Király Viktor megdöbbentő vallomása: Nem tudok énekelni

Király Viktor vallomása természetesen csak a mostani időszakra vonatkozik.

2024. január 27., 06:39

Szerző:

Király Viktor a múlt héten kórházban volt, magánkórházban, sérvműtétet hajtottak végre nála. A műtét előtt a Reggeli című műsorban nyilatkozva elmondta, hogy a fájdalomtól már énekelni is alig tudott, és sajnos most, a műtét után persze csak ideiglenesen, de egyelőre egyáltalán nem tud énekelni. A műtét előtt a következőket mondta:

„ezt muszáj már megcsinálnom, mert közbeszól az éneklésben. Amikor egy egy-másfél órás éneklést csinálok, akkor a végén már görnyedve vagyok a színpadon, mert ez egy lágyéksérv, pont a hasizomnál, eléggé megzavarja, szóval ezt már meg kell csinálni.”

Az alábbi interjúban hangzott el mindez.

Király Viktor ezt követően egy szponzorált posztban emlékezett meg az Instagramon a műtétről, szóval itt lehet megnézni, milyen körülmények között operálták.

„Köszönöm szépen a kedves üzeneteket!”

– teszi hozzá Király Viktor, megköszönve követői jókívánságait.

És tegnap, azaz pénteken Király Viktor egy automatikusan eltűnő Instasztoriban adott helyzetjelentést az állapotáról. A felvételen az autójában ülve a következőket mondja:

„jelentem, ma már sikerül vezetnem! Szép lassan, de biztosan gyógyulgatok, szép hétvégét mindenkinek! Remélem, hamarosan újra fogunk találkozni koncerteken, most még nem tudok énekelni a műtét miatt, de hamarosan igen, szóval peace and love!”

Korábbi interjújában Király Viktor azt mondta, hogy a teljes gyógyulás akár hat hetet is igénybe vehet, így elképzelhető, hogy akár még egy hónap is hátra lehet addig, amíg a 39 éves énekes újra dalra fakadhat.

A betegség egyébként igen rosszkor jött már csak azért is, mert Király Viktor egy rendkívül nehéz időszakon van túl. A házassága válsága került, felesége, Virág Anita a kisgyermekükkel együtt különköltözött, és ebben a nehéz időszakban az énekes nem tudott annyira figyelni az egészséges életmódra, mint máskor.

„A '23-as évet nagyon megtoltam – a rossz irányban. Ezért eldöntöttem, hogy '24 arról fog szólni, hogy visszaáll a rend”

– mondta Király Viktor utalva arra, hogy a testsúlya látható mértékben gyarapodott az évben, és lelkileg sincs a legjobb állapotban, tekintettel házassága válságára. 2022 év végén beszélt arról az énekes, hogy „hatalmas mellbevágás” volt a számára, hogy válságba került a házasságuk Virág Anitával.

Reményre ad okot azonban, hogy a házaspár két tagja továbbra is dolgozik a kapcsolatuk megmentésén. A kisfiúra tekintettel a pár a karácsonyt is együtt töltötte, és néha együtt is utaznak egy-egy nyaralásra.

És a végén emlékeztessük magunkat egy Instagram-poszttal, hogy hogyan fog újra énekelni Király Viktor, amint meggyógyul.

(Kiemelt kép: RTL/Reggeli)