Fotók: Curtist a volt és a jelenlegi párja együtt kíséri koncertezni, ilyen kapcsolatan állnak

Curtist két nő is támogatja a mindennapokban. 

2022. augusztus 29., 07:19

Szerző:

Igazán szerencsésnek mondhatja magát Curtis! A rappert nem csak a fia édesanyja, Meszimerisz Krisztina támogatja, de új párja Barnai Judit is. Az egészben a legjobb pedig az, hogy a két nő is remek kapcsolatot ápol egymással. Kiderült, hogy még a koncertekre is együtt kísérik el a zenészt. 

„Boldogsággal tölt el, hogy Krisztikével sikerült minden gond és sárdobálás nélkül elengednünk egymást, és viták nélkül együttműködünk a közös gyermekünk nevelésében. Kriszti nagyon jó anya, a fiam minden téren a legjobbat kapja tőle. Az pedig csak hab a tortán, hogy Kriszti és Judie is egy korrekt viszonyt tudott kialakítani egymással. Látom az emberek arcán, hogy meglepődnek, hogy együtt látják a két, számomra nagyon fontos nőt, de szerintem nincs ebben semmi furcsa. Szerintem az a normális, ha felnőtt emberek konfliktusmentes viszonyban vannak egymással, ahelyett, hogy marnák egymást… Legalábbis az én értékrendem szerint ez így van”

- nyilatkozta Curtis a Borsnak.

A rapper azt is elárulta, hogy rengeteg szeretetet kap a családjától és a közönségtől is. Hozzátette, a legnehezebb feldolgoznia azt, hogy bármilyen hülyeséget csinál az ember, ők mindig ott vannak és szeretetet adnak neki:

„Pedig még a családtól sem lehet ez elvárás, hát még vadidegenektől…”

- tette hozzá a rapper. 

Curtis és Barnai Judit már két éve alkotnak egy párt és már a családalapítás is szóba került. Habár a pár állítólag az évek alatt többször szakított, végül mindig visszataláltak egymáshoz. A rapper azt szeretné ha fiúgyermekük születne, de a kosárlabdázó inkább kislányt szeretne. 

Curtisről még többet

Curtis csúnyán kiparodizálta G.w.M-et: Láttam, hogy így tolják az igazi nagy rapsztárok

Curtis gyereket akar a szerelmétől

Curtist kirúgták a dabasi sörnapokról: Nem akarták velem megtartani a bulit

(Kiemelt kép: Curtis Instagramja)