Curtis mindenkit leszúrt a The Voice-ban: Szégyelljétek magatokat!
Itt az eddigi legdrámaibb jelenet a The Voice-ból, köszönhetjük Curtisnek és egy jó, de mégsem elég jó énekesnek.
Curtis jól leszúrta a zsűri többi tagját a The Voice szombati adásában. Az RTL tehetségkutatós realityje jelenleg ott tart, hogy a zsűri tagjainak kizárólag hang alapján kell megmondaniuk, hogy kit szeretnének továbbvinni az élő műsorokba. Ekkor jött az alábbi fiatalember.
Trokán Nóra még el is káromkodja magát, de nem nyomja meg a gombot, ami azt jelentené, hogy a fiatalember hangját elég jónak tartaná. A 17 éves, zalaegerszegi fiatalember végül egyik zsűritagtól sem kapott bizalmat, pedig Trokán Nóra is elismeri, hogy nála kevésbé erős énekesek is továbbjutottak már.
Curtis ezután azzal folytatja, hogy az egyértelműen tehetséges énekest a többi zsűritagnak kellett volna továbbvinnie:
„nekem hasonló műfajból már több előadóm is van, tényleg abban bíztam, hogy valamelyikőtök megfordul, szégyelljétek magatokat!”
A zsűri másik rappere, Manuel erre azt válaszolja, hogy nem érzi, hogy szégyellnie kéne magát, annyira azért nem találta jónak az előadást, hogy libabőrös lett volna tőle. Alább látható a jelenet.
(Kiemelt kép: RTL/The Voice)