nagyon örültem neki, hogy ennyi mindent hallok tőle. Erőt sugárzott, csicsergett a vonal másik végén, érezhetően szépen, lassan haladt és bízott, rendületlenül. Mindig is azt éreztem, hogy ő olyan ember, akinek szeretnék a közelében lenni, szeretnék vele valami szépet alkotni és nagyon drukkoltam neki, hogy jobban legyen, sőt egyáltalán, meg se fordult bennem a gondolat, hogy ez az egész majd a végtelen, és örökkétartó halálba torkollik. Kátya! Te Szép lány, te angyalka voltál, s lettél. Szeretnék veled még énekelni, úgyhogy majd ha nekem is eljön az időm, keresni foglak.
Addig is evezek a magányos csónakban, az élet vizén és igyekszem nélküled, a tehetséged, a melengető szép személyiséged nélkül élni tovább. Itt nem lesz könnyű ez, de neked könnyed, finom átjutásért imádkozom a fényeken túlra, az örökre szépekhez… Keresd meg a Julikát is, kezdjétek el alapítani a zenekart, nemsokára jövök…”

Alább lehet megnézni a közösen készített videót.

Tóth Vera egy magányos csónakot is említ a visszaemlékezésében, és ez nem véletlen: a Valami Amerika 2 című filmhez íródott egy dal ezzel a címmel, aminek az előadója Tompos Kátya volt.

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)