Orbánék lépéseivel a multik jártak jól?

Mind a mai napig senki sem tudta értelmesen elmagyarázni, mi volt az értelme és főleg a haszna a MOL 25 százalékos részvénypakettje megvásárlásának. Az szánalmas érv, hogy az orosz résztulajdonos kivásárlása a cég függetlenségének biztosítását szolgálta, mert a kisebbségi tulajdonosnak semmilyen lényegi beleszólása nem volt az irányításba. Az is – pestiesen szólva – kamu, hogy ezzel az állami befolyás erősödött, mert az korábban sem a közvetlen tulajdonláson múlt, és ahhoz ez a részesedés amúgy sem elég. A haszonszerzés sem lehetett szempont, mivel azóta az állam nagyjából 150 milliárdot bukott az ügyleten a részvényárfolyam esése miatt. Egyedül az oroszok jártak jól, potom két év alatt busás nyereséget szereztek a részvénypakettel.

Az E.ON nagykereskedelmi és gáztárolói vállalatainak megvétele is mintha leginkább a külföldi tulajdonos érdekeit tartotta volna szem előtt: közismert volt már Gyurcsányék alatt, hogy a német multi szívesen megszabadulna ezektől a cégeitől, akár szinte ingyen is. Ennek egyik oka a beruházásainak stratégiai átrendezése, a másik viszont a kiszámíthatatlan és az utóbbi években csak veszteségeket hozó magyar piactól való szabadulás szándéka volt. Szó sincs arról tehát, hogy Orbánék verejtékezve győzték volna meg az E.ON-t a távozásról, szerzési vágyuk pont kapóra jött a németeknek. Fel is srófolták szépen az árat, a kialkudott 260 milliárd forint hozzáértő és független szakértők szerint többszöröse a valós értéknek.

Ezt támasztják alá közvetve az NGM vezetőjének egy parlamenti megkeresésre adott válaszai. Mint emlékezhetünk rá, a vásárlás melletti kormányzati érv az volt, hogy egyrészt a gáz-nagykereskedelmi cég állami kézbe kerülésével közvetlenül tárgyalhatunk az orosz szállítóval a szerződésről és az importárról, másrészt a tároló megszerzése az ellátás biztonságát segíti elő, összességében tehát az egész ügylet az energiafüggetlenségünket szolgálja. Ha el is tekintünk attól az alapigazságtól, hogy a tulajdonváltással az orosz gáztól való függésünk fikarcnyit sem változik, az érvelés egyébként egyik eleme sem helytálló, amit a miniszteri válaszok is bizonyítanak.

Kiderül belőlük, hogy a magyar félnek nem kellett volna kivásárolnia az E.ON-t ahhoz, hogy tárgyalhasson az oroszokkal, azt anélkül is megtehette volna minden gond nélkül. A németek egyébként sem voltak rossz tárgyalók, amit az is bizonyít, hogy búcsúzásképpen még egy 20 százalékos árcsökkenést is elértek az idei utolsó negyedévtől kezdve a Gazpromnál, ezzel lényegében ők alapozták meg a rezsicsökkentés újabb fejezetének hátterét, és nem Orbánék. Ami a gáztárolókat illeti, a miniszter asszony elismerte, hogy az uniós és magyar szabályok szerint a magáncégeknek is kötelességük biztosítani az ellátás folyamatosságát, azaz az állami tulajdonlás nem nyújt több biztonságot. Ráadásul a hazai tárolókapacitás túl nagy, fele is elég lenne, de még annyi sincs jelenleg feltöltve, és nincs is szükség a teljes kihasználtságra.

Úgy tűnik tehát, hogy Orbánék eddigi energetikai kivásárlásaival a külföldi tulajdonosok jártak jól, szép summát tesznek zsebre a mi pénzünkből, miközben mi valójában semmit sem nyertünk, a fennálló függőségeink sem enyhültek. Félő, hogy ez így lesz a következő ügyletekkel is, legalábbis erre utal az, amit a RWE Főgázból való kivásárlásánál látunk. Az adásvétel tárgya itt is kisebbségi részesedés, a többségi tulajdonos ugyanis a fővárosi önkormányzat. Most az állami MVM szállhat be mellé, egyelőre nem tudjuk, milyen áron. Az biztos, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően a Főgáz nyeresége az idén minimálisra zuhan; hogy mi lesz a jövőben, majd kiderül. Az eddigi szomorú tapasztalatok szerint az állami irányítás alatt álló cégek nem az innovativitásukkal és a hatékonyságukkal tűnnek ki, sokkal inkább a politikai holdudvarok érdekeinek kiszolgálásával.

Az ígéretek szerint az RWE után más cégek jönnek, kiszorításuk a Fidesz bevallott célja, az eszköz ehhez pedig a a hatósági árak mesterséges csökkentése és ennek révén az anyagi ellehetetlenítés. Teszik ezt Orbánék az immár mindenható rezsicsökkentés védelmének demagóg jelszavával, holott ők is pontosan tudják, hogy a hazai energiaárak alapvetően a külső piaci mozgásoktól függnek. Ha ezektől erőszakosan elszakadunk, annak az árát valakinek meg kell fizetnie, vagy a tulajdonosnak, vagy az adófizetőknek. Az állami tulajdonú cégeknél a kettő lényegében ugyanaz: a számlát tehát mindenképpen mi fizetjük.