Vegyes páros

Ez a könyv nem hagyja magát másnak olvastatni, csak dokumentumnak. Pedig igencsak regényes az alapképlet: egy skót értelmiségi fi és egy görög lány vajon mit tud kezdeni egymással? Hogyan közlekedik az északi romantika (?) a mediterrán temperamentummal? Jobb, ha bevalljuk: sehogyan. Nincs líra, opera, égzengés, vihar, fortisszimós finálé, valkűrök lovaglása. A skót férfit lekötik az ásatások, a görög asszonyt a család ellátása.

Hogy ki kicsoda e szerteágazó famíliában – azt egyszer felfedi a szerző, a görög-skót vegyes páros leánygyermeke (Augusta Paton), de nem építi bele elég markánsan a történetbe. Így sokszor csak anekdotaszinten ismerjük meg őket, és ez kár. Mert arcképvázlatokért akkor lelkesülhetünk, ha azokat valóban mesteri kezek rajzolják. Ami ebből a könyvből hiányzik, az alapvetően az ábrázolni tudás, az irodalmi tehetség.

Pedig lehetne érdekes is, hogy az első világháború után a marosvécsi kastély új úrnője mit lát az összeomlásból. Hogy férje, báró Kemény János miképpen lett Erdély egyik nagy mecénása, akinek otthonában jött létre az Erdélyi Helikon, s aki az erdélyi magyar színháznak megmentője, első embere lett. (Igaz, 35 ezer hold erdő árát fizette rá…)

A férfi Pittsburghben született, apja egy váltó jóhiszemű kiállítása miatt lett önkéntes száműzött, a fiú a nélkülözések elől jött vissza Magyarországra, s kapta meg – szinte váratlanul – a kastélyt és vagyont. Családilag persze éltek a rokoni kapcsolatok az erdélyi arisztokráciával, például a Wass grófékkal vagy akár Szilvássy Karolával is, aki Bethlen Istvánnak és Bánffy Miklósnak is a szeretője volt. (Azaz csupa regényes fordulat rejlik és kínálkozik e kicsit unalmasra írt történet hátterében.)

(Báró Kemény Jánosné Augusta Paton: Önéletrajzi emlékezések. Fordította Nagy Imola. Szépmíves Kiadó.) / Erdélyi S. Gábor