Király Viktor mindent bevallott házassági válságáról és a feleségével közös athéni útjukról

Király Viktor hosszú idő után először beszél ilyen nyíltan a kérdésről.

2023. november 10., 07:40

Szerző:

Hosszabb ideje külön él egymástól Király Viktor énekes és felesége, Virág Anita influenszer. Az egykori Megasztár-győztesről az év eleje óta terjeng a pletyka, hogy válságba került a házassága, amit ő maga egy idő után megerősített, de részletekről sosem beszélt.

Most azonban a Tények Pluszban vallott arról, hogyan áll a kapcsolata a feleségével, akivel közösen nevelik a kisfiukat, Kolent. A kérdés már csak azért is érdekes jelenleg, mert a közösségi médiából kiderült nemrég, hogy Király Viktor és Virág Anita együtt mentek el nyaralni egyet Görögországba.

„Jó úton haladunk az Anitával. Most voltunk Athénban együtt, ez teljesen egyértelmű volt”

– mondta Király Viktor a TV2-nek, megerősítve, hogy valóban nincs szó végleges szétválásról, hanem azon vannak a feleségével, hogy rendbe hozzák a házasságukat.

Teszik ezt már csak gyermekük miatt is, akivel Király Viktor szeretne több időt tölteni:

„én még mindig harcolok a figyelméért, mert nagyon anyás, de azért most már egyre többször van, hogy azt mondja: »apával akarok sétálni!«, »apával akarok vécére menni!«”

Alább található a teljes videó.

Király Viktor talán azért választotta ezt az időpontot, hogy a házasságáról beszéljen egy kicsit, mert pont tegnap jelent meg új, DR BRS-sel közös száma, amelynek címe Orsis. A YouTube-on már megtekinthető-meghallgatható a dal.

(Kiemelt kép: Király Viktor Instagramja)