Csuti sírva fakadt miközben Kulcsár Edinával való szakításukról vallott

Nem bírt a könnyeivel Hajdú Péter műsorának forgatásán Csuti, miközben Kulcsár Edináról beszélt.

2022. március 1., 10:23

Szerző:

A Life TV-n futó, Összezárva Hajdú Péterrel című műsor következő, pénteki adásában Szabó András Csuti lesz a meghívott vendég, és ahogy a műsortól eddig megszokhattuk, ezúttal is előkerülnek érzékenyebb témák is, a sok nevetés és szórakozás mellett. Az előzetesből pedig az is kiderül, hogy Csuti nem képes könnyek nélkül beszélni Kulcsár Edinával való szakításáról

A műsor beharangozójában láthatjuk, ahogy először jó hangulatban, nevetve játszik a házigazda, Hajdú Péter és interjúalanya, Csuti, majd komolyabb vizekre eveznek, amikor az üzletember az elmúlt évek nehézségeiről kezd beszélni, ugyanis több családtagját is hirtelen egymás után veszítette el. Megemlíti, hogy először az törte meg, amikor elveszítette nagypapáját, majd a testvérét, és ahogy fogalmaz, meghalt a házassága is. A következő képsorokon pedig már az esti beszélgetés egy részletét láthatjuk, ahogy Csuti sírva vall a műsorvezetőnek arról, hogyan és mikor tudta meg, hogy Kulcsár Edinának van valakije. 

„Az ünnepekkor. Észrevettem egy beszélgetést a telefonjában, ami félreérthetetlen volt. Az ember bele sem gondol abba, hogy azok a megszokott dolgok, amik éveken keresztül az életének a velejárói voltak, azok egyszer csak megszűnnek létezni”

– mondta a sírástól elcsukló hangon, könnyeit törölgetve Csuti a felvételen. 

Megromlott kapcsolatok, válások a sztárvilágból:

Szabó Zsófit néhány nappal az eljegyzése után a válását is bejelenthette

Horváth Gréta a férjével, Meggyes Dáviddal való szakítása óta szexibb, mint valaha

A Nagy Ő győztese, Laura kapcsolata Tóth Dáviddal zátonyra futott, és most kitálalt a műsorról

(Kiemelt kép: RTL Klub Reggeli)