Hősi halottól váratlan
Halszagú sziget, halszagú víz, halszagú hajó. Rajta a bérhorgászok viszont masszívan whiskyszagúak, mint arrafelé, az angolul povedáló trópusok környékén, például Plymouth szigetén szokás.
Akad itt halász, nem olyan vén, persze, mint az öreg volt abban a Nobel-díjas történetben. Van harc a hallal, fárasztják azt is, miért mindig csak a közönséget? És vannak a hoppon maradt amatőrök, akik bágyadtan italoznak a Serenity nevű ladikon, míg a háttérben kihívóan köröznek a cápák.
A nagy hal helyett csak mi akadtunk horogra, négyen, akik a nézőtéren fészkelődtünk önfeláldozóan. Megnéztük. Önöknek már nem feltétlenül kell személyesen. Nagy könnyebbség ám!
Amúgy van itt minden ebben a zagyvának álcázott történetben: a Nagy Tonhal Kergetése, mások elszalajtása, ivás, szexuális nőzés, ha szabad így mondanom, megbízás bérgyilkosságra. (Na, ez aztán tényleg erős, de meg lehet-e tagadni exfeleségedtől, aki másképp képzeli a jövőjét, mint új férje, aki amúgy erőszakos disznó?) Nem mondom, hogy az ölés ötlete mindenütt egyenletes, jó fogadtatást kap, meg nem is igaz, és ebből még következik egy sereg más, amiket nem mondhatok el, mert a diszkréció a rossz filmet is megilleti. Rőffel!
Mondjuk azt is el, hogy a dialógusok igen bensőségesek. Férfi és nő egymás fogpasztáját beszélik be a másik szájába, és hogy ne csupán a henye artikuláció rontsa az érthetőséget, beszéd közben szereplőink minden szájában lóg egy-egy hangtompító bagó, a mutatványosok meg rákevernek némi zenét, zajt, hadd szóljon, mint tudjuk, de nem értjük!
A néha titkosnak tetsző (vagy éppen nem tetsző!) történet, a bizarr blöff kiteríthetetlen, s amikorra már megfejtenénk úgy-ahogy, addigra el is vesztjük iránta az érdeklődésünket.
Nem igaz, na! A fele sem!
(Vihar előtt. Írta és rendezte: Steven Knight.) / Bölcs István
