Szabó Zsófi hivatalosan is elvált

A bíróság kimondta Szabó Zsófi válását.

2022. március 1., 07:23

Szerző:

Szabó Zsófi tavaly év elején jelentette be, hogy házassága Kis Zsolttal négy és fél év után zátonyra futott. A pontos okokról nem beszéltek, de annyit elárult a műsorvezető, hogy kisfiúkat továbbra is a legnagyobb egyetértésben és szeretetben igyekeznek közösen nevelni.

Szabó Zsófi nem titkolta, nagyon megviselte a szakítás, ám új hobbija, a futás segített neki túljutni a nehezén. Végül akkor talált rá ismét a szerelem, amikor nem is számított rá! Shane Tusup mellett boldogabb már nem is lehetne. Olyannyira, hogy múlt héten a sztáredző el is jegyezte! És mivel a bíróság nemrég hivatalosan is kimondta Szabó Zsófi válását, így már semmi sem állhat az útjukba.

A Blikk úgy tudja, a műsorvezetőnek és volt férjének mindenben sikerült megegyezniük, ezt Zsófi egy ismerőse árulta el a lapnak:

„Zsoltival mindenben sikerült megegyezniük tavaly év végén, ráadásul a viszony is jó közöttük, a lezárást is csendben és békésen rendezték. Mindketten kellettek hozzá, de nem volt ajtócsapkodás, szülőként Mendel érdekeit tartották szem előtt. Éppen ezért most is gördülékenyen intéznek mindent, ami a gyerekkel kapcsolatos. Zsolt sűrűn van Mendellel és így Shane-nel is találkoztak már.”

 

Shane Tusupról bővebben:

Shane Tusup: „Minden sportoló egy-egy üzleti vállalkozás és brand”

Amit Shane Tusup nem tett meg Hosszú Katinkáért, megteszi most Szabó Zsófiért

Shane Tusup nagy titkát 2 fontos személy előre tudta, csak Szabó Zsófi nem

(Kiemelt kép: dfp.hu)