Csuti elmondta, miért költözött el mégis a Kulcsár Edinával közös otthonból

Csuti megmutatta, hol tölti most a magányos estéket, amíg a gyerekek Kulcsár Edinával vannak.

2022. február 16., 10:23

Szerző:

Nagyjából egy hónapja jelentette be Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti, hogy szétválnak, de a különköltözésre nem került rögtön sor. Egy ideig még együtt maradtak a közös házban, hiszen továbbra is együtt nevelik két gyermeküket. Ez azonban érthető módon rengeteg súrlódáshoz vezetett, így végül Csuti távozott a közös otthonból, ahova már csak azért tér vissza, hogy kisfiával és kislányával időt tölthessen.

„Hiszem azt, hogy a gyereknek az anyukája mellett van a helye. De ha nem hinném, akkor se tudnék mit csinálni. Milyen lehetőségeim voltak? Nyilván volt az a lehetőségem, ami 2-3 hétig zajlott, egy fedél alatt és akkor kerülgetjük egymást. Nem tudtuk kibírni, hogy ne szúrjunk oda valamit. Elég egy mondat, elég egy hangsúly, láthatóan nem működött”

– mondja Csuti a szétköltözésről az alábbi riportban.

Egy múlt heti interjújában már említette, hogy Berki Krisztiánhoz hasonlóan ő is egy szállodában lakik jelenleg, az RTL Klub Fókusz című műsorának legutóbbi adásában meg is mutatta, hol, hogyan él most. Az üzletember-influenszer hozzáteszi, hogy ez természetesen egy ideiglenes megoldás, egy lakásba költözik majd, de azt még felújítják – addig egy, a Duna partján található, pesterzsébeti szállodában lakik, amelynek tulajdonosa jó barátja.

A riportban meg is mutatja Dunára néző lakosztályát, amelyhez külön, saját szauna is tartozik. Íme.

A legfrissebb fejlemények a Szabó-Kulcsár válással kapcsolatban

Videó: Kulcsár Edinát testőr kísérgeti G.w.M. fellépésén

Kulcsár Edinának most nyílt fel a szeme: Sok mérgező ember volt körülöttem

Kulcsár Edina máris alkalmazkodott a roma szokásokhoz, nem ül le a férfiak asztalához

(Kiemelt kép: RTL Klub/Fókusz)