Zsűriből börtönbe: ezért ítélte el a bíróság az RTL sztárját

Az RTL tehetségkutatóiból ismert, balhés zenész bejelentette, börtönbe kell vonulnia.

2024. június 5., 07:51

Szerző:

Manuel 2019-ben tűnt fel először az RTL-en, akkor még az X-Faktor indulójaként. Tavaly nyáron már a The Voice zsűritagjaként láttuk viszont. Már akkoriban is botrány volt egy lopási ügyéből, most egy másik cselekményért kell börtönbe mennie.

Börtönbe megy az RTL sztárja

Kedden este Manuel a következőket írta az Instagramon. Illetve nem a következőket, hanem egy ékezetek nélküli, de rövidítésekkel gazdagon teletűzdelt szöveget, amit a könnyebb olvashatóság kedvéért alább átiratban közlünk, Manuel nyilván nem akarta a börtön előtti utolsó estéjét hosszadalmas pötyögéssel tölteni. Szóval a következőket írja a 23 éves rapper:

„Holnaptól eltűnök pár hétre, mert meg kell kezdenem a rám kiszabott, közel 1 hónapos szabadságvesztést fogházban egy régi ügy miatt. Röviden annyi, hogy 2017-ben letartóztattak engem és pár barátom egy maréknyi fűvel, aminek ez lett a vége. Azért árnyaltabb a sztori, szóval ha kijöttem, (lehet) adok valahol egy interjút ezzel kapcsolatban. A [képen látható] pólókat először poénból csináltam szűk körben barátoknak, viszont szerintem jót mennek, szóval végül úgy döntöttem, droppoljuk, és a bevétel rám eső részét teljes mértékben a Noé Állatotthon alapítványnak ajánlom fel! Én addigra már bent leszek!”

Alább találja a vonatkozó posztot.

Hogy jön ide az állatotthon?

Nos, Manuel 2019-ben tűnt fel az RTL-en az X-Faktorban, de még két évvel korábban volt, hogy 17 évesen két társával ellopta a Noé Állatotthon Alapítvány kihelyezett adományait. Mindez csaknem hét évvel ezelőtt volt, és nyilván rég feledésbe merült volna, ha Manuel teljesíti a rá kirótt büntetést, hiszen órákon belül elkapták: 20 ezer forint kifizetését és 50 óra közmunkát rendeltek el a számára. A rapper azonban azóta sem teljesítette ezeket, pedig az állatotthonnál remélték, hogy az 50 óra munkát esetleg náluk teljesíti majd a fiatalember, aki aztán az évek múltán egyre nagyobb sztár lett.

Amikor tavaly Manuel a The Voice zsűrijének a tagja lett, a Noé Állatotthon képviselője, Schneider Kinga a következőket nyilatkozta róla a Bors című kiadványnak. A szóvivő azt mondta, hogy először úgy tűnt, az X-Faktor miatt sikerül majd együttműködniük:

„nyitottak voltunk, tényleg hiszünk abban, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt – ahogy a nálunk menedéket kapó állatok is azt kapnak –, szóval örültünk a lehetőségnek. Egy menhely sorsa az adományozókon múlik, nekünk szükségünk volt/van a reklámra.”

Azonban csak az RTL-től kaptak ígéreteket, de a rapper nem jelent meg, a kárt nem térítette meg, az 50 órát nem dolgozta le, így aztán az ügyből tavaly nagy botrány lett, aminek a végén Manuel teljesítette, amit kértek tőle – ehhez szeretne most még hozzátenni a börtönbevonulós pólók bevételével.

(Kiemelt kép: RTL/X-Faktor)