Hajdú Péter egy éjszakára Nizzában rekedt, videókon dühöng: Döbbenet, amit a Wizz Air velünk csinál

Hajdú Péter számára rendkívül rosszul végződött a franciaországi kiruccanás, ráadásul még össze is keverték egy másik celebbel.

2024. július 15., 13:21

Szerző:

Hajdú Péter és párja Franciaországban járt, tegnap délután kellett volna hazatérniük Nizzából a Wizz Air járatával. A repülőgép azonban meghibásodás miatt nem indult, és szép lassan elszabadult a pokol.

Hajdú Péter szerint gusztustalan, ahogy bántak velük

Geszti Péter is volt már idén egy horrorjáraton, most Hajdú Péter hétfő estére eltűnő Instasztorikban dokumentálta, hogyan járták meg a nizzai utat párjával, Láng Eszterrel. Az alábbi, szombaton posztolt képen még minden a legnagyobb rendben volt a minivakáción, igaz, már odafelé is többórás késésre panaszkodott a műsorvezető egy külön posztban.

Ez volt az első bejelentkezés, amiben Hajdú Péter még viszonylag jó kedéllyel meséli, hogy összekeverték valakivel:

„Hát nincs szerencsénk a repüléssel, mert 5 órakor kellett volna elindulnia a Nizza–Budapest járatnak, és ehelyett most úgy tűnik, hogy 7 óra 30-kor fogunk talán felszállni a géppel. Még ez sem biztos, mert a legfrissebb információk szerint meghibásodott a gép, és emiatt kell várnunk a nizzai repülőtéren. Egyébként az utasok jól bírják, leszámítva azt az egy srácot, aki nem bírt magával és elkezdett inni – a szájszagából ítélve sört –, és odajött hozzám, hogy »Helló, Puzsér úr, mikor leszel önkényes?«. Szóval ez az egy érdekes dolog történt, és nagyon várjuk mindannyian, hogy fel tudjunk végre szállni 7 óra 30 perckor.”

Puzsér Róberttel, az Önkényes mérvadó című adás műsorvezetőjével keverték tehát össze Hajdú Pétert, de ez a cikk nem született volna meg, ha ennél nagyobb baj nem történik tegnap este. De történt, a következők hangzanak el a következő bejelentkezésben:

„Jelentem, nem sikerült 19:30-kor felszállni, sőt, a helyzet rosszabb, mert az információs hölgy, aki eddig ott állt, azt mondta, hogy neki mennie kell, és majd jön egy kollégája, aki felvilágosítást ad nekünk, hogy mikor tudunk elindulni Budapestre. Az utasok egyébként egyre türelmetlenebbek, a büdösszájú, sörgőzös srác nem jött azóta vissza hozzám.”

Hajdú Péter (és) utastársai egyre ingerültebbek

A következő bejelentkezést Hajdú Péter már dühtől vöröslő fejű szmájlikkal rakta ki:

„Na ez most már több, mint gusztustalan! Azóta nem történt semmi, senki nincsen az információs pultban, senki nincsen a gépnél, szóval egyszerűen tehetetlenek vagyunk, és mindez az Európa-bajnokság döntőjének napján! Szóval döbbenet, amit most már a Wizz Air velünk csinál, egyre ingerültebbek az emberek, nem tudjuk, hogy hol fogunk éjszakázni”

A legutolsó bejelentkezéséhez pedig azt írta ki, hogy „ez embertelen!”, ebből derül ki, hogy végül mi lett a tegnap esti járat sorsa.

„A Wizz Air Budapestre 9 óra 40-kor indul – holnap reggel. Egész egyszerűen döbbenetes, amit az emberekkel csinálnak, mindenki üvöltözik, személyiségi jogok miatt nem mutatom, de döbbenet. Azt mondták, hogy mindenki keressen magának szállást ott, ahol tud, ők kifizetik – ez ma a Wizz Air. Döbbenet, egészen elképesztő, komolyan mondom. Rengeteg embernek holnap már dolgoznia kellene.”

Hogy Hajdú Péterék vasárnap késő este hogyan, hol és mennyiért találtak szállást a turistáktól nyilvánvalóan zsúfolt Nizzában, azt nem tudjuk meg, de a legutolsó sztoriból azt viszont igen, hogy hétfő reggel-délelőtt csak sikerült hazarepülnie a párnak. A poszt tartalma egy fotó, ami a repülőn készült, és alatta az Air France felirat, tehát úgy tűnik, végül nem is a Wizz Air járatával repültek haza.

(Kiemelt kép: Hajdú Péter Instagramja)