DK: Az euró elutasítása nem az ország, hanem Orbán érdeke
Magyarország jól járna az euró bevezetésével, Orbán viszont nem, ezért utasítja el – közölte a Demokratikus Koalíció annak kapcsán, hogy a miniszterelnök Japánban kijelentette, a magyar eurócsatlakozás évtizedes távolságban van.
Bauer Tamás, a DK alelnöke szerint Orbán Viktor Japánban megismételte, hogy nem akar magyar eurót, holott az elmúlt évek megmutatták, hogy Szlovénia, Észtország és Szlovákia, amelyek megteremtették az euró bevezetésének feltételeit, jól jártak. Az ellenzéki párt arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon több százezer embernek, önkormányzatoknak és bankoknak okoz súlyos veszteségeket az árfolyam-ingadozás, az eurót bevezető országokban ez ismeretlen.
A DK szerint az euró biztonságot jelent, az árfolyamkockázat megszűnése pedig javítja a vállalkozások versenyképességét, Magyarország tehát jól járna az euró bevezetésével, Orbán viszont nem; ezért utasítja el. Az euró ugyanis megköti a gazdaságpolitika kezét, szigorú költségvetési politikát kíván, le kell mondani az árfolyammal folytatott játékról – írja közleményében a DK, hozzátéve, hogy Orbán és Matolcsy három éve tudatosan rontja a forint árfolyamát, ezért kerül ma az euró 270 helyett 300 forintba. Ahol euró van, ott a kormánynak nincs ilyen lehetősége.
A DK úgy látja, Orbán büszke arra, hogy a hiány, az infláció és a kamat megközelítette az euró bevezetéséhez megkívánt szintet. Mindezt azonban egyszeri eszközökkel érte el és maga is tudja, hogy ezek az eredmények fenntarthatatlanok – figyelmeztet az ellenzéki párt. Mint írják, az a kormány, amely fenn akarná ezt tartani, amely valóban csökkenteni akarná az államadósságot, nem utasítaná el az euró bevezetését.
A Demokratikus Koalíció azt kezdeményezi, hogy a következő kormány lépjen be az euró előszobájába, és még a 2010-es években vezesse be az eurót.