Matolcsy ismét a régi

Hívei örömmel konstatálhatják, hogy Matolcsy György ismét a régi: sokáig úgy tűnt, hogy MNB elnökként visszafogja magát és megfontoltabb kijelentéseket tesz, de az utóbbi két hétben teljesen visszatért korábbi önmagához. Előbb a saját unortodox gazdasági lépéseit dicsérte a valóságtól fényévekre lévő állításokkal – például az úgymond megszorítások nélküli sikerekre való hivatkozással és az „igazságos” egykulcsos adó nem létező fogyasztásnövelő hatásának méltatásával –, legutóbb pedig már meghökkentő szereptévesztéssel keményen nekiment az uniónak és a hitelminősítőknek egyaránt.

Az a magánügye, hogy nagy nyilvánosság előtt rendszeresen bolondot csinál magából, az viszont már nem, hogy felelős pozíciók betöltőjeként ezzel valamennyiünknek kárt okoz. A múlt heti előadásában rögtön három olyan kijelentésre is ragadtatta magát, amelyet józan ésszel egy jegybankelnök nem tehet, hacsak nem akar saját országának ártani. Először is elhibázottnak minősítette az EU, az eurózóna monetáris válságkezelését, ezért lemondásra szólította fel az Európai Bizottság egyik kulcstagját, Olli Rehnt. Nehéz megmondani, ebben mi a döbbenetesebb, a nagyképűség vagy az arrogancia: hazánk nem tagja az eurózónának, sőt a jelek szerint Orbánék nem is nagyon akarnak csatlakozni, milyen alapon bírál a partvonalon kívülről valaki? Főleg akkor, ha a válságkezeléssel az elmúlt három év tényadatait látva a kormánya finoman szólva aligha dicsekedhet, köszönhetően nagyrészt pont a szónok nevével fémjelzett unortodoxiának. Arról nem is beszélve, hogy a lassan meginduló növekedésünk is az unióban élénkülő konjunktúrának és az EU-s pénzek hatásának az eredménye.

Matolcsy kirohanását akár tréfának is vehetnénk, olyannak, mint amikor „óva intjük Angliát”. A baj csak az, hogy ezzel még tovább rontja a rólunk kialakított negatív képet és az uniós kapcsolatrendszerünket. Az MNB elnökének azonban ennyi nem volt elég: egyidejűleg felszólította a hitelminősítőket, hogy azonnal értékeljenek fel minket, elismerve hatalmas gazdasági sikereinket. Igazán eredeti felhívás: aligha volt uniós jegybankelnök eddig, aki vette volna a bátorságot hasonló kiállásra, vélhetően persze azért, mert tudják, ezzel nem igazán használnak az ügynek, csak magukat teszik nevetségessé.

Három a magyar igazság, és Matolcsy tartotta magát ehhez, két koki kiosztása után jött egy saller is: azt állította, hogy az Európai Központi Bank elnöke gyengíteni akarja az eurót a dollárral szemben. Ez már végképp kicsapta a biztosítékot Brüsszelben, mert több volt a többi komolytalan kijelentésnél, közvetlenül érintette a monetáris politikát. Matolcsy elképesztő hozzá nem értéséről tanúskodik, hogy durván bele próbál avatkozni az EKB ügyeibe, ráadásul amatőr ügyetlenséggel: még ha netán lenne is háttér-információja az EKB esetleges szándékairól, akkor sem fecsegheti ki azt előzetes egyeztetés nélkül. Még nagyobb a baj, ha alaptalan az állítása, mint ahogy a jelek szerint látszik: az EKB azonnal keményen cáfolt, mondván Draghi soha ilyen nyilatkozatot nem tett.

Matolcsy szereplése nem maradt hatástalan, a forint azonnal gyengülni kezdett és ismét a 300-as szint fölé került az euróval szemben, de veszített értékéből a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Örülhetnek ennek a devizahitelesek, akik a kormány ígéreteiben bízva már hosszú ideje reménykednek gondjaik enyhítésében. Orbánék eredetileg még szeptemberre datálták a döntést a devizahitelek kivezetéséről, azóta azonban csak időhúzás folyik és látszatmegoldások születnek. Ezt azzal indokolják, hogy az ellentmondásos bírósági ítéletek miatt várják a Kúria jogegységi határozatát, hogy annak alapján hozhassanak átfogó döntést.

Bár a Kúria megtette az előzetes lépéseket és az eldöntendő kérdéseket is pontosan megfogalmazta, a Fidesz a jelek szerint nem bízik a várható útmutatásban. Erre utal, hogy szokatlan módon az Alkotmánybírósághoz is beadvánnyal fordultak az ügyben, egyrészt a bankoknak a devizahitelek ügyében tett egyoldalú lépéseinek, másrészt a visszamenőleges módosítás lehetőségének alkotmányosságát firtatva. Ezzel magánjogi szerződések elbírálásába vonják be az AB-t, holott a témával egyidejűleg a Kúria is foglalkozik. Ennek az lehet az egyetlen logikus magyarázata, hogy Orbánék jobban bíznak az általuk átformált és hozzájuk közelálló tagokkal feltöltött AB-ban, mint a Kúriában, és azt várják tőle, hogy minél szabadabb kezet kapjanak a kormányzati beavatkozásra.

Hogy az pontosan miből fog állni, egyelőre nyitott kérdés. Hiába kap netán alkotmányellenességi hivatkozási alapot a kormány, mozgástere korlátozott: a szerződések semmissé nyilvánítása nem megoldás, mert azonnali sokkot jelent a hitelezőknek és az adósoknak egyaránt. A devizahitelek gyors kivezetése sem kivihető, mert annak terhei sem a bankokra, sem az ügyfelekre nem háríthatók teljesen. Olyan kompromisszum születhet csak, amely a bankokat sem küldi padlóra, és az adósoknak is érezhető könnyebbséget hoz. Józan ésszel az feltételezhető, hogy az árfolyamgát végtelenítéséhez közel álló megoldás lehet a legjobb.