Curtis a drogproblémáiról vallott: Idegbeteg voltam, éjszakákat álltam a sarokban

Curtis függősége legrosszabb időszakáról beszélt, valamint beszólt Majkának.

2022. november 2., 12:23

Szerző:

Az alábbi videóban Curtis és Varga Ádám beszélgetését tekintheti meg. A rapper és a színész a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban szerepel most az RTL-en, és Curtis ebben az adásban most először nyílt meg őszintén a kábítószerekről és a függőségéről – miközben Majoros Péternek is beszólt. A Majka néven jobban ismert rapperrel egyszer a drogproblémák miatt összevesztek, aztán kibékültek, aztán idén nyáron még egyszer összevesztek, de ennek a második konfliktusnak Curtis szerint már nem volt köze a kábítószerekhez:

„egy idő után eltávolodtunk nagyon mi a Petivel egymástól. Valamiért azt éreztem, hogy ő mindig próbál főnökszerepet kialakítani köztünk. És mivel együtt értük el az összes nagy sikerünket, én ezt nem éreztem korrektnek. Én nem egy zenekartag voltam. Egyenrangú társként kellett volna kezelni[e engem], és én nem éreztem ezt.”

A júliusi összeveszés óta Curtis nem beszélt Majkával, de azt mondja, jobb is így.

Curtis így vall arról a korszakról, amikor a legrosszabbul volt a drogok miatt:

„a kábítószer úgy eluralkodott rajtam, hogy féltem. Otthon voltam, egyedül voltam, azt hittem, van bent valaki a lakásban. Szörnyű volt. Nézelődtem az ablakon ki, meg ilyenek. Már nem éreztem jól magam. Próbáltam letenni, de olyan sóvárgás, meg olyan elvonási tünetek... Olyan idegbeteg voltam, kezelhetetlen volt. [...] Volt, hogy éjszakákat álltam a szoba sarkában, hogy nehogy valaki mögém tudjon jönni. Elképesztő.”

Curtis megerősíti, hogy ekkor kisfia édesanyjával élt kapcsolatban. A problémái miatt egy idő után orvoshoz fordult, és végül az elvonón 8 hetet töltött bent, és utána még 8 hónapig bejárt kezelésekre. Saját bevallása szerint azóta sem nyúlt kábítószerhez. Nézze meg alább a teljes beszélgetést!

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Celeb vagyok, ments ki innen!)