Az ujjakon is megjelennek a rák első tünetei: erre érdemes figyelni
A rák olykor nehezen felismerhető tüneteket produkálhat.
A rák különböző típusai eltérő tünetekkel jelentkeznek, és ez jelentős mértékben megnehezíti a daganatos betegségek első tüneteinek felismerését. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy esetenként a test olyan pontjain és olyan módon bukkannak fel ezek a figyelmeztető jelek, amelyek alapján a legtöbben nem gondolják, hogy komoly problémával állnak szemben – mutatott rá a Sundoctors.com.
Mindez azért különösen aggasztó, mert a daganatos betegségek esetében hatványozottan igaz, hogy minél korábban derül fény a betegségre, annál hatékonyabb lehet a keresés. Éppen ezért az idő kulcsfontosságú tényező, ahogyan az is, hogy maguk a páciensek és a környezetük is tisztában legyen azzal, melyek az intő jelek.
A rák jelei akár a kéz ujjain is megjelenhetnek
A szakemberek minden évben igyekeznek felhívni a figyelmet a nyár közeledtével a fényvédelem fontosságára. Nem véletlen, hogy ennyire gyakran kerül szóba ez a terület, ugyanis ilyenkor még nagyobb veszélynek van kitéve a bőr. Amennyiben védtelen marad a káros UV-sugárzással szemben, a bőrrák kialakulásának esélye jelentősen megnő.
Manapság már szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a naptej használatát nem lehet mellőzni a strandon. Arról azonban már sokan hajlamosak megfeledkezni, hogy a fürdőzést követően ismételten szükség van a fényvédő krém használatára, hiszen még a vízálló típusok rétegből is jelentős mennyiség leázik.
Ezen kívül az is sokat számít, hogy a test minden pontjára kerüljön a krémből, amelyet érhet direkt napsugárzás. Az arcon célszerű direkten erre a területre kifejlesztett készítmény alkalmazni, a test egyéb pontjai esetében pedig csak arra szükséges figyelni, hogy mindenhova kerüljön a krémből. Sokan azonban épp ezt mulasztják, és nem elég alaposak ebben. Így fordulhat elő, hogy kimarad a kezek, különösen az ujjak bekrémezése, pedig az arc mellett a kézfejet éri a leghosszabb ideig és a legnagyobb mértékben a napsugárzás.
Ez a bőrrák szempontjából különösen aggasztó, és mindez szoros összefüggésben áll azzal is, hogy a daganatos betegségek ezen típusa akár az ujjakon is jelentkezhet. Az első tünetek közé tartozik, ha bármilyen elváltozás, bőrkinövés, dudor jelenik meg a kézen, amely akár kisebesedhet, vérezhet, váladékozhat is. A hámló, piros foltok és csomók is aggodalomra adnak okot, ahogy a kézfejen kialakuló, nem gyógyuló sebek is.
Az új bőrkinövések vagy anyajegyek felbukkanása, illetve a már meglévők bármilyen jellegű változása, növekedése szintén nem hagyható figyelmen kívül, ahogyan a barna, áttetsző, kisméretű csomók. A szakemberek azt tanácsolják, aki ezek bármelyikét tapasztalja, minél hamarabb kérjen egy teljes körű kivizsgálást az okok feltárása érdekében.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)