A halogatás csúcstalálkozója

Igazság szerint nem is sikerült a teljes személyi kör fizikai jelenlétében megtartani az október 15-16-i csúcstalálkozót. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke önkéntes karanténba vonult már az első napon, percekkel azelőtt, hogy a napirend szerint részletesen tájékoztatta volna a tagállami vezetőket a Londonnal folytatott megbeszélések eredménytelenségéről – így ezt végül csak képernyőn keresztül tudta megtenni. De szintén távozott az ülésről Sanna Marin finn miniszterelnök – ugyanazon okból, ami miatt Von der Leyen: kapcsolatban volt olyan egyénnel, akiről időközben kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő már el sem jutott Brüsszelbe, mert még otthon kontaktszemélynek bizonyult.

Charles Michel, az állam- és kormányfők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke le is vonta a tanulságot: a rendezvény végén közölte újságírókkal, hogy a következő hetekben átgondolják a személyes találkozók gyakorlatát. Tavasszal is átálltak a videokonferencia üzemmódra, és ez alighanem újra szükséges lesz. Most is csak azért volt személyes részvétel – magyarázta a nem túl jó ötletnek bizonyult döntést a belga politikus –, mert a britektől való válás, valamint a Törökországgal a mediterrán térségben kialakult szembenállás ügye olyannyira bizalmas téma, hogy azzal nem akartak a digitális technika örvényes vizeire tévedni.

A megbeszélések kimenetele nem túl lelkesítő. Jószerével csak abban sikerült dűlőre jutni – persze ez sem kis eredmény –, ami alapvetően minden ember közös érdeke, vagy legalábbis nincsenek nyílt és éles érdekütközések az államok között, inkább csak a hangsúlyokban lehet némi eltérés: ez pedig a koronavírus-járvány elleni küzdelem eredményesebbé tétele. Mint Angela Merkel német kancellár elmondta, minden uniós vezető támogatta, hogy szükséges a tesztelési stratégiák összehangolása, a vizsgálati módszerek közös értékelése, a tesztek kölcsönös elismerése, az EU-ba történő elengedhetetlen beutazás ideiglenes korlátozása, illetve az uniós határokon belüli mozgás nyomon követése.

Ezen túlmenően, ami már nem az ember és a vírus, hanem ember és ember szembenállása, e téren már csak egyetlen, viszonylag érdemi előrelépés történt, legalábbis az uniós körön belül: a záróközleményben az EU minden eddiginél határozottabb szóhasználattal állt ki Ankarával szemben, ami elsősorban Ciprus és Görögország követelése volt. A tagországi vezetők zárónyilatkozatukban elítélték Törökország újabb „egyoldalú és provokatív” fellépéseit a Földközi-tenger keleti medencéjében, és a török vezetést intézkedései visszavonására, a feszültség enyhítésére szólították fel.

A napirend szerint a legfontosabb ügy, amiben most áttörést kellett volna elérni, az az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatrendszer. Brüsszel és London viszonyában ez év január 31. óta hivatalos elnevezés szerint „átmeneti időszak” van: a britek már kiléptek az EU-ból, de ennek egyelőre lényegében semmi gyakorlati következménye nincs, egészen december 31-ig. Akkor viszont elérkezik az igazság pillanata: vagy lesz addigra hatályos megállapodás arról, hogy milyen jellegűvé alakul át a kapcsolatrendszer, vagy nem. Ez utóbbi opció a „no deal Brexit”. A legfontosabb kérdés, lesz-e szabadkereskedelmi megállapodás, vagy megjelennek a vámtarifák az áruk és szolgáltatások kétoldalú kereskedelmében, másképpen megfogalmazva, Kanada típusú vagy Ausztrália típusú viszony lesz-e Európa és az Egyesült Királyság között.

A csúcsvezetők – Emmanuel Macron francia elnök tájékoztatása szerint – végül azzal álltak fel a brüsszeli tárgyalóasztaltól, hogy az uniónak ki kell tartania néhány sarkalatos területen, ilyen az egységes piac védelme vagy a halászati kérdések.

