Fehérben vagyon…

Mi jut eszünkbe Barcelonáról? – Kolumbusz Kritóf, az 1992-es olimpiai játékok Freddie Mercury és Montserrat Caballé duettjével, valamint természetesen Salvador Dalí és Antoni Gaudí.

Ennyi! Én éppen nem ezekre hívom fel a figyelmet. Gaudí és különösen az általa tervezett Sagrada Familia-templom miatt kétmillió látogató érkezik Barcelonába. Kár, hogy a torzóban maradt művet az elmúlt pár évben rohamléptekben építik. A befejezés egy, az eredetihez méltatlan, vasbetonból, alumínium-üveg ablakokkal készült épület képét fogja ölteni. Ha Gaudí feltámadna és meglátná, visszarohanna a sírjába. Ő utánozhatatlan és példátlan alkotói módszerrel dolgozott, aminek a lényege, hogy nem szűrte át a dolgokat intellektuális szűrükön, hanem amit érzett, gondolt, azt meg tudta csinálni anyagból. Tehát ő mindig három dimenzióban gondolkodott.

Én viszont most egy olyan építészről szeretnék beszélni, aki valahogy nem igazán kiemelt, elismert alakja a katalán kultúrának és poétikának. Ő Lluís Domènech i Montaner. Három évvel idősebb Gaudínál, tudható, hogy Gaudí tanította is. Ez az ember egy abszolút képzett értelmiségi fantasztikus rajzi készséggel és igen élénk fantáziával. Van egy épülete, ez A Katalán Zene Palotája, ami a szecesszió egyik kiemelkedő alkotása. Azért is érdekes, mert hosszú ideig nem lehetett megfejteni, hogy miért épített mindkét hosszhomlokzatán üvegezett falat, ahol a telek felén van egy konvent és egy templom, egy parókia. Mindössze két és fél méterre ettől volt a zenepalota üvegfala. Azt akarta, hogy nappali, természetes fényben hasson a zene. Gyönyörű a mennyezete, ahol van egy napformájú, üvegezett világító test. És mit hozott az élet? Neki lett igaza, mert eltűnt a konvent, és ugyan sokkal utána, de 26 évvel ezelőtt kezdték bontani a templomot. Van egy építész barátom, büszke vagyok rá, hogy a barátom, Oscar Tusquets, 26 évig ezt a házat simogatta, vagyis folyamatosan dolgozott azon, hogy minél tökéletesebben érvényesüljön Montaner eredeti szándéka. És elérte azt, hogy azok az előnyök, amik abból keletkeztek, hogy a templom tömege és közelsége a városi zajt megfogta, az átépítés után is érvényesülnek. Lebontották a templomot, egy vonalban a szomszédos fal volt, épített egy üvegfalat, ami a fényt beengedi. Tehát amit akart ez a Domènech i Montaner, az még jobban megvalósul most. Érdekes módon írt is egy könyvet erről: Dios lo ve (Ezt csak az Isten látja). Ez a finom, gondolkodó ember meg akarta fejteni a titkot. Csinált egy föld alatti, gyönyörű kis palaut, ami egy kis kamaraterem. Úgy van megszerkesztve, hogy látszik, hogy résfalak támasztják, és a résfalakat hátrakötő elemeknek a fogadószerkezete is látszik. Nagyon merész dolog, mindenfajta díszítéstől mentes, pont az ellenkezője, mint amit a másik nyújt. Ezek együttműködnek. 600 előadás van egy évben.

Ezt szinte lehetetlen bepréselni a műsormenetbe.

Vasárnap mindig három előadás és gyermekműsor is van.

Valóban a katalán szecesszió a modernismo csúcsteljesítménye A Katalán Zene Háza, vagy a katalán nemzeti öntudat emelte ezt az épületet mint szimbólumot ilyen magasra?

Gaudí idejében, vagyis a szecesszió idején van egy nemzeti mozgalom, egy nacionalista mozgalom, amely rettenetesen hevült, forró és pozitív, tehát nem mások ellen való, hanem magukat mutatják be. Ez a modernismo, ennek az egyik jeles egyéniség ez a Domènech i Montaner.

– Korban hol vagyunk?

– Ugyanaz a kor, a szecesszió, sőt azt kell mondjam, kicsit korábban, az 1890-es években. A Gracia sugárúton, a Casa Batlló Gaudí-ház szomszédságában áll ennek egy tömböt lezáró háza a tenger felé, az is Montaner. Van egy gyönyörű pavilonos kórházegyüttese, ami fantasztikusan átgondolt és szép. Persze technológiailag kiürült és nem lehetett bővíteni. Nem bontották le, hanem helyreállították igen magas minőségben. Ma múzeum, de ez még nem hozná be a pénzt, hanem bérbe adják, és az ENSZ bizonyos szakosztályai, intézményei konferenciákra használják. Ki van töltve állandóan programmal. Ez is jellemző, hogy nem bontanak, nem rombolnak, hanem helyreállítanak és megtalálják az új funkciót. Egy fiatal, huszonéves csapat csinálta. Ajánlom, hogy ne csak Gaudít nézzük, bár azt nem lehet nem nézni.

– Nagyon jó, hogy mindezekre felhívod a figyelmünket, hogy kicsit más szemmel is járjunk Barcelonában, ha ott vagyunk. Különben is azt gondolom, Barcelonában nagyon jó lehet építésznek lenni, mert nagyon innovatív város.

– De még mennyire. Most is folyamatosan alakul. Van például egy olyan szanálási terület, ami az Avenida Diagonal mentén a Glòries tértől a tengerpartig tart. Ebben a háromszögben rengeteg közép- és kisipari vállalkozás működött, amik sajnos nem voltak piacképesek. Eltűntek, és rengeteg jó tér maradt a helyükön. Erre készült egy fejlesztési terv, úgy hívják, hogy Vestidos Arroba (22 kukac), mintha egy e-mail-cím lenne. Most tele van gyönyörűséggel. Van például egy múzeum egy gyár helyén. Egy fiatal építész, Jordi Badia tervezte, amit Can Framisnak hívnak. Ez egy tömb, a négy sarkán belül egy liget, ahol fehér jácint van egy nagy borostyánszőnyegbe illesztve, és ebben állnak a fehér törzsű kis nyárfák. Ez veszi körül a szintén fehérre kezelt épületet. Elképesztő. Ez annyira halk szavú és szívhez szóló. Mai időben nem lehet ilyet látni máshol. / R. P.