Majka felháborodott kirohanással reagált Curtis vádjaira: Nem tudom elviselni, ha valótlant állítanak rólam

Curtis egy interjúban megvádolta Majkát, erre Majka most hosszú posztban reagál.

2022. július 29., 12:52

Szerző:

Ma, azaz péntek reggel nagyinterjú jelent meg a Bors című lapban Curtisszel, a rapperrel, amiben nagyrészt Majkáról volt szól. A két zenész útjai ugyanis nemrég megint elváltak, miután Curtis egy fellépésén nem jelent meg. A rapper elismeri, hogy vannak problémái, de azt mondja, kábítószerhez nem nyúlt, viszont azt mondja, Majka átverte és kihasználta. A részleteket ide kattintva találja meg.

Ezek után péntek délben Majka a hivatalos Facebookján posztolt egy felháborodott kirohanást, amelyből az érzelmek annak ellenére sütnek, hogy a híresség nyilvánvalóan visszafogta magát, hiszen (egykori) jóbarátjáról írt. Méghozzá a következőket:

„sokat gondolkodtam, mit lehet mondani a mai Bors-cikk után, de aztán rájöttem, hogy az idő majd rendbe teszi a dolgokat. Önmagam kozmetikázása miatt nem vagyok hajlandó olyan dolgokat nyilatkozni, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal.
A teljes igazságot meg egyszerűen nem vagyok hajlandó elmondani, mert azzal oda rúgnék, ahol most éppenhogy segítségre lenne szükség. Aki ismer, tudja, hogy mennyire nem tudom elviselni, ha valótlant állítanak rólam, vagy azokról az emberekről, akiket szeretek, éppen ezért nehéz most egy olyan nagypofájú csávónak mint én, csendben maradni.
Az egyetlen félelmem, hogy ennek az interjúnak pár hét múlva egész más olvasata lesz, ha megint csalódott emberek tömkelege kéri számon a koncertszervezőket. Ne így legyen…
Sok sikert mindenhez. Talán a kettőnk kapcsolatában én vagyok az egyetlen aki ezt tiszta szívből kívánja!!!”

Íme a teljes poszt.

Ugyanezt Majka az Instagramra is kitette, méghozzá a következő képpel.

Amikor Majka be van pöccenve

Majka trágár kirohanása: Remélem, a választások után elsőként leszel felelősségre vonva

Majka újabb trágár kirohanásában megfenyegeti Puzsér Róbertet

Dopeman elárulta: ezért utálta meg Majkát és Hajdú Pétert

(Kiemelt kép: Majka Instagramja)