Király Viktor bevallotta: nehéz időszakon van túl, és ez meg is látszik rajta

Király Viktor rövid nyilatkozatában utalt a válására.

2023. augusztus 31., 08:48

Szerző:

Egészen rövid interjút közöl a Blikk Király Viktor énekessel. A híresség az EuroJackpot Szuperkoncert sajtótájékoztatóján jelent meg: a hangverseny szeptember 23-án lesz, és Király Viktor a DR. BRS és barátai formációval fog fellépni, de játszik majd a Halott Pénz, valamint ByeAlex és a Slepp is.

A rövid interjú egyetlen témája nem más, mint hogy a riporternek feltűnt, hogy Király Viktornak úgymond „aputeste” lett, azaz az utóbbi időben felment rá néhány kiló. Ezt az énekes elismeri, és a témával kapcsolatban többek között a következőket mondja:

„ez előfordul, amikor az ember átmegy nehéz időszakokon és másra figyel, nem magára. Egy ilyen nehéz időszakon megyek keresztül már egy éve, most kezdek kijönni belőle.”

A nyilatkozat egyértelmű utalás Király Viktor válására: az énekes és Virág Anita műsorvezetőnő-influenszer már egy ideje külön élnek a pletykák szerint, sőt, nemrégiben feladhatták a küzdelmet házasságuk megmentéséért, mert a legfrissebb értesülések szerint már beadták a válókeresetet.

(Kiemelt kép: Király Viktor Instagramja)