Reformból háború

Szinte hihetetlen, hogy a társadalmi mozgalom még mindig élvezi a franciák majd kétharmadának támogatását (alig hét százalékot csökkent ez az arány december eleje óta). Sőt háromnegyedük egyenesen úgy tartja, hogy a kormánynak vissza kellene vonnia a nyugdíjreform tervezetét. Jellemző a helyzetre, hogy alig egyötödük gondolja úgy, a kormány ezt meg is fogja tenni. És aligha tévednek.

Sokáig elhúzó sztrájkok idején a közvélemény ilyen mérvű támogatása ritka eset, ráadásul a munkabeszüntetések főleg a tömegközlekedést érintik, elsősorban a vonatközlekedést, de Párizsban és a külvárosaiban mintegy 12 millió ember – az ország lakosainak egyötöde – életét keserítik meg a sztrájkok. Tehát igen sok kellemetlenséggel járnak mindenki számára, főleg olyan, egyébként is túlzsúfolt területeken, mint a főváros és agglomerációja. Ráadásul a média a legkevésbé sem semleges: lényegében a mozgalom kezdete óta alig tagadhatóan hadjáratot folytatnak a különféle orgánumok a sztrájkolók és a szakszervezetek ellen. És mégis: a mozgalom nem fullad ki, január közepére új tüntetéseket jelentettek be, a sztrájk pedig rendületlenül folytatódik tovább.

Inkább úgy tűnik, hogy a második félidő kezdődött meg, az első a karácsonyi és újévi ünnepekkel ért véget. Egyébként a munkabeszüntetések ekkor sem álltak le, ami mutatta a szakszervezetek erős eltökéltségét. Eddig az eredmény inkább döntetlenhez közelített: a szakszervezetek bebizonyították, hogy képesek egy elhúzódó, fenntartható mozgósításra is. Ne feledjük, a sztrájk igen drága a dolog a dolgozók számára, hiszen a munkabeszüntetés idejére nem kapnak fizetést, miközben kispénzű emberekről van szó. Macronnak, mint láthattuk, sikerült tudatosítani a közvéleménnyel, hogy a kormány nem fog meghátrálni.

A döntő menetnek ígérkező januári első hetekben mindkét félnek van még adu a kezében. A szakszervezetek megpróbálják kiszélesíteni a sztrájkmozgalmat, nem is eredmény nélkül, hiszen a tanárok ötöde már csatlakozott a mozgalomhoz, mozgolódnak az ápolónők, sőt az ügyvédek is, de az igazi nagy húzás az olajfinomítók munkásainak sztrájkja volna. Egy esetleges benzinhiány a félig-meddig megbénult tömegközlekedés mellett alighanem komolyan elgondolkoztatná a kormányt és persze a közvélemény még hezitáló részét is. Macron kezében a legfontosabb fegyver az idő. „Majd megunják és hazamennek”, általában így viszonyulnak a kormányok a társadalmi ellenállási mozgalmakhoz. Miért engedne most a kormány, amikor átvészelte a sztrájkkal megspékelt karácsonyt és újévet? Macron arra számít, hogy a közvélemény előbb-utóbb belefárad a dologba, és ez meghátrálásra kényszeríti a szakszervezeteket is. A törvényhozási naptár is igen szoros: a törvényjavaslat első olvasatára január 22-én kerül sor, az elfogadására február elején-közepén, azaz a szakszervezeteknek már nincs sok idejük egy igazi, mindent eldöntő mobilizációra.

Egyébként a köztársasági elnök, Emmanuel Macron távollétével tüntet a sztrájkok kezdete óta, ha nem számítjuk az igen rosszul sikerült újévi köszöntőjét. A franciák mindössze egyötöde tartotta az elnököt meggyőzőnek, ellenben 70 százalékuk úgy gondolja, hogy az elnök nem tesz semmit a konfliktus megoldása érdekében, és „nem ad bátorító perspektívákat az ország számára”. Az elnöknek az „egyszerű emberek valóságától” való totális elszakadását jól mutatja, hogy még a mozgalom elején azzal próbálta csillapítani a feszültségeket, hogy lemondott a köztársasági elnököknek járó nyugdíjról. Természetesen a dolog éppen ellenkező hatást váltott ki: megerősítette a társadalomban az elnökről kialakult arrogáns, kioktató, a népet lenéző „gazdagok elnöke” képet, hiszen az emberek 99,99 százaléka természetesen nem teheti meg, hogy lemondjon a nyugdíjáról. Éppen ezért tüntetnek és sztrájkolnak.

A kormány alapvetően készül átalakítani az eddig a társadalmi szolidaritáson alapuló francia nyugdíjrendszert. Egyrészt bevezetnék az egyéni számításon alapuló pontrendszert, másrészt egységesítenék a szisztémát, azaz megszüntetnék a speciális, elkülönült rendszereket. Különféle kedvezményekkel bírnak például a párizsi tömegközlekedésben dolgozók vagy a vasutasok. Azzal, hogy a tervek szerint kitolnák a nyugdíjkorhatárt, azaz mindenkinek többet kellene dolgoznia, hogy elérje a teljes nyugdíjhoz való jogosultságát, szintén vihart kavart a kormány elképzelése. A rendszer egységesítését tulajdonképpen már feladta a kormány, azzal, hogy például a katonáknak, a rendőröknek vagy éppen a légi közlekedésben dolgozóknak megmaradna a saját, speciális nyugdíjrendszerük, nem lesznek általánosak a szabályok.

Bizonyos szempontból kulcsszerepben az egyik legnagyobb és legreformistább – ahogy Franciaországban mondják, a legliberálisabb – szakszervezeti szövetség, a CFDT van. A konföderáció ugyanis nem ellenzi a nyugdíjrendszer átfogó reformját, azonban élesen elutasítja a nyugdíjkorhatár 64 évre történő felemelését. A szakszervezeti szövetség inkább a munkaadók által fizetett nyugdíjjárulékok emelését javasolja – erről a munkaadók és a hozzájuk igen közel álló kormány azonban hallani sem akar.

A kormány azonban a korhatárt illetően nem látszik engedni: a nyugdíjkorhatár felemelése belekerült a hivatalos törvénytervezetbe is. Macron és csapata kompromisszumkészségét jól mutatja, hogy belementek ugyan abba, hogy a CFDT javaslatára valamiféle konferenciát szervezzenek a nyugdíjak finanszírozásáról, azonban erre a tervek szerint pár héttel a törvényjavaslat kormány általi elfogadása után kerül majd csak sor. Azaz nem tűnik túl valószínűnek, hogy bármiféle megegyezés jöjjön létre a kormány és akár a kompromisszumokra leginkább hajló szakszervezetek között. A radikálisabb konföderációk pedig egyenesen a törvényjavaslat visszavonását követelik, hiszen ellenzik magát a pontrendszert is, azaz fenn akarják tartani a társadalmi közösségvállalásra építő jelenlegi szisztémát.

Mindenki tudja, a tét hatalmas. Nem is csupán a kulcsfontosságú nyugdíjrendszerről van szó, hanem sok tekintetben Franciaország szociális rendszerének egyik alapkövéről. És persze arról is, vajon egy olyan gazdag társadalom, mint a francia, a jövőben képes lesz-e, hajlandó lesz-e tisztességes nyugdíjat fizeni állampolgárainak még abban a korukban, amikor ezt élvezni is tudják egy átdolgozott élet után.

A sztrájkolók mindezért továbbra is harcban állnak. / Balázs Gábor