Bodrogi Gyula elárulta: ezért nem jár külföldre nyaralni

Bodrogi Gyula Hajdúszoboszlón, illetve Debrecenben nyaral, külföldre már csak dolgozni jár. Elmondta, miért van ez így.

2024. július 22., 10:13

Szerző:

Bodrogi Gyula immár 90 éves, és most, hogy úgy nézi ki, hogy a legdurvább meleget átvészeltük, a nyári időszakról adott interjút a Metropol című kiadványnak.

Bodrogi Gyula nem nyaral már külföldön

Bodrogi Gyula többek között azt említi az interjúban, hogy egyelőre esze ágában sincs végrendelkezni, de figyelemre méltó az is, amit a nyaralással kapcsolatban mesél. A terveivel kapcsolatban így fogalmaz

„Semmi eget rengető tervem nincs: megszervezem a korábban elmaradt baráti találkozókat, a szokásos vadászatokon fogok részt venni, már amennyire majd az időjárás engedi.”

Egy külföldi nyaralás manapság elviekben nem számít eget rengető tervnek, de mindenesetre Bodrogi Gyuláék programjában ez sem szerepel. Erről a következőket mondja:

„Nyaralást nem tervezünk, nincs nekünk ahhoz képességünk. Dolgozni természetesen tudunk, de nem tudjuk összeszedni magunkat egy nagyobb kiruccanáshoz. Ha a munkából kifolyólag el kell utazni például Olaszországba, azt szoktam felcímkézni nyaralásnak. Belföldön fogunk eltölteni egy-egy napot Hajdúszoboszlón és Debrecenben. Csodálatos tájak vannak itthon is, egyszerűen képtelen vagyok betelni velük. A Nemzeti Színházzal nyáron ellátogatunk Gyulára és Szarvasra is, örülök, hogy előadásokkal is színesítjük a nyarat.”

Gálvölgyi János a repülőzést nem vállalja már be

Érdekes a fentieket párhuzamba állítani azzal, hogy Gálvölgyi János pont nemrég beszélt arról, hogy ő sem menne már külföldre nyaralni, legalábbis akkor nem, ha ehhez repülőre kell szállnia. A 76 éves színész-humorista így nyilatkozott a tavasszal egy interjúban:

„Ez megintcsak a fiatalodás, hogy az ember már nem nagyon... Komplikált lett a repülés. Az most már megalázó, hogy leveszik a lábadat, belenéznek a hónod aljába, késik a gép 40 órát, el se indul, neked kell megtolnod – nem, nem, nem. Egyszer még szeretnék életemben tengerbe belemenni. Talán nyáron valahol itt a közelben találok egy tengerpartot. Balatonra nem tudok menni, olyan gazdagok nem vagyunk. A part már foglalt, valahova jó lenne elmenni. Van Magyarországon is egy olyan hely, nem akarom mondani, ami közel van, nagyon jó, van szauna, uszoda, és az nekem bőven elég.”

Gálvölgyi János említi, hogy utoljára közvetlenül a covid előtt repült. Dublinban volt, és rendkívül rossz élmény volt a számára a repülés, ekkor döntötte el, hogy ő ebből többet nem kér.

„Rá egy héttel mondták be, hogy covid van, de mi már ott megkaptuk. Úgy nézett ki a gép...! Friss hányástól kezdve, ahova beültettek... És ott ültünk két órán keresztül, mert vagy a pilótát nem találták, vagy ő nem találta a botkormányt, és köhögtek, tüsszögtek, prüszköltek, zsebkendők, minden – és akkor azt mondtam, hogy én nem.”

– itt ment el végleg Gálvölgyi János kedve a repülőzéstől, derül ki Rangos Katalin műsorából, a Heti libazsírból.

(A fent kiemelt képen Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Nemzet Színésze látható, az elismerés átadásán a makói Hagymaházban 2020. február 2-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor)