Finanszírozási káoszhoz vezetett az államosítás

Miközben a kormány hangzatos szólamokkal szorgalmazza a fizetési morál javulását a gazdaságban, korántsem jár elöl jó példával: a költségvetési szervezetek lejárt tartozása mára meghaladta a 120 milliárd forintot, ami duplája az egy évvel ezelőttinek és ötszöröse a kormányváltáskori összegnek! Ennek háromnegyed része a vállalkozási szférával szemben áll fenn, amely amúgy is komoly likviditási gondokkal küzd. A legnagyobb tartozást az egészségügy halmozta fel, mintegy 60 milliárd forintot, a második helyen az oktatás áll, azon belül egyedül a KLIK-nek csaknem 20 milliárd a lejárt adóssága.

Mindez nem meglepetés, sőt szakértők szerint törvényszerű volt: minden hozzáértő előre figyelmeztetett, hogy az orvosi szakintézmények és az önkormányzati iskolák meggondolatlan és gyorsan végigzavart államosítása, az ennek kapcsán kialakult helyzet súlyos pénzügyi problémákhoz fog vezetni. Nem készültek megfelelő előzetes elemzések és tervek a váltás várható következményeiről, ehhez jött a szervezetlenség és kapkodás, a fejetlenség és bizonytalanság. Gyorsan kiderült, hogy az egyébként is alulfinanszírozott területek pénzigényeit alulbecsülték, és az állam nem biztosította számukra a szükséges likviditást a működéshez, ezzel belekényszerítette őket a tartozások felhalmozásába.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az állami kézbe vételtől nem lesz hatékonyabb a gazdálkodás, sőt a túlzott központosítás éppen ez ellen hat, mert a korábban helyben meghozott döntések feljebb kerültek, ahol nem ismerik kellőképpen a helyi viszonyokat és nem feltétlenül a jobb működés a meghatározó szempont. Arról nem is beszélve, hogy egy hirtelen felállított centrum képtelen több száz, sőt ezer intézmény ügyeit megfelelően követni és kezelni. Az iskolák esetében ez látványosan megmutatkozott az igazgatók kinevezésétől kezdve az eszközbeszerzési bajokon át a tankönyvmizériáig.

A kormány mindezt passzívan nézte, és tűrte, hogy kezelhetetlenné váljon a tartozásállomány. Ennek oka egyrészt az lehetett, hogy nem akarta beismerni, mennyire előkészítetlen és felelőtlen volt az államosítás, egyre csak azt hajtogatták a felelősök, hogy minden rendben van, miközben a tények ennek az ellenkezőjét mutatták. Az állami tartozás drasztikus megugrásának másik oka az lehetett, hogy a költségvetés így is takarékoskodni akart, jórészt a beszállító vállalkozások kárára. Ezzel azonban a szólamokkal szemben nemhogy segítenék, de nehezítik a cégek, elsősorban a kkv-k gazdálkodását. Csak most, a választási kampány jegyében tűzték Orbánék napirendre a problémát, és fognak majd csöpögtetni némi pénzt a tartozások csökkentésére.

A 120 milliárd komoly pénz, a GDP 0,3, az éves költségvetés 0,6 százaléka. Ha ezt összevetjük az idei és jövő évi tervezett 2,9 százalékos hiánnyal, jól látszik, hogy ekkora összeg simán boríthatja a 3 százalék alatti hiánycélt. A 2014-es büdzsé amúgy is ingatag lábakon áll, a most elfogadott fő számok nem irreálisak ugyan, de mindennek kedvezően kell alakulnia ahhoz, hogy teljesíthetők legyenek. A 2 százalékosra becsült GDP-bővülés alapvetően a külső konjunktúrától függ, a belső fogyasztás 1,9 százalékos emelkedése túlzottnak tűnik, akárcsak a 2,4 százalékos inflációs becslés: még az MNB legújabb kamatvágásához fűzött kommentár is azt hangsúlyozza, hogy a belső kereslet további gyengélkedése miatt nem lesz inflációs nyomás.

Ha a növekedés és az infláció elmarad a tervtől, az adóbevételek sem teljesülnek, főként a forgalmi és jövedéki adóknál lesz kiesés. Ez már most is így van, az idei adóbevételek alacsonyabbak az eredetileg tervezettnél, emiatt az év végi bázis is kisebb lesz, ami tovább csökkenti a jövő évi számok teljesíthetőségét. A kockázatok kezelésére az elemzők szerint kevésnek látszik a csupán 124 milliárdos tartalék, tekintettel az idei adatokra, valamint a már beindult választási osztogatásra. Arról nem is beszélve, hogy a tényleges 2014-es hiányszám 3,2 százalék, de a kormány tervei szerint az önkormányzatok adósságtörlesztésére szánt 60 milliárd az uniós elszámolás alapján nem növeli a deficitet.

A részadatok között akad egy igen érdekes: jövőre a kormány 184 milliárd forintot szán a közmunkára, ami picivel nagyobb az idei várható 174 milliárdnál, viszont háromszorosa a 2011-es összegnek. Kitűnik ebből, hogy a foglalkoztatás javulását Orbánék továbbra is a közmunkától várják, ami nem hozza, hanem viszi a pénzt, ráadásul egyre kevésbé hatékonyan. Nem kell matematikusi végzettség ahhoz, hogy kiszámoljuk: 180 milliárd forint körüli keretből a havi maximum alapján több mint 300 ezer közmunkás foglalkoztatható egész éven át. Ezzel szemben az idén teljes munkaidőre vetítve átlagosan ennek kevesebb mint felét foglalkoztatják: vajon hová megy a többi pénz? Az adminisztráció ilyen drága vagy valami más? Úgy tűnik, nem csupán a Fidesz-kormány jár jól a statisztikák javításával, de mások is hasznot húznak a felturbózott közmunkaprogramból.