2013. december 2., 14:03

Orbánék immár két bírósági fórumtól is muníciót várnak a devizahitelek problémájának megoldására: nem elég nekik a Kúria várható jogegységi döntése, hanem a számukra megbízhatóbbnak tűnő Alkotmánybírósághoz is fordultak. Eközben Matolcsy György is megtette a magáét a devizahitelesek megsegítésére: néhány elmés kijelentése elég volt a forint rohamos gyengüléséhez.

2013. december 2., 12:43

Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján, a felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el.

2013. december 2., 07:39

Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre a bankközi devizakereskedelemben: az eurót reggel hét órakor 301,57 forinton, a péntek esti 301,51 forinttal gyakorlatilag megegyező árfolyamon jegyezték.

2013. november 29., 11:18

Az Erste Bank Hungary Zrt. bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i határozata kapcsán, amelyben 11 pénzügyi intézménnyel szemben megállapította, hogy 2011-ben gazdasági versenykorlátozó megállapodás tilalmának megsértését követték el – közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.

2013. november 28., 15:53

A nagy sikerrel zárult és számos rekord leütést hozó novemberi művészeti árverést követően december 10-11-én rendezi a BÁV 90. Ékszer- és 7. Ezüstaukcióját. A több száz értékes ékszer és ezüsttárgy igényes választékot kínál a gyűjtőknek és az ajándékot kereső vásárlóknak egyaránt.

2013. november 27., 14:02

Az oktatás és az egészségügy végiggondolatlan államosítása miatti finanszírozási káosz a fő oka annak, hogy abszolút rekordra nőtt a költségvetési szervek lejárt adósságállománya, és elérte a GDP 0,3 százalékát. Ez közvetve az idei és a jövő évi költségvetést is érintheti: az utóbbi fő számait ugyan kedden elfogadta a parlament, de a részletekben még számtalan módosítás várható.

2013. november 27., 09:03

Nem változott érdemben a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a bankközi kereskedésben, kivéve a japán jent, amellyel szemben erősödött.

2013. november 27., 08:58

A jegybank egymásután immár 16. alkalommal csökkentette és újabb rekordszintre vitte le az alapkamatot, hogy ezzel próbálja segíteni a gazdasági kilábalást. A legtöbb elemző úgy látja, hogy a következő lesz egy ideig az utolsó kamatcsökkentés az MNB-nél. Egyes elemzők szerint azonban az MNB vezetése hamis biztonságba ringatja magát, mivel jövőre választások jönnek, azonkívül továbbra is magas mind az állam, mind a lakosság eladósodottsága, és a forinthitelek jelentős része külföldi kézben van.

2013. november 27., 07:18

Megegyezés croissant és kávé mellett: kartelezés miatt 11 banknak, köztük az Erste Banknak, a Raiffeisennek és az UniCreditnek, kell 33 millió euró büntetést fizetnie – írja András Szigetvári a Der Standardban.

2013. november 26., 16:38

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa úgy látja, hogy az inflációs és reálgazdasági kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének figyelembevételével sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre – olvasható a tanács keddi közleményében, amelyet a testület a kamatdöntő ülést követően adott ki.

2013. november 26., 12:20

A korábbi hírekkel ellentétben már pénteken sem tudják garantáltan feldolgozni a kgfb-átkötéseket a biztosítók, a kapkodók utolsó esélye csütörtök, azaz november 28-a a váltásra. Az utolsó pillanatosok közül sokan akár csak hónapok múlva tudják meg, hogy lemaradtak. Bár a finisben némileg erősödik a forgalom az alkuszoknál, az már biztos, hogy az utolsó napok kötésszáma is jelentősen elmarad a tavalyitól.

2013. november 26., 11:19

Egymillió cukorbeteg Magyarországon? Miért csak minden második ember tud a betegségéről és mi a robbanásszerű terjedés oka? A 168 Óra élő rádióműsora, a Szerda 11 november 27-én a kérdésekre keresi a választ.