A túlélés természetrajza
Pass megmutatja, hogy jól működő mechanizmusok bárkiből kis senkit képesek csinálni, ahogy bárkiből valakit is. Elég ehhez akár a hivatali gépezet, amelynek aljára tehető a megnyomorítandó, bedarálandó, maximális behódolásra késztetett szerencsétlen, és a csúcsára a ranglétra tetején pöffeszkedő, aki a világ lehető legtermészetesebb módján lenyom, elsatnyít, ellehetetlenít bárkit. Képességeinek ehhez nem feltétlenül kell jobbaknak lenniük, mint amilyenekkel a beosztottja rendelkezik, de az önbizalmának mindenképpen túl kell tengenie, miközben nem árt az eltiprandónak az önbizalmát módszeresen megsemmisíteni.
Pass az eddigi darabjaiban, például a Bebújósban, a Napraforgóban, A vándorkutyában, a Családi tűzfészekben, főleg az ellehetetlenülő személyes, családi kapcsolatokat térképezte fel egészen az óvodáskortól a meglett felnőttkorig. Közszemlére tette a hazugságok, elhallgatások, elfojtások, elhidegülések, beteljesületlen vágyak egész garmadáját. Lelepleződések sorozatát ábrázolta. Rendre az orrunk alá dörgölte, hogy bár ámítjuk magunkat, társainkat, partnereinket, nehezen tudunk egymással mit kezdeni, és mi sem nagyon jutunk egyről a kettőre. Rávilágított a dolgok fonákjára, tragikus jelenségeket ábrázolt mulatságosan, mégis akár meglehetős fájdalmassággal. Valósággal gombostűre tűzött bennünket, és fókuszba állította, mennyire kisszerűek tudunk lenni, milyen pitiáner helyzetekbe vagyunk képesek belemenni akkor is, ha éppen elítélő róluk a véleményünk, de hát ugye hatékonyan működik a magunk és mások ámításának jól beváltnak tűnő, mégis olykor „kipukkadó” hagyománya.
A Jelentéktelenben Gogol remekbe szabott A köpönyeg című novellájából indul ki, középpontba állítva a klasszikussá vált kisember, Akakij Akakijevics alakját, akibe bele lehet rúgni, akire a legsanyargatóbb munkát is rá lehet osztani, aki telis-tele van skrupulusokkal, és tűr és tűr. Friedenthal Zoltán személyesíti meg behúzott nyakkal, vastag szemüveggel, összetöppedt lélekkel, dolgos kézzel. Olyan, amilyennek a fent lévők szeretik látni az alattvalóvá kényszerítetteket. De a kollégák hada is fenyegető közegként jelenik meg, szürreális látomásként, lidérces televényként, Hegymegi Máté intenzív mozgásrendszere szerint.
Hegymegi színészként is jelen van, tán a legrettegettebb allegorikus figura, a Pétervári Fagy. Hajduk Károly pedig mély bölcsességgel, eleven pimaszsággal adja a Légy Akakij nyomában nevű szereplőt, szókimondásával igyekszik rávenni az antifőhőst, hogy ne hagyja magát, ugyan már álljon a sarkára. Friedenthalon és Hajdukon kívül valamennyi színész több szerepet játszik. Kárpáti Pál például Új Igazgatóhelyettes és Szabó, mindketten fennhéjázóan pökhendiek. Utóbbi varrja Akakijnak azt az elegánsan egyedi köpönyeget, amelyben már valakinek érezheti magát, és amelyben akár már valakinek is nézik. A becses ruhadarab eltulajdonítása miatt azonban ismét padlóra kerül. Lestyán Attila egyik figurája Orr nélküli emberként grasszál végig a színen, komikus fricskaként utalva Gogol másik nevezetes novellájára, amelyben egy kisember nem a köpönyege, hanem az orra elvesztése miatt érzi magát reménytelenül kisemmizettnek. Tóth Zsófi pénzt követelő Főbérlőnő, és A Szabó feleségeként is leginkább az anyagiakon jár az esze. Pallag Márton Névnapos Hivatalnokként, „fenn az ernyő, nincsen kas” típusú ember. Lengyel Benjámin az egyik szerepében a Jelentékeny Személy. Öntetszelgő fickó, Pető Kata csiricsáré, ízléstelen öltözéket adott rá arany nyaklánccal és karpereccel. Bori Ági olyan semleges teret eszelt ki, amely szerint bárhol, bármikor játszódhat ez a történet. Garai Judit Pass állandó munkatársaként, dramaturgként segítette a munkát.
Az előadás görbe tükör egy olyan társadalomról, amely elviselhetetlen, amelyben igyekszünk valahogyan túlélni, de ennél többet nemigen teszünk. / Bóta Gábor
