Bíró Ica nincstelen lett a devizahitel miatt: Az a ház, ahol élek, nem az enyém, tartoztam a családnak

Bíró Ica azt mondja, a devizahitel óta semmije sincs, de legalább fedél van a feje felett – sokáig ez is kétséges volt.

2024. május 19., 06:47

Szerző:

Bíró Ica évekkel ezelőtt került be először a hírekbe azzal, hogy devizahitele miatt a padlóra került, és mivel nem tudta fizetni a megemelkedett részleteket, végül több kilakoltatás után el kellett költöznie a házából. Az anyagi helyzete most is kétségbeejtő, azt mondja nincstelen, de legalább napi gondjai nincsenek már.

Így él most Bíró Ica

A Metál Lady néven is évtizedek óta országosan ismert médiaszemélyiség a héten A nő háromszor című műsorban tűnt fel az ATV-n. Jelenlegi körülményeiről a következőképpen beszél:

„Az utolsó ingatlant, ami megmaradt, el tudtam adni. Budakeszin élek. Az a ház, amiben vagyok, nem az enyém, tartoztam a családnak meg barátoknak, ki lett fizetve. Semmim sincsen, de van fedél a fejem fölött. Van egy kis kertem, és a két kiskutyámat minden nap ki tudom vinni.”

Bíró Ica sokszor beszélt már a devizahitellel kapcsolatos eljárás igazságtalanságáról, de most kiemel még egy dolgot, amit különösen fájdalmas volt átélni a számára az egyébként is megalázó procedúra közepette:

„Senkit nem érdekelt az ember, csak az, hogy… most kimondjam? Hogy a bankrendszer és ezek a faktorcégek jól járjanak. Nulláról nem lehet túlélni, főleg a mai viszonyokban nem könnyű. Nekem az életösztönöm, az isteni segítség, és a család, néhány jóbarát segítettek. Mindig igyekeztem feltalálni magam. Ha hiszem, hogy képes vagyok megoldani, vizualizálni akár, akkor meg tudom teremteni.”

Alább tud megtekinteni néhány részletet a műsorból.

Bíró Ica a nulláról kezdte újra, rengeteg munkát kipróbált

Korábban Bíró Ica Palik Lászlóéknak is vallott arról, hogyan volt kénytelen mindent újrakezdeni, miután a teljes egzisztenciáját elveszítette.

„Beléptem a Főnix-korszakba, így döntöttem... de nem csak a döntésen múlt, hanem azon, hogy abból a mélységből, amit megéltem, elkezdtem talpra álldigálni testi, lelki, szellemi és minden szinten. Az utolsó ingatlant, ami megmaradt, eladtam, mindent kifizettem. A családom egy ingatlant vett, amiben élek. Nem az enyém, semmim sincsen papíron. Elkezdtem újraépíteni magamat, nem úgy, hogy rögtön tündöklés, hanem a munka”

 – mondta Bíró Ica a tavaly júliusban készült műsorban.

Ezt is megelőzően pedig a Story magazinban árulta el, mennyi a nyugdíja:

„időközben nyugdíjas is lettem: 103 ezer forint a nyugdíjam, ami nem túl sok, de nem panaszkodom. Kapok segélyt az önkormányzattól, a rezsiben is segítenek, sőt, télen, miután kandallóban fűtöttem, kaptam tűzifát.”

Emellett természetesen dolgozott is:

„Elmentem biztonsági őrnek. Dolgoztam amerikai filmek forgatásánál, én biztosítottam a terepet. Hajnal 4-kor keltem, hatra mentem dolgozni, aztán 24 órán át nem volt megállás. Volt, hogy télen, a jéghideg autómban éjszakáztam, mert hazamenni nem tudtam. Másnap folytattam a munkát.”

(Kiemelt kép: YouTube/ATV)