„Nem áldozhatjuk fel a halászainkat. Készen állunk a megállapodásra, de nem bármilyen áron. Az Európai Uniónak nem feladata Boris Johnson brit kormányfőt boldoggá tenni” – fogalmazott Macron. Johnson erre úgy reagált: ideje felkészülni arra, hogy megállapodás nélkül zárulnak a tárgyalások. Hivatalának szóvivője szerint az EU gyakorlatilag véget vetett a kereskedelmi tárgyalásoknak azzal, hogy kizárólag Londontól vár további engedményeket. A brit miniszterelnök szerint az unió 45 évnyi brit tagság után sem hajlandó ugyanolyan feltételeket felajánlani az Egyesült Királyságnak, mint amilyenek alapján például Kanadával is kereskedelmi megállapodásra jutott. Johnson azonban nem tért ki arra, hogy a legélesebb vitát kiváltó halászati jogok kérdése értelemszerűen fel sem merül az EU és Kanada között.

Az, hogy az uniós országok vezetői nem voltak képesek egy kicsit is vonzó ajánlatot tenni Londonnak, még akár a kontinentális Európa egységének a demonstrálásaként is felfogható. Az viszont már semmiképpen, hogy nem sikerült közös álláspontra jutni a klímacélokat illetően sem. Jelenleg az a kötelezettségvállalás van érvényben, hogy az EU 2030-ra az 1990-es referenciaértékhez viszonyítva 40 százalékkal csökkenti az üvegházhatású, vagyis a légkör felmelegedését okozó gázok, azon belül elsősorban a szén-dioxid kibocsátását. Tudományos kutatások kimutatták, hogy ennél sokkal gyorsabb ütemű kibocsátáscsökkentésre lenne szükség a légköri hőmérséklet-emelkedés viszonylagos kordában tartása érdekében. Az Európai Bizottság – az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye – a 40 százalékos kötelezettségvállalás 55 százalékra emelését indítványozza, az Európai Parlament azonban legalább 60 százalékot szorgalmaz. A tagországok kormányai megosztottak, és most abban maradtak, hogy a kérdésre a decemberi csúcstalálkozón térnek vissza.

Alighanem ugyanez a sors vár arra a témakörre, amely ezen a csúcson nem is volt terítéken. El kellene fogadni az EU 2021 és 2027 közötti keretköltségvetését – ez a mostani tervek szerint közel 1100 milliárd euróra rúgna, de az Európai Parlament 39 milliárdos emelést szorgalmaz –, valamint véglegesen dönteni kellene a járvány miatti gazdasági visszaesés hatásait kivédeni hivatott, 750 milliárdosra tervezett helyreállítási alapról. Mindkét pénzügyi csomag kapcsán eldöntetlen még a vita, milyen feltételekhez kössék az uniós pénzek folyósítását. Abban széles körű az egyetértés, hogy védeni kell az uniós források felhasználásának jogszerűségét, de abban már nem, hogy az egyes tagországokban a jogállamiság érvényesülését csak ebben a szűkebb, pénzügyekre összpontosító összefüggésben kell-e figyelembe venni, vagy pedig széles, átfogó értelemben, így például a médiaszabadság tiszteletben tartását is a folyósítás feltételéül kell-e szabni.

Az idő szorítása nem egyformán érvényesül az egyes nyitott kérdésekben. A Londonnal való viszony esetében nincs mese: december 31-ig vagy lesz vagy nem lesz egyezség. A helyreállítási alaphoz mielőbb hozzá kellene férniük a tagországoknak, de itt nincs fix határidő. A keretköltségvetés esetében pedig az a helyzet, hogy ha jövő év január elsején nincs érvényes új büdzsé, akkor átmenetileg a régi költségvetésben foglalt arányok szerint fizetik tovább a támogatásokat, aztán majd egyszer valamikor elszámolnak egymással. / Kárpáti János