Szorcsik Viki a vádlottak padján: tényleg per lett a Farm VIP-ból

Szorcsik Viki olyan megjegyzést tett az adásban egy játékostársára, amit nem kellett volna.

2023. március 4., 07:00

Szerző:

Szorcsik Viki volt a Farm VIP tavalyi évadának egyik játékosa, és a reality végigjátszása közben szerzett egy szeretőt és egy ellenséget. A románcnak Csutival már régen vége szakadt, de az ellenségeskedés Mischinger Péterrel annyira nem, hogy a férfi most jelentette be, hogy elindul a rágalmazási per, amit beígért.

A konfliktus kipattanását ebben a cikkben foglaltuk össze decemberben, mindenesetre a színésznőnek a következő, az Exatlon sztárjára vonatkozó megjegyzése volt az, ami miatt most a per indul:

„eljutottam oda, hogy félek ettől az embertől. Attól, hogy akár fizikailag is bántalmazna... Nem akarok innen úgy kimenni, hogy egy vasvilla van a hátamban, mert őt éppen rossz pillanatban kapom el.”

Nos, egy ideig úgy tűnt, mintha mégsem mérgesedett volna el annyira a helyzet Szorcsik Viki és Mischinger Péter között, de miután a Farm VIP legkritikusabb jelenetei adásba kerültek, a színésznő és a sportoló-informatikus között újra fellángolt a vita, aminek a vége az lett, hogy Mischinger Péter tényleg megindította a magánvádas eljárást Szorcsik Vikivel szemben. A rágalmazás törvényi tényállása a következő:

„aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Mischinger Péter a Blikk című lapnak nyilatkozott arról, hogy ahogy beígérte, most meg is indult az eljárás. Többek között a következőket mondta:

„mint jön a bírói megkeresés, mind a kettőnknek részt kell vennünk a meghallgatáson az ügyvédeink kíséretében. A műsor sajtótájékoztatója óta nem találkoztunk, most viszont muszáj lesz egymás szemébe néznünk.”

Mischinger Péter a következőket is hozzáteszi:

„bár szinte az összes néző nekem adott igazat, mégis naponta kellett ezzel az üggyel foglalkoznom. Ennek ellenére nem bánom, hogy belekezdtem.”

Szorcsik Viki nem nyilatkozott az ügyben, most már a közösségi médiában sem kommentálta az eseményeket.

(Kiemelt kép: a TV2 Instagramja)