El Tata

Különleges ügynök, kábítószer, maffia, drogbáró, ismerjük. Azt nem, hogy mit keres egy kilencvenéves, rozoga megveszekedett vén futár a volánnál. Már nem lehet neki sok hátra, hát persze hogy ártatlan pofával járkál át az államhatárokon. Szeplőtelen, mint egy liliomos műkertész. Még egy Mikulás-csomagot sem látott a kocsija. Hibátlan hát a gengszterek sofőrjének a szerepére. Rá is van utalva…

Aztán persze kavarodik a dolog. Vajon lehet-e jótékony céllal bűnözni? Bajtársi találkozókat finanszírozni drogos pénzből? Szentesítheti-e a cél az eszközöket? Mexikóban mulatni, belenyalni a gengszterlét habjába? Meddig lehet lehunyt szemmel közlekedni az igaz és a hamis közt? Kikapcsolni saját riasztórendszerünket, elfogadni a géppisztolyos fiúk társaságát, pénzt számlálni, ha tudjuk: keservesen megfizettek ezért mások. Akiket egyébként a film nem mutat, no de hát mi, nézők gyanakvóbbak és dörzsöltebbek vagyunk, mint Earl, az országutak veterán királya. (Talán több filmet is láttunk már a moziban.)

A titkos futárra persze már feni a fogát a helyi rendőrség ugyanúgy, mint a szövetségiek. Fejeknek kellene hullaniuk, de Earl jámbor naivitása leszerel minden gyanút. Ki figyelne fel egy vénemberre?

Kérdés az is, lehet-e halálos ágyon randizni. Az egész életében mellőzött nőt ott magunkhoz ölelni. Megbékülni a családdal – az utolsó pillanatban. Lehet-e engedni a lelkifurdalásnak, ha valaki a maffia alkalmazásában áll?

A lassú léptű road movie végén egy amerikai filmekből ismerős bírósági jelenet következik, ahol ítélkeznek a vádlott felett. S míg a jelenetet jól ismerjük számos fináléból, a végső fordulatra mégsem számíthatunk. (Egyébként hogy miért írják azt a mű propagandájában, hogy „misztikus”, az meg nem fogható. Mondhatnám: misztikus.)

(A csempész című filmet rendezte és címszerepét játssza Clint Eastwood.) / Bölcs István