A Donald Trump amerikai elnök által bevezetett acélvámokat az Európai Unió sem hagyja szó nélkül, Ursula von der Leyen választ ígér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.
Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
Keddtől csökken az üzemanyagár.
2013. november 26., 08:24
A magyar miniszterelnök az utóbbi két hétben, hat hónappal a választások előtt fokozta a nyomást a Kúriára, hogy az egyszerűsítse a jogi eljárást a devizahiteles perek ügyében. A kormány felismerte, hogy a devizakölcsönökhöz kapcsolódó pénzügyi gondok nagy problémát okoznak a szavazóknak – írja a Wall Street Journal. A Reuters által megkérdezett szakértő ezzel kapcsolatban nem számít radikális változásra, inkább azt látja valószínűnek, hogy a Kúria – az MNB javaslatának megfelelően – kamatokról és az átváltási árfolyamok marzsáról határoz majd. Nemzetközi sajtószemle.
2013. november 26., 06:30
2013. november 25., 20:15
A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget igénylőknek nyilatkozatot kell kitölteniük, amelynek tartalmát kormányrendelet határozza meg; a rendelettervezetet hétfőn tette közzé a kormány honlapján.
2013. november 25., 16:41
Három, a szórakoztatóipar által felkapott budapesti terület – a Liszt Ferenc tér, a Kazinczy utca, valamint a Ráday utca – lakásárai is csökkentek a válság előttiekhez képest, de még mindig meghaladják a kerületi átlagot – közölte az Otthon Centrum franchise hálózat elemzése megállapításait hétfőn az MTI-vel.
2013. november 25., 14:12
Több mint 2000 milliárd forintos „ajándékot” kapott a kormányváltás óta a magyar társadalom felső ötöde két nemrég publikált tanulmány elemzése szerint. A nagy vesztesei ennek a szegényebb rétegek, amelyeket az adópolitikai változások és a megszorító intézkedések a legjobban sújtanak. Ez nem zavarja Matolcsy Györgyöt: szerinte sikert sikerre halmozott az unortodoxia.
2013. november 25., 07:34
Nem változott érdemben a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, kivéve a tovább gyengülő japán jent, amellyel szemben folytatódott a forinterősödés.
2013. november 24., 14:40
Egyre több szerbiai orvos dönt úgy, hogy elhagyja hazáját, és külföldön próbál szerencsét; az idén 800 orvos váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást – írta vasárnap a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
2013. november 23., 21:20
A Need For Speed évenként kísérli meg meghódítani ama játékosokat, akiknek szíve helyén egy nyolc hengerrel rendelkező szívómotor található. Idén egy kicsit pikánsabb a helyzet, több okból is...
2013. november 23., 21:14
Magyarország jól járna az euró bevezetésével, Orbán viszont nem, ezért utasítja el – közölte a Demokratikus Koalíció annak kapcsán, hogy a miniszterelnök Japánban kijelentette, a magyar eurócsatlakozás évtizedes távolságban van.
2013. november 23., 20:56
A Need For Speed évenként kísérli meg meghódítani ama játékosokat, akiknek szíve helyén egy nyolc hengerrel rendelkező szívómotor található. Idén egy kicsit pikánsabb a helyzet, több okból is...
2013. november 23., 19:30
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2013. november 23., 12:57
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint az Európai Zöld Párt is kiáll a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ mellett.
2013. november 22., 07:44
Kicsit erősödött a forint péntek reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben.
2013. november 22., 06:00
A 168 Óra címlapján Kunhalmi Ágnes, a szocialisták választási bizottságának szóvivője, az MSZP kampányarca, akit kérdeztünk a bajai videóról, arról, hogy mit tanult az előző kommunikátorok hibáiból, hogy mit tesz, ha az általa képviselt testület megosztott, és vita van közöttük. Természetesen megkérdeztük azt is: marad a jelenlegi választási szövetség, vagy lehet, hogy kinyitják egy harmadik szereplő előtt? Kunhalmi Ágnes higgadt, taktikus választ ad: „A politikában látni kell az erőviszonyok esetleges módosulását, megfelelő időben alkalmazkodni fogunk, ha arra valóban szükség lesz.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2013. november 21., 14:55
Elhatárolódik tizenkét takarékszövetkezeti vezető Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkárának sajtónyilatkozataitól, mivel ezek szerintük nemcsak a takarékszövetkezeti tagság, hanem az ügyfelek, betétesek körében is indokolatlan aggályokat szülhetnek. Dávid Ferenc korábban több médiumnak is úgy nyilatkozott, hogy az új takarékszövetkezeti törvény bizonyos feltételek mellett lehetőséget ad a betétek zárolására.
2013. november 21., 05:23
A Die Presse megerősítette azt az értesülést, hogy a Raiffeisen immár nem zárja ki a kivonulás lehetőségét Magyarországról, bár a vezérigazgató néhány napja még éppen ellenkezőleg nyilatkozott. Ám mostanra már az az álláspont a vezetésben, hogy a magyar piacon a jogi és adófeltételek elérték az elviselhetőség határát.