Egyik fél sem akarja

A legutóbbi gázai konfliktusban a Hamász, amely elsősorban terroristaszervezet, át akarta törni a határkerítést. Ha ez sikerül, akkor a határ mentén óvodákat, köz- és magánépületeket támadhattak volna meg. Az izraeli hadsereg talán hibázott, de az biztos, hogy meg kellett védenie a helyieket. Nemzetközi szervezetek és a nyugat-európai sajtó nagy része mégis egyértelműen vérengzőnek, sőt rasszistának állította be az izraelieket, akik szerintük békés tüntetőkre lőttek. Ahogy mondani szokták, az izraeliek és a palesztinok PR-háborút is vívnak egymással, amelyet rendre a Hamász nyer. Miért?

Tény, hogy van egy általános ellenséges hangulat Izraellel szemben a világsajtóban. Ennek számos oka van. Például az, hogy jelenleg senki sem felel a kormányzati politika kommunikációjáért. Nincs kormányszóvivő, aki külföldön és belföldön is elmondaná, mi miért történik. A miniszterelnök úgy gondolja, ezt a feladatot is ő tudja a legjobban ellátni. Ezt nem én találtam ki. Épp erről írok magam is cikket. Egyes Likud-párti beszélgetőpartnereim szerint tévedés, hogy nincs kommunikációs szakembere a kormánynak, hiszen ott van a legalkalmasabb ember, több évtizedes tapasztalattal. Benjámín Netanjáhú miniszterelnök.

Ha a kormány nem is, Ronen Manelis dandártábornok, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője az összecsapások után közleményt adott ki. Ebben többek közt azt írja, hogy a Hamász ellenőrzése alatt nincs szólásszabadság, nincs gyülekezési szabadság, nincs vallásszabadság, nincs sajtószabadság. Nem létezhet békés tüntetés Gázában, csak a Hamász által szervezett, szankcionált és finanszírozott összejövetelek.

Az a baj, hogy a hadsereg szóvivője nem kommunikációs szakember, ő magas rangú katonai tisztviselő. És amíg egy-egy katonai akciót valóban részletesen el tud magyarázni, összetett, átfogó jelentést nem adhat arról, hogy milyen folyamatok zajlanak az országban. Pedig nagyon sokat segítene, ha lenne összefüggéseket is mutató, részletes kommunikáció. Különösen egy annyira bonyolult helyzetben, mint amilyen a mostani gázai tiltakozáshullám volt. Hatvan áldozat nagyon sok. Egy ennyire súlyos ügyet nem lehet annyival elintézni, hogy a Nyugat utál minket, s ezért születnek Izrael-ellenes cikkek. Sajnos voltak ilyen hangok izraeli politikusok között is.

Az áldozatok döntő többsége immár bevallottan a Hamász vagy más terrorszervezet tagja volt. Nem tudni, hogy civileket is lelőttek-e, de tény, ha emberéletekről van szó, nincs hibaszázalék, nem fér bele, hogy véletlenül ártatlanok haljanak meg. Ön szerint lehetett volna másképp is fellépni a tiltakozók ellen?

Nem vagyok katonai szakértő, ezért nem tudok pontos választ adni a kérdésre. De persze elképzelhető, hogy lettek volna jobb eszközök is a helyzet kezelésére. Másrészt nincsenek illúzióim a Hamásszal kapcsolatban sem. Mi, izraeliek pontosan tudjuk, hogy miféle szervezet ez, és mire képesek, ha nem védjük meg magunkat.

Ugyanakkor a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökével, Mahmúd Abbásszal sem haladnak épp jó ütemben a tárgyalások. Ön lát esélyt a közeli jövőben egy palesztin–izraeli megállapodásra?

Abbász beteg és öreg, már nem tud ugyanolyan erővel részt venni az egyeztetéseken, mint régen. Meg hát finoman szólva sem keresi a lehetőségeket a megállapodásra. De őszintén, a mi miniszterelnökünk is megrekedt az erőfitogtatás szintjén. Nem látom az ő esetében sem a valós szándékot a békekötésre. Ráadásul a palesztinok most úgy érzik, az Egyesült Államok elárulta őket. Ezzel jelenleg Amerika elveszítette a közvetítő szerepét, és ez egyik félnek sem jó.

Az igaz, hogy Amerika kívülről, erővel nem dönthet két nép vitatott ügyéről, mert azzal elkerülhetetlenül magára haragítja az egyik felet. Ugyanakkor Jeruzsálem ténylegesen Izrael fővárosa, ráadásul az új nagykövetség épülete korábban Amerika konzulátusa volt. Azaz valójában egy táblát cseréltek le.

Nem látok én sem okot arra, hogy a nagykövetségek miért ne lehetnének Jeruzsálemben. És nem is hiszem, hogy önmagában a költözés adott okot ekkora feszültségre. Inkább az időzítésnek volt nagyon súlyos és negatív üzenetértéke. A nagykövetséget ugyanis épp a muszlim nagyböjt, a ramadán elején avatták, illetve ami még súlyosabb, a Nakba-napon, a palesztin gyásznapon, amikor arra emlékeznek, hogy 1948-ban, Izrael győztes függetlenségi háborúja után százezrek kényszerültek elmenekülni otthonaikból. Cinikus és bántó, hogy épp ezt az időpontot választották a nagykövetség elköltöztetésére. Ami, ismétlem, egyébként Nyugat-Jeruzsálemben van, kifogásolhatatlan helyszínen.

Sokáig a kétállami megoldás volt a cél, vagyis az, hogy Izrael és Palesztina mint két külön állam működjön egymás mellett. Mára egyre többen mondják, ez az esély elveszett, és a jelen konfliktusok tükrében tényleg egyre távlatibbnak tűnik a terv. De akkor mi jöhet helyette?

Semmi. Tényleg népszerű dolog mostanában azt hajtogatni, hogy ez az elképzelés megbukott, de mégis milyen más megoldás lehetséges? Igenis ez az egyetlen lehetőség. De a jelenlegi vezetés mindkét oldalon képtelen arra, hogy tető alá hozza a megállapodást. Majd ha itt is, ott is vezetőváltás lesz, újraindulhatnak az érdemi tárgyalások a kétállami megoldásról.

De nem úgy tűnik, hogy ez mostanában lesz. A közvélemény-kutatások szerint Benjámín Netanjáhú népszerűsége töretlen.

Ezek csak közvélemény-kutatások. Én meg azt mondom, túlértékelik Netanjáhú erejét. Ez a baloldal kudarca is, hogy nem tud kitörni a legyőzhetetlen miniszterelnök narratívájából. Pedig egyáltalán nem közkedvelt politikus Netanjáhú, már csak a számtalan korrupciós botránya miatt sem. Immár tíz éve miniszterelnök, és hát lássuk be, ez elég sok idő, és senki sem maradt még örökre ebben a pozícióban. / Herskovits Eszter