A Donald Trump amerikai elnök által bevezetett acélvámokat az Európai Unió sem hagyja szó nélkül, Ursula von der Leyen választ ígér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.
Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
Keddtől csökken az üzemanyagár.
2013. november 20., 21:50
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 20-án megtartott 47. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
2013. november 20., 13:19
A bruttó adósságállomány ugyan némileg csökkent a harmadik negyedévben, az ország nettó eladósodottsága azonban tovább nőtt a tartalékok csökkenésének köszönhetően. A mostani kétmilliárd dolláros kötvénykibocsátás hatása majd az év végi adatokban fog jelentkezni.
2013. november 19., 20:23
Szelektív módon, „kitüntetett” szervezetek számára oszt sporttámogatásokat a Fidesz a Párbeszéd Magyarországért szerint.
2013. november 19., 15:07
A Kúriára vár a kormány a devizahitelek egységes jogi rendezése ügyében – mondta Navracsics Tibor igazságügyi miniszter kedden Budapesten. A miniszterelnök-helyettes azután nyilatkozott a sajtónak, hogy a minisztérium épületében kerekasztal-megbeszélést tartottak a témáról a Kúria, a Magyar Nemzeti Bank, az Országos Bírósági Hivatal, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Magyar Ügyvédi Kamara, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a Legfőbb Ügyészség vezetőinek, képviselőinek részvételével.
2013. november 18., 14:12
Nincs alapja Orbánék önfényezésének annak kapcsán, hogy a GDP a vártnál nagyobb mértékben nő, az ugyanis részben az időjárásnak, részben az előző kormányok beruházás-ösztönzésének, részben pedig a hanyatló Nyugatnak és a függetlenségünk eltiprására törekvő EU-tól kapott támogatásnak köszönhető.
2013. november 18., 09:05
Nem vonul ki Magyarországról a Raiffeisen bank, egyrészt Magyarország, mint szomszéd állam fontos nekik, másrészt az itteni bankba beletették „szívüket-lelküket”. Viszont amennyire lehetséges, leépítik a tevékenységüket. Terjeszkedni Romániában akarnak, amely nagyon ígéretes terepnek ígérkezik, az ottani üzlet még a válság idején is folyamatosan nyereséges volt.
2013. november 18., 07:54
Szerényen erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben hétfő reggelre a múlt péntek esti szinthez képest.
2013. november 18., 07:21
Egyeseknek áldás, másoknak átok az egyik legnagyobb gazdasági eredmény, az alacsony infláció.
2013. november 16., 13:46
Az MSZP eltörölné a tranzakciós illetéket, valamint a kártyahasználatot és a készpénzfelvételt terhelő adókat is.
2013. november 15., 15:08
Az LMP érdemi vizsgálatot követel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt ellenőrzési koordinátora által kirobbantott ügyben, ahol Horváth András állítása szerint nagyvállalatok ezermilliárd forintos értékben csalnak adót a hatóság tudomásával – közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.
2013. november 14., 16:20
“Miként terjed át a magyar betegség Közép-Európára” címmel a tekintélyes amerikai üzleti lap, a Forbes arról ír, hogy a lengyel kormányfő Orbán Viktor példája nyomán államosítani akarja a magán nyugdíjpénztári vagyonokat. Azaz visszacsinálja a rendszerváltás óta elért vívmányokat, jóllehet azokat a magánosítás és nem a köztulajdonba vétel tette lehetővé.
2013. november 14., 12:32
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg a második negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett gyorsbecsléséből.
2013. november 13., 20:30
A német hatóságok szerint több tízmilliárd eurós nagyságrendű kárt okoz a német vállalkozásoknak az informatikai módszerekkel végzett ipari kémkedés.
2013. november 13., 13:16
Matolcsy szerint kihívás a rekordméretűen alacsony infláció, és ebben igaza van: ami kétségkívül jó hír a fogyasztóknak, kevésbé jó a gazdaságnak, a növekedési kilátásoknak és a költségvetésnek. Különösen akkor, ha részben az alacsony fogyasztás, főként pedig a mesterséges állami beavatkozás eredménye.
2013. november 12., 12:15
December 1-jétől jövő év január 20-ig kell nyilatkoznia annak, aki már februártól élni szeretne a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével. Ezt a Fidesz frakcióvezetője mondta kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2013. november 12., 10:47
Jogerős közbenső ítéletében a Szegedi Ítélőtábla kedden érvénytelenítette a svájcifrank-alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontot az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és egy domaszéki házaspár között létrejött szerződésben.